2.fejezet – Hiába…

- KAGURA!!! – ordított valaki hajnalok hajnalán a legfelső emeleten, amitől az

egész ház felébredt.

Kouga felugrott a konyhaasztalról, amire dőlve aludt. Felszaladt a 4. emeletre, ahol a következő kép fogadta: Naraku egy tűzoltó készülékkel a kezében, egy szál törölközőben áll a folyosón, és ordít az éppen odaérkező Kagurára, aki tulajdonképpen ügyet sem vet rá. Ettől Naraku végképp kiborult, és leejtve a poroltót, két kézzel kezdte el tépni a haját. Ám amikor rájött, hogy mit is csinál, elkezdett Kanna után kiabálni, hogy azonnal hozzon tükröt, hogy „megnézhesse miféle kárt tett akaratlanul is gyönyörűséges hajkoronájában”. Mikor azután meglátta, hogy hogy néz ki, egyszerűen elájult, és Kohaku rángatta be a lakásába.

„De vajon miért volt Narakunál tűzoltó készülék?” kérdezte magától Kouga. Hamarosan erre is megkapta a választ. Ugyanis kiderült, hogy Kagura átment Kikyouhoz beszélgetni, a reggelit meg szépen otthagyta a tűzhelyen. Eredmény: leégett a fél konyha…

Kouga egy emelettel lejjebb lopódzott. Gondolta, talán benézhet Kagoméékhoz. Ehelyett azonban egy, a résre nyitott ajtón keresztül kiszűrődő hang állította meg. Valaki rappelt:

„Hiába az ész,

Hiába a pénz,

Hiába a gyönyörű

Kegyetlenség.

Ilyen az élet,

Rosszabb nem lehet,

Amit hoz a végzet,

Az lesz a léted.”

- Nekem meg ez lesz a végem. – sóhajtotta Kouga, és bement az ajtón. Odabent egy deszkás cuccba öltözött egyén éppen a haját fésülgette. A hosszú, hófehér haját…

- Sesshoumaru? – kérdezte bizonytalanul Kouga.

- Ja, haver!

- Hát te meg mit csinálsz?

- Gyakorlok a fellépésemre. Két hét múlva lesz. - vigyorgott Sesshoumaru a farkasra. - Én vagyok EMINEM legújabb felfedezettje.

- Ó, értem. Hát… akkor majd még találkozunk… asszem… - szólt Kouga, és villámgyorsan kisöpört az ajtón. Jobbnak látta nem feszegetni tovább az ügyet.

- Viszont, ha mát úgyis itt vagyok, lemehetek a pincébe is. - mondta ki hangosan a gondolatait.

- Jó ötlet! - szólalt meg Sango közvetlenül a fiú mellet. - Úgyis meg kell etetnem Kirarát.

- Öööö, szia!

- Szia! Gyerünk!

Elindultak a pince felé. Lent aztán Kouga igen érdekes látványban részesült: Rin és Yaken éppen Aunt etette. Hakudushi Juuromaruval és Goshinkivel foglalatoskodott. Toutousai bikája valami fűfélén rágódott. Kirara addigra már Sango ölében volt. Az egész banda körül pedig ott köröztek Kikyou lélekrablói. Kouga azzal a lendülettel, amivel érkezett, már távozott is.

- Ez hihetetlen! Ez egy őrültek háza! Nem hittem volna, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy pont egy ilyen házba kerülök! - morgott Kouga. Aztán hirtelen megállt. A bejáratnál egy csodaszép farkaslány küszködött a csomagjaival.

- Hölgyem, segíthetek? - szaladt oda hozzá a fiú, éppen csak megelőzve Mirokut, akit Shippou próbált visszatartani attól, hogy megkérdezze a lánytól, hogy lenne-e a gyermekei anyja.

- Hát jó lenne… Kouga.

- Mi?!? Mi ismerjük egymást?

- Hát már nem is emlékszel rám? Én vagyok az, Ayame.

- Ayame? Hogy megnőttél! - csodálkozott Kouga.

- Bizony! És most itt lakom, egy lakásban Sangoval.

- Ez szuper!

- Aha. De mostmár menjünk.

Kiderült, hogy Sango és Ayame pont szemben lakik Kougáékkal. Miután felcipelte Kouga a lány csomagjait, hazament.

Odabent Ginta és Hakaku az asztalnál ülve fogadta.

- Képzeljétek! Rengeteg mesélnivalóm van. - mondta Kouga.

- Csak nem véletlenül a szomszédainkról és a kedvenceikről? - kérdezte Hakaku.

- De. Pontosan.

- Akkor már bele se fogj. - állította le a fiút Ginta. - Inuyasha nemrég itt volt, és mindent elmesélt róluk.

Kouga erre jól fölhúzta magát. „Az az ostoba palotapincsi már megint beleköpött a levesembe. De ezt egyszer még nagyon megkeserüli!” - gondolta a fiú, és bezárkózott a fürdőbe.