Élet és Halál

Szereplőlista:

Inuyasha, Kagome, Miroku, Sango, Shippou, Kirara, Chijo (kiejtés: Csíjó)

Sesshomaru, Jaken, Rin, Kouga, Hakaku, Ginta, Myoga, Kaede anyó

Naraku, Kagura, Kanna, Kohaku, Kikyo, Bichotsu (kiejtés: Bicsocu)

Este (kiejtés: Eszte), Nia, Totosai, Ayomi (kiejtés: Ajomi), Sayuri (kiejtés: Szajuri)

Inutaishou, Izayoi, Ryuu (kijtés: Riu), Asayokou (kiejtés: aszayoku)

Egyes neveket azért szedek dőlt betűvel, hogy elkerüljem a félreértéseket. Köszi a megértést!

1. fejezet: Élet és Halál

-          Inuyasha! Vigyázz!- hangzott Kagome hangja a hatalmas barlangban.

Naraku-val csatáztak éppen. A környéken lévő faluban hallották először, hogy a közeli Végzet- barlangokba befészkelte valami gonosz magát, és erős méreggőz szabadult fel, elpusztítva a falu összes állatát. A kis csapat rögtön tudta, hogy Naraku van e mögött.

Inuyasha elugrott Kagura támadása elől és Sesshomaru elé érkezett.

-          Menj már innen, nem tudok harcolni!- kiáltott rá bátyja.

Sesshomaru, Rin és Jaken csak véletlenül vetődött oda. Rin előreszaladt, hogy szállást keressen arra az éjszakára, amikor egy csapat Naraku darazsai közül letámadta őket. Sesshomaruék sehova sem tudtak menni, csak a barlang szája felé. Végül befutottak és szembe találták magukat az éppen harcoló Inuyashával. Hamarosan teljesen világos lett a számukra, hogy Naraku a két testvért egyszerre akarja elintézni.

Mindenki teljes erőbedobással harcolt, még Shippou is kivette a részét a csatából. Ide-oda szaladgált és Miroku felé terelte a különböző démonokat. A szerzetes így könnyen beszívhatta őket, de csak egy ideig tudták így csinálni, mert a darazsak hamar megjelentek. Jaken próbálta védeni Rint, de szerencsére Kagome is besegített neki a nyilaival.

Úgy tűnt, Inuyasháék győznek, amikor az egyik üregből kilépett Naraku.

-          Nahát!- kilátott fel gúnyolódva Inuyasha.- Itt van egy szellembábú!

-          Szerintem tévedsz.- mondta Sesshomaru.- Érzem a szagát.

A két testvér egymás mellett állt kivont karddal, Naraku velük szemben.

-          Jó az orrod, Sesshomaru Nagyúr.- nevetett Naraku.- De vajon elég megérezni a szagokat? Vagy az erő se mindegy?

-          Persze, hogy nem mindegy!- ordította oda Inuyasha.- De mint már tudod, nem vagyunk híján neki.

-          Talán igen, talán nem.- súgta Naraku.

Naraku háta mögül hirtelen egy hörgés hallatszott. A többiek megdermedtek. Egyszer csak egy hatalmas fénycsóva jelent meg az üregben, ami nagy sebességgel elindult feléjük. Szerencsére mindenki el tudott ugrani az útjából. Hamarosan megpillantották a szörnyet, legalábbis mindenki azt hitte, hogy az. Egy rövid lila hajú kisfiú lépett ki a sötétből.

-          Ő tette? De hisz csak egy kisfiú!- kiáltotta Kagome.

-          Na és?- kérdezte érzelem nélküli hangon Sesshomaru.- A lényeg, hogy megtámadott.

Nekiindult a fiúnak, aki rögtön észrevette, pedig a démon gyorsan mozgott. Felemelte a kezét és az ujjai közt egy kis fénylabda alakult ki. Hirtelen a labda nagyobb lett és amint a gyerek eldobta, ugyanolyanná alakult, mint az előbbi fénycsóva. Sesshomaru-nak csak annyi ideje volt, hogy előrántsa a Tensaigát. A fénycsóva eltalálta a kardot, de az védte gazdája életét. Kettéválasztotta a csóvát, ami a barlang két végébe ment és lerombolta a falakat.

Mindenki feszülten figyelt. Amint elült a fény, láthatóvá vált Sesshomaru, ahogy maga előtt tartja a Tensaigát. Hirtelen iszonyatos roppanás hallatszott. Inuyasha ránézett a bátyja arcára, aki még mindig figyelte a kardját. Az arca viszont ijedté vált. Egy újabb roppanás után már mind tudták, mi történt. A Tensaiga nem bírta a nagy erőt. Egyszeriben kettévált Sesshomaru kezében. Az egyik fele leesett a földre, a másik a démon kezében maradt.

-          Te jó ég!- suttogta ámulva Miroku.

-          Hát igen.- mondta nevetve Naraku.- Az új reinkarnációm olyan erős, hogy még a gyógyító kard sem bírta a gyűrődést. Ilyen az élet. Sesshomaru, csak hogy tudd, most már olyan sebezhető vagy, mint bárki más.

