Inudesszia 2001

Meg még egy kevés

Írta: az LBS (Lovász Brothers Studios) 

9. Rész

Egy eltűnés feltűnése 

    Síri csend lett úrrá a hajón. HAL lekapcsolásával már csak a létfenntartó rendszer üzemelt a vörös teremben. Inuyasha egy ideig még nézte HAL maradványait, majd kaján vigyorral az arcán, fütyörészve indult vissza a hajóba, az útjába kerülő adatlapokat a sarokba rúgva. 

    Inuyasha elhaladt a hűtőkamra előtt, majd felsóhajtott:

    -Bárcsak Kagome hűtőjén is lenne egy ilyen üveg! Nem olvadna le mindig a nyitogatása miatt. – mondta, majd meglepett arccal lépett vissza kettőt. Átnézett a kissé párás ablakon, majd furcsán nézte a fagyott Sangot, aki dühödt arccal, karba font kezekkel tekintett a szerzetesre, aki egy kisebb halom mirelit alatt volt, vörösödő arccal. Persze megfagyva.

    -Ezek jól elhidegültek egymástól… Megint min vesztek össze? Vajon már megint Sango pe… - mondta, miközben belépett a hűtőkamrába. – De hideg van itt… Feljebb csavarom a fűtést. (Köztudott tény, hogy a hősök csak belső dialógra képesek. – az író)

    Inuyasha eltekerte a KIOLVASZTÁS feliratú kallantyút, ami a következő feliratok mellett haladt el: FAGYOS, HIDEG, ÁTLAGOS, MELEG, FORRÓ, TŰZFORRÓ, ODAKOZMÁLT, BAROMIRA NAGYON MELEG, NAP FELSZÍNE, BUNDABUGYI SZÍNVONAL. Az utolsó kattanásnál a gomb hangosan megállt, átmelegedett, és az egész hűtő egy szempillantás alatt leolvadt. A falakból a Szaharai déli napsütést is messze leköröző meleg áradt, a fagylaltos-mirelites massza bokáig feltöltötte a termet, mert az, ami kifolyt a teremből, azonnal visszafagyott.

    Sango és Miroku még néhány percig meglepetten pislogott, majd egyszerre felkiáltottak:

    -FORRÓ!!!

    Sango felugrott a pap karjaiba, aki hangos kiáltozásokkal kapkodta a lábát a trutyiban. Inuyasha gyorsan visszatekerte a kallantyút, és egy harmadfokú égési sérülés árán, de sikerült egy elfogadható hőmérsékletet elérnie. Sango leszállt Mirokuról, majd lekevert neki egy sallert.

    -Ezt most miért kaptam? – kérdezte Miroku.

    -Azért, hogy ne felejtsd! Hova nyúlkálsz, te perverz?!

    Inuyasha sóhajtott:

    -Látom, örültök egymásnak… Mint a negyven éves házasok, olyanok vagytok: viszálykodás, marakodás, meg durcizás!

    -Mintha a TI ellaposodott, szürke, unalmas, üres és minden értelemben szegényes kapcsolatotok jobb lenne. – jegyezte meg Miroku.

    -Nálam legalább nem a csaj hordja a nadrágot. – szólt vissza Inuyasha. A replika azonnal érkezett:

    -És mégis ki csúszik-mászik vonyítva Kagome egyetlen szavára? – kérdezte Sango incselkedve.

    (Az unalmas, órás veszekedést inkább kivágtam… Unom ezt a mangás „ha-beszélünk-megáll-az-idő-és-el-tudjuk-mondani-a-nagy-szívfájdalmunkat,-mert-a-gonosz-is-megvárja,-míg-befejezzük-a-mondanivalónkat-mert-ő-legalább-jólnevelt” dolgot.

    Egyébként meg unom a férfiak elnyomását a női nem által! A kemény, tökös csávó, miután lezúzott egy komplett inváziót, átmegy kocsonyába a csaj egy pofonjától? Talán a női karakterek sebzésbónuszt élveznek baráti, főleg szerelmi egységek ellen?! Nem hiszem el! Ki tud ilyen baromságot…

    -Jól van, Dave, most már HALadni kéne. Érted, HALadni. HAL-HA…

    HAL, te már le vagy kapcsolva, szóval HALlgass!)

    A veszekedést egyszerre pittyegő órák szakították meg.

-Idő van! – mondták, majd elrohantak a tévészobába. 

