Meg még egy kevés

Írta: az LBS (Lovász Brothers Studios)

1. Rész

FIGYELEM! A ficben direkt vannak utalások bizonyos más ficekre: például Clarissa-chan műveire (A humor szekcióból)! Megértésüket előre is köszönjük.

Egy átlagos, nyári hétfő nap volt Tokióban. Kagome anyja éppen az Az Utolsó Csehó Helyén Alapított Nagyizé-ből (A.U.C.H.A.N.) jött haza, rendesen felpakolva kajával. Az ajtót könnyed, nőies mozdulattal nyitotta ki – lábbal. Egy fiatal pár éppen arra korzózott. A fiúnak megakadt a szeme a mozdulaton, és tetszését szavakban is kifejezte:

-Bámulatos! Milyen profi mozdulattal rúgta le azt a zárat az ajtóról, hogy be tudjon menni! Olyan, mint egy SWAT osztag, emlékszel, amik…

-Souske, hagyd abba! – Szólt a lány – Gyere már, még elkésünk! Megígértem Keykonak és Yusukének, hogy ma náluk nézzük meg a Briget Jones Naplóját!

-Igenis, asszonyom! – Souske haptákba vágta magát, majd elindult Chidori után.

A kis kitérő után térjünk vissza Kagome anyjához, aki változatlan hangulatban, egy gáláns mozdulattal, egy méter magasról a padlóra helyezte a csomagokat, a gravitációra bízva. Megköszörülte kicsiny torkát:

-Souta! Kérlek, pakolj el! Kagome bármikor hazajöhet! Tudod, hogy hozza a barátait is!

Semmi válasz. Újabb próba:

-Ne akard, hogy Én menjek fel!

Még mindig semmi.

-Souta, hallottad, hogy jöttem be?!

-Szerintem még Timbuktuban is hallották! – szólt Souta.

-Nos, ha nem akarsz úgy járni, mint az ajtó, iparkodj lefele!

Souta fénysebességgel tépett be a szobába, és elkezdett pakolni. Anyja levette cipőjét, és betette a többi ötven pár közé.

-Nagyapád? – szólt az anya.

-Dolgozik. – felelte Souta.

-Dolgozik?! Na, ezt megnézem magamnak!

Kagome anyja határozott léptekkel haladt a ház túlfelébe. Belépett, ám csak a plafonig érő könyvkupacokat látott. Egy ipari fénymásoló dolgozott valahol a szobában.  A szoba másik végében Kagome nagyapja gyártotta a dátum nélküli igazolásokat. Amint meglátta látogatóját, megfordult, és elégedetten felszólalt:

-Remélem, Kagome elégedett lesz velem! Csináltam pár igazolást, ezzel egy ideig kihúzza a suliban!

Az anya az egyik sarokba halmozott papírhegyekre nézett, úgy három stósznyira.

-Szép, szép… De csak ennyi? – kérdezte.

-Tudod, mi van a papírok mögött? – vonta fel szemöldökét a nagyapa, akit minden tanár ismert.

-Nem. Mi?

-A hálószoba.

-MI?!? Az is tele van?!?

-A fészerbe már nem fér több, a pince is tele, a padlásra már két hete nem lehet ráismerni!

-Igen, ezeket Kagome úgy egy nap alatt elhasználta volna…

-Tudod, mi a legjobb az egészben? Vegyük például azt az esetet, hogy Kagomének be kell mennie a suliba, de előtte egy hétig a barátaival ejtőzött a középkorban. Csak felvesz egy igazolást… - kihúzott egyet a frissen készültek közül – Itt van ez!

Az anya a feliratra nézett, mely komoran állt a papíron:

„Igazolom Kagome lányom hiányzását, mert szegénynek Diagrosteneikatolaja volt.”

A nagyapa büszkén kihúzta magát, de az anya értetlen tekintetét látva kifejtette:

-Kagome csak felkap egy igazolást az ajtó melletti asztalról, kitölti a dátumot a buszon, és mire beér a suliba, már igazolt is a hiányzás! Bámulatos, mi?

-De mi az a Diagrosi… Szóval, ez a hosszú szó?

-Ez latinul azt jelenti, hogy „aláabarlóg”.

-Micsoda? És ez meg mit jelent?

-Ez egy rövidítés: A lányom a barátaival lógott!

Ez az adat kifüstölte Kagome anyjának agyát.

-De ugye tudod… - kezdte félénken az anya – Hogy… Már június van?

-Miért, mi itt a gond? – kérdezte a nagyapa.

-Ezeket márciusban kezdted el írni! Még az előző évben!

-Igen, mert én mindent megteszek a mi kis Kagoménkért!

-Még a születésnapjára is csak egy képeslapot küldtél… Pedig csak a szomszéd szobában tartottuk…

-Igen, de csak azért, hogy ne legyenek gondok a hetedikben…

-Már ballagtak is. – vágott közbe az anya.

-Nem mindegy? Még kellhetnek.

-De ezekre még két hónapig nem lesz szüksége, mert nyári szünet van!

A nagyapában egy világ omlott össze. Az anya gyorsan kimenekült, hogy ne kelljen ezt az értelmetlen dialógust folytatni, és elvenni a történettől a helyet.

Hirtelen zajokra lett figyelmes a nagyszoba felől.

-Souta, halkítsd már le a tévét! – szólt nyugodtan, mint egy gulág őre.

Souta hirtelen felbukkant a konyhaajtóban:

-De hát én nem tévézek!

-De akkor ki kapcsolta be a tévét?

Az anyában megpendüld valami. Berontott a nappaliba, majd amit látott, attól elkapta a frász.