A démon begurult. Szinte elvesztette az eszét.

„Tönkre tette Apám kardját! A gyalázatos! Most megölöm!”

Már indult volna Naraku felé, mikor egy kar visszahúzta.

-          Ne, Sesshomaru! Így megölhet!

Inuyasha volt az.

-          Szerinted olyan gyenge vagyok, hogy rögtön kinyír?

-          Nem, de engem még mindig véd a Tetsusaiga! Meg egyébként is, neked kevesebbet ártott, mint nekem. Kérlek, hagy intézzem el én!

Sesshomaru arcán látszott, hogy szerinte ez idióta gondolat, de engedett. Inuyasha szembefordult Naraku-val.

-          Már megint egy bábot használsz ellenem? Tudod, hogy megöllek, mert nagyon gyenge vagy! Ezért sohasem jössz te magad ellenem! Mindig csak Kagurát meg Kannát használod fel, most meg ezt a kisfiút! És tudod, miért? Mert félsz tőlem.

-          Ez nem igaz.- mondta magabiztosan Naraku.- Ez még nem a végső csata. Azt majd én döntöm el, mikor van.

-          Persze, természetesen.- gúnyolódott tovább Inuyasha.- És ha legyőzőm a fiút? És ha nem tudsz elmenekülni? Akkor mi lesz?

-          Hát ez.

Inuyasha alig tudott elugrani az újabb fénycsóva elől. Gyorsan lecsapott a Tetsusaigá-val, de a kisfiú elugrott. Nagyon szoros volt a küzdelem. Senki sem mozdult, csak a csatázók, mert így bármelyiküket eltalálhatta volna a sugár.

-          Ez nem fog sokáig tartani.- mondta Sesshomaru.- Előbb-utóbb valamelyik feladja.

-          Hogyhogy valamelyik?- kérdezte Sango.

-          Én éreztem a fiú erejét. Sokkal nagyobb, mint képzelnétek. Talán még nálam is erősebb. Talán még engem is megölne. Nemhogy Inuyashát!

Kagome aggódva hallgatta a démont.

-          Szerinted Inuyasha életben marad?- kérdezte végül.

-          Nem tudom.- felelte Sesshomaru.- Fogalmam sincs.

A démon hirtelen felfogta szavai jelentőségét. A törött Tensaiga ott hevert mellette a porban. „Ennek a fiúnak van olyan ereje, mint nekem.”- gondolta. „Még Inuyasha sem tudott legyőzni végérvényesen, de ez a gyerek sokkal jobb, mint én! Így nem győzhet! Meg fog halni!”

És mintha csak a gondolatai elevenedtek volna meg, Inuyasha kardja elrepült a terem másik végébe. A fiú dermedten állt, míg ellenfele egy újabb fénycsóvát akart létrehozni. Érezte, hogy itt a vég. A csóva már megindult felé. Már csak néhány pillanat választotta el tőle, mikor Sesshomaru ugrott be a képbe. Szó szerint. A démon meglökte öccsét, teljes erőből. Inuyasha kirepült a csóva útjából, de beletelt pár pillanatba, amíg rájött, mit is tett érte a bátyja. Hirtelen a termet egy kiáltás rázta meg. Egy dühös, szomorú és egyben fájdalmas kiáltás. A csóva nekirepült a barlang falának. A kövek leszakadtak és leestek a földre. Az egész barlang beleremegett. Amikor elült a por, mindenki, még Naraku is csöndben figyelt. A kupac tetején Sesshomaru feküdt teljesen élettelenül. Rin fájdalmasan felkiáltott és odaszaladt hozzá. Jaken és Kagome követte. A kislány pillanatok alatt felmászott a kőrakás tetejére. Amikor felért, megpróbálta élezgetni a démont.

-          Sesshomaru-sama! Kérlek, ébredj fel!

Jaken mozdulni sem mert. Kagome odament Sesshomaru-hoz és megtapintotta a pulzusát, ahogy a suliban tanulta. Aztán a szájához emelte a kezét. A szemében könny jelent meg. Rin már nagyon sírt, Jaken pedig ordítva püfölte a földet. Inuyasha aggódva figyelt. Hirtelen megszólalt Kagome.

-          Meghalt.- súgta.

Naraku röhögni kezdett. Inuyasha megremegett. Az egész teste reszketett. Hol Kagoméra, hol Sesshomaru-ra nézett. Nem akarta elhinni. A bátyja megmentette az életét, de ő meghalt!

-          Nem! NEM! NEEEM!!!!!

Inuyasha odarohant a Tetsusaigához és felkapta. Gyűlölködve nézett Naraku-ra. Teljesen elöntötte a düh. Szaggatottan lélegzett. Hirtelen bevörösödött a szeme, pedig nála volt a Tetsusaiga.

-          Ne! Inuyasha!- kiáltotta Sango és Miroku egyszerre.