    Ez alatt a Holoszobában…

    Kouga és Kagome éppen a Titanic újrafeldolgozását játszották: karjaikat szétvetve álltak a hajóorrban, miközben a Nap vörösre festette az óceánt – és az elmaradhatatlan jéghegyet – előttük. Kagome hátrafordult, és Kouga szemeibe nézett.

    -Kouga… - mondta szerelmesen.

    -Kagome… - válaszolta amaz, ugyanolyan érzelmi töltéssel.

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    (Az író ásít egyet)

    -Kagome…

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    (Mit élvezhetnek ennyire ezen? Hiszen csak a másik nevét ismételgetik, mintha az mindent elmondana! És a gondolatátvitel? Tudtommal a vulkániak már kétezer éve így tudnak, ők meg…? Jah, nincs mivel… – a kukacoskodó író)

    -Kagome…

    -Kouga…

    -Kagome…

    -Kouga…

    (Uncsiii! – szólt az író, majd megnyomta a Deus Ex Machina gombot a klaviatúrán)

    Hirtelen a program véget ért, és mindketten zuhanni kezdtek.

    -Kagome! – üvöltötte Kouga.

    -Kouga! – Sikított amaz, ugyanilyen érzelmi töltéssel.

    Egymás szemébe néztek, a szél fújta a hajukat (oldalra és fölfele egyaránt), megpróbáltak összekapaszkodni, a kezeik már majdnem összeértek, és tetőzésképp: becsapódtak. Először Kouga esett le, utána Kagome.

    -Kouga? – kérdezte Kagome, némi aggódásra emlékeztető valamivel a hangjában.

    -Kagome… - szólt alulról Kouga, elfúló hangon.

    -Nyugi, én jól vagyok, puhára estem.

    -Tudom. Én vagyok az a puha.

    -Nahát, tényleg! – kicsit rugózott, és rájött, hogy tényleg elég puha.

    -Ha neked lenne pépes a veséd és a tüdőd, az is rugalmas lenne.

    -Bocsi! – mondta Kagome, majd felállt, és felsegítette Kougát.

    Kouga egy bólintással reagált, miközben eltorzult arccal akarta visszanyomorgatni szerveit azokra a helyekre, ahova az Isten és/vagy a biológia (nem kívánt rész törlendő) elhelyezte. 

    -Na mit szólsz, Kagome? Sikerült megcsinálnom az antennát, lekapcsoltam HAL-at és visszaértem a tévéműsor előtt! – mondta Inuyasha, mikor belépett a tévészobába. Lehuppant a kanapéra, átkarolt egy nem létező alakot, majd a tévére meredt.

    -A Szuezi-csatorna legújabb műsora, a Modern kor hősei című teleregény következik!

    A TV-ben megjelent egy ORTT-s alak, elkérte mindenkitől a személyiket, és ellenőrizte, hogy tényleg elmúltak-e 16 évesek.

    (Na persze, és miért 16-os? Mert egy pillanatig megjelenik benne egy nő, akinek ügyes nézők fél tízezred-másodpercig beláthatnak a szoknyája alá, ha fejjel lefele, 45°-os szögben nézik a márványon lévő tükörképet. Az, hogy hektoliterben számolható a kiömlő vér képkockánként, az nem rombolja a gyermekek lelkivilágát. – az író)

    Sango felszólalt:

    -Kagome, lökd ide a popcornt.

    A képernyőn Naraku éppen berzerk-üzemmódba kapcsolva lőtt két UZI-val. 

    Ezalatt Mexikóban tizenkét bika bedühödött, mert ugyanebben a tévéműsorban lévő kiömlő vér (ami még a tévécsatorna jelzését is beterítette) színe felingerelte őket. A hivatalos verzió szerint azért, mert nem voltak ügyes nézők, akik az egy pillanatig megjelenő nő fél tízezred-másodpercig láthatóvá vált bugyiját képesek megnézni, ha fejjel lefele, 45°-os szögben nézik a márványon lévő tükörképet. Az anyagi kár jelentős. 

    -Kagome, lécc, pattintsd ide a pattit – ismételte meg enyhén nyájasabban a kérést Sango, ám válasz nem érkezett. A kukorica meg pláne nem – Inuyasha, lökd ide a popcornt.

    Inuyasha Kagome felé mozdította a kezét, megfogta a tálat, és átlökte a kanapé túloldalára, egy halk „Bocs, Kag. Tess.” mondattal kísérve.