A nappaliban Kagome, Inuyasha, Sango, Miroku, Shippou és Kirara volt. Shippou és Kirara játszott a macskával, a csapat többi tagja pedig unottan nézte a tévét. Inuyasha úgy tíz másodpercenként váltott csatornát, amikor idegesen felkiáltott:

-Itt nincs semmi érdekes?! Mindenhol csak reklámok! Már egy hete nem hasítottam ketté egy démont sem!

-Nyugodt meg, Inuyasha. – szólt Miroku – biztos, hogy kitalálunk valamit, amíg Naraku összeszedi magát…

Hangosan felkacagtak, majd Sango is csatlakozott:

-Persze, elég nehéz lehet előkaparni a fejét a kerti WC mögül!

A hahota a tetőfokára hágott, de a hangulat még mindig egy kriptáéval vetekedett. Kagome anyja - miután magához tért az első sokkból – felszólalt:

-Öhhmm… Sziasztok!

Mindenki a hang forrása felé fordult, majd hangosan köszöntek. Utána visszatértek az aktív semmittevéshez.

-Mi történt? – kezdte újra az anya – Hogyhogy nem a középkorban vagytok?

-Áh, csak szétvertük a gonosz Narakut, összeszedtük a szilánkokat, majd meghívtam mindenkit, hogy csináljunk valamit. – válaszolt Kagome – Már mindent elintéztünk, így unatkozunk.

A televízióban hirtelen megszólalt egy érdekes, fehér köpenyes fickó:

-Mi ez a punnyadás? Hát nincs mit csinálniuk?

Mindenki a tévére nézett.

-Ez hozzánk beszél? – kérdezte Inuyasha.

-Igen, magukhoz beszélek! – szólt a köpenyes – Szóval, nincs mit csinálniuk?

-Nem, nincs. – mondta Shippou.

-Már mindent megnéztek, ami érdekli magukat?

Kagoménak hirtelen eszébe jutott valami:

-Megvan! Utazzunk el valahova!

A köpenyes figura azonnal folytatta monológját:

-De még mielőtt hívná valamelyik utazási irodát, inkább hallgassa meg a MI ajánlatunkat: UTAZZON AZ ŰRBE!

-Az űrbe? – kérdezte mindenki, kórusban.

-Mi az, visszhang van? – a köpenyes nagyon meglepődött – Igen, az űrbe!!! Nincs más dolga, mint felhívni telefonszámunkat, és fejenként tízmillió dollárral jelentkezni! Felszállás a Bajkonról, de a pénzt a Cape Caneverellel számlájára kell utalni!

Kagome gyorsan lejegyezte a számot. Már felvette a telefont, amikor Sango megszólalt:

-De nekünk van ennyi pénzünk egyáltalán?

-Nem hiszem… - szólt közbe Miroku.

-Nincs, de tudom, kiknek van! – szólt Kagome, majd tárcsázott.

Jakutso telefonja megcsörrent, aki szinte azonnal fel is vette:

-Halló? Te vagy az, Inubinukám?

Kagome megpróbálta utánozni Inuyasha hangját:

-Igen! Figyelj, tudom, hogy a párnád alatt őrzöd a nővé operálásra spórolt pénzed, de szükségem lenne rá!

-Persze, neked bármit! Azonnal utalom! Mikor várhatlak? Úúúúgy várom már azt a holdfényes sétát!

-Persze, de most nem, mert dolgom van. – Kagome megnézte a laptopján, hogy Jakutso átutalta-e a pénzt. Miután látta a hétjegyű számot, folytatta a beszélgetést – Köszi a pénzt, Jaksikám!

Kagome gyorsan letette a kagylót, majd gonoszan felkacagott. Inuyasha kérdőn vonta fel a szemöldökét:

-Kit hívtál?

-Senkit… - Kagome újra tárcsázott:

-Halló?

Jaken már a harmadik telefont vette fel zsinórban a HOTEL FEUDAL-ban:

-Halló, HOTEL FEUDAL, recepció!

-Halló, a főnökkel szeretnék beszélni.

-Sajnálom, Sesshoumaru nagyúr most nem ér rá. Szörnyű dolog történt.

-De az öccse szeretne vele beszélni.

Sesshoumaru gyászolt az igazgatói irodában.

-A Fluffym… Az én gyönyörű Fluffym… Biztos Inuyasha tehet róla…

Clarissa-chan és Rin újabb gyászkoszorút dobtak a koporsóra, amikor megszólalt a telefon:

-Nagyuram, az öcséd szeretne tőled pénzt kérni űrutazásra.

Sesshoumaru felvette a kagylót:

-Mondd el még egyszer.

-Az öcséd szeretne pénzt kérni űrutazásra.

-Soha, soha! Még akkor se, ha Fekete Pákó CD-k hullanak az égből, akkor sem!

-De nagyuram, emlékszik még a Columbiára, nem?

-Ez egy jó ötlet. Küld el a pénzt, Jaken.

Sesshoumaru hihetetlen boldogsággal kiáltott fel:

-YESSSSSSSSS!!! ÉDES A BOSSZÚ, ÖCSIKÉM!!! IGEN, IGEN, IGEN! Rin, megyünk a Vidámparkba!

Kagome még egyszer megnézte a laptopján a számot, de még mindig nem bírta kiolvasni. Úgy a tizenkettedik számjegy után feladta, és felkiáltott:

-Megvan a pénz!!!

Miroku pezsgőt bontott, Sango cigánykerekezett párat, Shippou és Kirara örömükben ugráltak. Egyedül Inuyasha nem volt vidám:

-Nem gondoljátok, hogy túl könnyen ment?