    A műsor vége felé valami zavarni kezdte Inuyashát, de nem tudott rájönni, micsoda… Talán egy csöpögő csap? Vagy az, hogy a műsorral egy időben ment a tévében a másik kedvenc, a Rossz helyre jöttem? című szappanopera, aminek elkészült Hitchcock-koppintása (Flamingók, avagy a rózsaszín műanyag kertdíszek támadása címen), „speciális” változata, amit általában a videotékákban a „felnőtt” kategória legmélyén dugnak el (Rossz helyre tettem? címmel), és egy olyan változat, ami valamiért a Szomszédokra emlékeztetet mindenkit, csak épp a paneltelep hiányzott belőle (még a bekezdődal is ugyanaz volt).

    Ennél jobban csak a Hóban-koszban és a Kabátok közt bírta megosztani a nézőközönséget.

    Mind elkezdték elvégezni a dolgukat, ami nem nagyon volt. Inuyasha a tévére meredt, Sango és Miroku valahol „élvezték” egymás társaságát.

    Úgy öt óra múlva Inuyasha felszólalt:

    -Kagome, hoznál egy kis popcornt?

    Síri csend.

    -Kagome, tudom, nem volt szép az az eset a tállal, de azért kérlek, segíts nekem… Csak te tudod kezelni azt a hullámos mikroizét.

    Most sem jött válasz.

    -Jól van, durcáskodj csak! – mondta Inuyasha – Megyek, és megcsinálom én! Nem lehet olyan nehéz, ha te is meg tudod csinálni. 

    Hősünk kitárta a hűtőt, és kipakolt mindent. Elkezdte nézni a sonkán lévő feliratokat:

    -„Őseink is így szerették! Tartalma: E-204…” „Készült: 2058.13.32…” Ez mit jelent? – megnézte a naptárat, de a két dátum még köszönőviszonyban sem volt.

    Félretette az „időutazó sonkát”, majd egy olyan sajtot kezdett nézni, amiben (a leírás szerint) só, bors és intenzív tornádó is található. Végül elővett egy adag pattogtatnivaló kukoricát, majd elkezdte olvasni a feliratokat:

    -Mi ez? „Tápérték: 0%…” És ez mit jelent? „Figyelem! Levegővel érintkezve fennáll a spontán önrobbanás veszélye…” „Kukoricát, sót és vajat nem tartalmaz…”

    Inuyasha vállat vont, fogta a csomagot, és betette a mikroba. Találomra lenyomott pár szimpatikus jelzésű gombot: egy tálat hullámokkal, egy * jelet, egy kávésbögrét (biztos üdítőt is ad, gondolta ő), meg még egy rakás másikat, aminek tetszett a színe.

    A gép dolgozni kezdett, Inuyasha pedig elgondolkozott:

    -Hol lehetnek Shippoék? Csak azért kérdem, mert hátha ők is kérnek… - hangosabban folytatta – …Mert Kagome továbbra is igazságtalanul durcizik! 

    Pár folyosóval arrébb.

    -Kagome… – kezdte Kouga – Régóta el szerettem volna mondani neked, hogy én…

    Hirtelen lágy szellő támadt. A lány kisöpörte az arcából a tincseket, és mélyen a fiú szemébe nézett, aki magát látta viszont kedvese szemében. A fiú mondani akart valamit, de a lány ujját a fiú ajkára tette.

    -Ne mondj semmit…

    Összebújtak, mint egy virág szirmai, ha felhők takarják a Napot, elhomályosult a világ, csupán nekik jutott egy kevés abból a fényből, ami átszűrődött: lényüket telítette a másik iránt érzett szerelmük, elméjük háttérbe szorult és csak partnerük létezett számukra a világon. Szótlanul is megértették egymást, és ajkaikat a másikéhoz közelítették…

    Így írta volna ezt bárki más. Egy mangakszítő például így: 

    Felhangzott egy szerelmes zene, csak rájuk vetült fény a folyosón, sőt, az egész környező világ megszűnt létezni. Kiléptek téridőkontinuumunkból, és átkerültek egy másik világba, ahol a háttér rózsaszín és baracksárga közt hullámzott, buborékok csúsztak a képernyő szélein, és valahonnan virágok hullottak. A bársonyos tapintású szirmok édes és energikus illata betöltötte orrukat. A szél a hajukba kapott. A két arc között rohamosan csökkent a távolság… 

    Na, ez NEM a mi stílusunk, bár néhol azért közelítünk magunkhoz. De mi ÍGY írunk:

    FIGYELEM! Most az író megjegyzéseivel tűzdelve mutatjuk a jelenetet: kommentjeit zárójelben, dőlt betűvel írjuk. Kérjük, nagy megértéssel olvassák el a következő részeket, elvégre csak egy manga-szerelmesjelenet-fóbiás író fantazmagóriája. 

    Felhangzott egy szerelmes zene, csak rájuk vetült fény a folyosón, sőt, az egész környező világ megszűnt létezni. Kiléptek téridőkontinuumunkból, és átkerültek egy másik (Sokkal giccsesebb és émelyítőbb) világba, ahol a háttér rózsaszín és baracksárga közt hullámzott, buborékok csúsztak a képernyő szélein, és valahonnan virágok hullottak (Már megint azok az átkozott eperfák, mintha egész évben csak virágozni tudnának! Ezek csak arra jók, hogy a szerelmes jeleneteknél a szerelmeseket térdig ellepjék a virágszirmaikkal?! És évente hányszor virágoznak ki ezek? Kész kertészeti csoda, amit művelnek! Ezzel is megtanultunk egy fontos szokást: minden szerelmes tevékenységet eperfák virágzásakor kell csinálni). A bársonyos tapintású szirmok édes és energikus (?) illata betöltötte orrukat (meg a rendelkezésére álló teret, mint minden gáz). A szél a hajukba kapott. (Impresszionista festők és költők próbálták megörökíteni a látványt [Edvard Munch Sikolya csak közel járt az író érzéséhez], és romantikus regényírók vitatkoztak a mondatok logikáján. A tanárok meg majd kitalálnak valamit arra, hogy mit is akart mondani az író, az OM meg megcsavarja a maga fura logikája szerint, mi, hülye diákok meg be kell, hogy tanuljuk az egészet az életrajzaikkal együtt). A két arc között rohamosan csökkent a távolság…

    (Ugye, mennyivel más hangulata lett? Nah, így lehet két mondatból egy egész bekezdést összefabrikálni!– az író)

    Azonban hirtelen éles sípolás hangzott fel, és egy szirupmérő felrobbant, majd a folyosón lévő összes többi is szép sorban követte elődjének példáját. Hatalmas lángnyelvek alakultak ki, és hőseink felé tartottak. Kouga gyorsan felkapta Kagomét, majd elkezdett vele rohanni, mint Kagome anyja, mikor leárazzák a kenyeret a város túlfelén. Akárhogy sietett, a robbanás csak két méterrel lemaradva jött utánuk. Kouga hátrafordult, és izzadó arccal nézte a közeli lángnyelveket.

    -Ez sosem hagyja már abba?

    -Kouga, a kanyar! – kiáltott Kagome.

    -A MI…?! – mondta volna Kouga, ám teljes erőből felkenődött a keramit falra. Kagomének – hála Kouga hősies önfeláldozásának – semmi baja nem lett, kiterült hősünk mellett térdelt, és egy zsebkendővel legyezte.

    -Kagome! – kiáltott fel fájó fejjel Kouga, és gyorsan úgy ugrott, hogy megvédje a lányt a közeledő tűzoszloptól. Csukott szemekkel, összebújva várták a véget… Ami nem jött el. Vártak még egy kicsit, hátha csak eltévedt valahol a sorok között, de nem erről volt szó. A robbanás megállt.

    -Ezt nem értem… - mondta Kouga, meglepetten pislogva.

    -Hát persze! – csapta össze a kezeit Kagome – Az amerikai akciófilmekben a robbanás mindig az előle menekülő ember sebességével terjed!

    -Akkor semmi gond. – mondta Kouga, majd kart karba fonva, dalolászva elindultak kifelé. Kagome elmagyarázta, hogy az amcsi akciófilmekben minden képes robbanni, és mindig sokáig.

    -Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdezte Kouga.

    -A tévéből. – mondta Kagome – Ha egy olyat láttál, mindet láttad.

    Egy ideig csendben sétáltak, mikor Kouga hirtelen felszólalt:

    -Várj… Ez nem is egy amerikai akciófilm!

    Kagome elsápadt, egymásra pislantottak, majd a lángokra, azok vissza rájuk, megint egymásra, és elkezdtek rohanni. A robbanás egy ideig még pislogva nézte távolodó hőseinket, majd hatalmas lendülettel vetette magát utánuk, hogy apró, kicsi, elszenesedett, a geológusoknak és régészeknek örömet adó emlékké változtassa őket, amik végül egy otthoni vitrinben kötnek ki valamelyik szuvenírboltból. Kougáék az utolsó pillanatban tudtak beugrani egy ajtó mögé. Gyorsan elreteszelték az ajtót, majd kicsit szuszogtak.

    -Kagome… Most tényleg el kell mondanom, hogy én…

    -Pszt! – mondta Kagome – Te is hallod?

    Halk dübörgés hallatszott, majd a lámpa fényében feltűnt egy hatalmas pamut-gombolyag, ami feléjük tartott.

    Kagome és Kouga hangos sikítással menekültek a gombolyag elől. Mivel a forgódobban voltak, körbe-körbe rohantak, mint hörcsögök abban a kis műanyag taposóban, nyomukban a gombolyaggal…

    Tessék hozzáképzelni az Indiana Jones főcímzenéjét. 

    Már mindenkiben kezdett motoszkálni valami fura érzés, de nem jöttek rá, mi az. Inuyasha, hogy kiengesztelje Kagomét, elindult a játszószoba felé. Az volt a terve, hogy beül Shippoék mellé játszani egy kicsit, mert ettől a lány mindig el szokott kezdeni olvadozni, beszél valami családalapításról, meg öt-hat aranyos negyedszellem-gyerekről (holott Inuyashát ez nem is izgatta, és sosem gondolta komolyan), és bármire rávehető, még olyanra is, amire máskor sosem. Csakhogy a játszószoba ajtaján egy furcsa, számára értelmezhetetlenül komplex eszköz fogadta. És sehogy nem engedte kinyílni az ajtót, legfeljebb résnyire.

    -Shippo! Engedj be, vagy… Légy oly szíves, engedj be.

    -Persze, máris! – hallatszott a hang. Shippout valósággal sokkolta ez a hirtelen kedvesség, ezért lett kis kezes bárány róka. Az ajtó most sem nyílt ki.

    -Shippou, van itt egy furcsa szerkezet!

    -Mi az? Írd le!

    -Van itt egy lánc, aminek az egyik vége az ajtó mellé van rögzítve, a másik fele pedig olyan, mint egy kulcslyuk, de nem lehet átlátni rajta! A lánc vége ebben az izében van.

    -Fogd meg a lánc azon végét, ami a kulcslukra hasonlító tárgyban van!

    Inuyasha megfogta, izzadó kézzel, óvatosan cselekedett, hátha felrobban az egész, ha rosszul csinálja.

    -Most a csúszósín végéig emeld a láncot! – hangzott hátulról az utasítás. Kirara feltekerte a Mission Imposibble főcímzenéjét. A készülék egy halk kattanással a csúszósín végére ért, ahol egy kör alakú lyuk volt.

    -Megvan! És most?

    -Húzd magad felé a lánc végét és utána állj félre!

    -Miért?

    -Ne kérdezd, csak csináld!

    Inuyasha kiemelte a lánc végét, majd ellépett az ajtó mellől. Kirara kiszáguldott a szobából, majd eltűnt a folyosó végén. Shippou boldogan ugrott fel Inuyasha fejére:

    -Gratulálok Inuyasha, megmentettél minket a gyerekbiztos zártól! Már azt hittem, örökre bent maradunk!

    -Gyerekbiztos zár? – eresztett nagy szemeket Inuyasha.

    Shippou elmagyarázta, hogy a gyerekbiztos zárakat hat éves korig nem tudja senki kinyitni, így el lehet vele zárni olyan dolgokat, amiket jobb, ha az arra éretlen személyek nem találnak meg. Shippou lezárta a kiselőadását:

    -Kagome is így rejti el azt előled, amit nem akar megmutatni neked.

    -Ugyan, mit titkolhatna előlem Kagome? – kérdezte Inuyasha, leplezett dühvel és leplezetlen kíváncsisággal. Magában azt mondta: „Várj csak, míg Kagome befejezi a durcizást, és jól… Utána majd visszakapod, kamatostul!”

    -Tehát ha agyilag elmúltál hat éves, majd te is fel tudod törni ezeket a zárakat. Addig csak felnősz. – mondta Shippou.

    -Shippou… – kezdte Inuyasha negédesen – Hogy is mondtad…? Mi volt azzal a hatévessel, meg felnövéssel?

    Inuyasha nem várt választ, azonnal fejbenyomta Shippout, aki felüvöltött. Hirtelen mindenki megjelent a teremben, és vádlón Inuyashára néztek; amaz már felkészült a fenyítésre, ám… A dorgálás elmaradt.

    -Kagome, hát nem…? – kérdezte Sango, Kagome vélt irányába nézett – ÁÁÁÁÁÁÁ!!!

    -Mi történt, Sango, mi a…? – kérdezte Miroku, Kagome irányába nézett – ÚRISTEN!!!

    -Mi lelt titeket? Úgy sikoltotok, mint… - mondta Shippou, majd… - TE JÓ ÉG!!!

    Kirara is megjelent, nyávogott valamit, majd ő is fel.. Fel… Szóval, amit ilyenkor szoktak csinálni azzal az idegőrlő nyivákolással a hozzá hasonlók.

    -Mit üvöltöztök, teljesen megsüketülök! Mi a baj azzal, ha Kago… - mondta Inuyasha, majd cseppet sem meglepően… - ANYUUUUUUUUUU!!!

    -„Anyu”? – kérdezte mindenki.

    -Már minden más volt… - mondta hősünk – Miért is üvöltözünk?

    -Kagome nem dorgálta meg Inuyashát!

    Említett pislogott kettőt. Odament, ahol Kagomét sejtette, majd megpróbálta megfogni. Mivel Kagome nem légnemű, hanem nőnemű volt, ezért a konklúzió világos volt mindenkinek, aki IQ 20 felett volt.

    -Biztos tévézik! – mondta Miroku.

    -Nem, inkább mosogat! – mondta Sango.

    -Mosogat. – Mondta szkeptikusan Inuyasha – Nah, megnézném azt!

    -Igenis szokott, csak este, mikor nem látni! – erősködött Sango.

    -Azt a MOSOGATÓGÉP csinálja, amibe ÉN szoktam betenni az edényeket. És este csak a hűtőhöz megy ki nassolni. – mondta Souta. Átment köztük, berámolt a mosogatógépbe, majd a program elindult. – Akkor én mentem is vissza, még el kell raknom azokat a vackokat, amiket muter hozott a… - Hallatszott, amint eltűnt a folyosó végén.

    -Szia… - mondták kórusban, halk hangon utána a többiek. Egyikőjük elméjében megfordult a gondolat, hogy hogyan kerül ide a FÖLDRŐL Kagome kisöccse, de aztán – mint minden más, agymunkát igénylő kérdésen – nemes egyszerűséggel átsiklott felette.

    -Ez tudjátok, mit jelent? – kérdezte Shippou. (Tűkön ülve várom a konklúziót… - mondta az író, miközben ráérősen pöckölgetett egy szöszt.)

    Síri csend.

    -Ez azt jelenti, hogy Kagomét ELRABOLTÁK! – mondta Shippou – Minden egybevág. A popcornos tál, a mikró, és most, a dorgálás elmaradása… Sőt, az eltűnt kabin…

    (Hé, te! Ennyire nem kéne előremenni a cselekményben…! – az író)

    Shippou egy ideig tetszelgett a mindent tudó szerepében – ő volt az egyetlen, aki elolvasta az eddigi eseményeket (meg a forgatókönyvet is…). 

    Ebben a részben eddig SEMMI nem történt. Komolyan mondom, ideje elmennem sorozatírónak! Abban van a nagy pénz!

    Nézzétek meg alaposabban ezt a részt. Haladt a cselekmény? Igen, feltűnt, hogy Kagomének hűlt helye. És? Ezt egy bekezdésben elfért volna, de NEM! Az író töltelékkel, meg habbal nyomatta tele a részt úgy, hogy már szinte lebeg a cselekmény súlyának hiányától!

    Jobban jártam volna, ha HAL-at nem kapcsolom le? Áh, a rajongók küldjenek egy „HAL-at akarok!” borítékot az autodelete@spam.recyclebin címre. 

Folytatása következik! 

    U.I.: Aki komolyan levelet akar küldeni ama címre, annak szólok: fiktív a cím! Kamu! Illúzió, mint minden adatom! (mit gondoltok, eddig hogy éltem túl az agresszív Inufanok merényleteit? Hehehe.) Nehogy oda küldjetek levelet! A szavak jelentése igenis szándékos!