De a fiú nem hallotta őket. Rárontott a kisgyerekre. Az próbált létrehozni egy újabb fénycsóvát, de már nem maradt ideje. Még gyorsan felhúzott maga körül egy védőburkot, aztán Inuyasha nekicsapódott. Teljes erejéből ütni kezdte a burkot. A kisfiú ereje kezdett már fogyni. Hirtelen megszólalt egy hang Inuyasha fejében.

-          Ne tedd! Még nem jött el az idő!

A fiú szeme rögtön kifehéredett. Ekkor Naraku egy óriási forgószél kíséretében eltűnt a gyerekkel együtt. Kagura és Kanna a szélboszorkány repülő tollán menekült el.

Inuyasha egy darabig nézte őket, aztán elöntötte a keserűség. Lerogyott a földre. Sesshomaru járt az eszében. Akkor, amikor átváltozott, mintha az ő hangját hallotta volna a fejében. Kagome odament hozzá. Letérdelt mellé, Inuyasha ránézett és összeborultak. Úgy érezték, a világ már nem lesz olyan a démon nélkül, mint vele együtt.

Sesshomaru lelke rögtön kiszakadt a testéből, ahogy nekicsapódott a falnak. Egy hosszú alagúton ment keresztül. Már majdnem a végén járt, amikor észrevett két alakot közvetlenül a kijárat előtt. Az egyik egy férfi volt. Hosszú, ezüst haja a tarkójánál össze volt fogva. A másik egy nő volt. Sesshomaru rögtön felismerte a férfit.

-          Apa!

-          Szervusz, Sesshomaru! Rég találkoztunk.

-          Az biztos.

A démon ránézett a nőre. Hirtelen rájött, ki is valójában. Izayoi, Inuyasha anyja. Vajon ő most hogy kerül ide?

-          Sesshomaru, mondanom kell valamit. Szeretnénk egy küldetést rád bízni.- szólt az apja.

-          Küldetést?

-          Igen. Még nem jött el az ideje, hogy meghalj, ezért visszaküldünk. De meg kell tenned valamit a földön, ha visszatérsz.

Visszamenni. Kicsit úgy érezte, mintha egy örökkévalóság óta lenne már a túlvilágon.

-          És mi lenne az?

-          Tudom, hogy eltört a Tensaiga. Először össze kell kovácsolni.

-          Azt akarod, hogy elvigyem Totosai-hoz?- kérdezte Sesshomaru.

-          Nos, nem hozzá. Ő nem elég ahhoz, hogy a kard visszanyerje eddigi erejét. Sesshomaru, a Tensaigát nem egy kovács készítette.

-          Hogyhogy? Nemcsak a te agyarad és Totosai tudása kellett hozzá?

-          Nem.

Ez igencsak meglepte Sesshomaru-t.

-          Amikor eldöntöttem, hogy elkészíttetem a Tensaigát, tudtam, hogy egy démon és egy ember ereje nem lesz elég hozzá. Ezért megkértem egy barátomat, az egyetlent a démonok közt, aki ért a kovácsmesterséghez, hogy segítsen nekem.

Sesshomaru rögtön tudta, hogy kire gondol az apja.

-          Este, igaz?

-          Igen, őt. De azt is tudtam, hogy kell valaki, akinek a vérében varázserő lakozik. Akkoriban az egyetlen, aki rendelkezett ezzel a képességgel, Midoriko papnő volt.

Itt Inutaisshou szünetet tartott.

-          Ahhoz, hogy a Tensaiga újból eggyé váljon, össze kell hívnod a régi csapatot.

-          De Apa! Midoriko már nem él!

-          De a reinkarnációja már megszületett és felnőtt. Őt is megtalálod Esténél.

-          Értem.

-          Tudom, hogy az életed nincs veszélyben a Tensaiga nélkül is. De muszáj újra összekovácsolni, hogy meg tudd tenni azt, ami a küldetésed.

Inutaisshou elővett egy fénylő szilánkot.

-          De hisz ez a Shikon no Tama egy szilánkja! Hogy kerül ez ide?

-          Amikor az ékkő eltört, az egyik szilánk valamilyen módon átjutott a túlvilágra. Úgy döntöttünk, hogy várunk, míg eljön valaki, aki visszaviheti és odaadhatja annak, aki őrzi. Jól jegyezd meg Sesshomaru! Csak akkor adhatod oda neki, mikor már csak ez hiányzik belőle.

-          Apa! Kagome megérzi a szilánk közelségét. Rögtön észreveszi, ha nálam van.

-          Ne aggódj, nem fogja.

Inutaisshou odament fiához és egy gyors kézmozdulattal belenyomta a szilánkot a mellkasa jobb oldalába.

-          A lelked legmélyébe ültettem a szilánkot. Ha testet kapsz, senki sem fogja észrevenni, hogy nálad van.

Sesshomaru hirtelen észrevette, hogy a mellkasa lüktet. Mintha a szilánk lenne a szíve.

-          És mi lesz akkor, ha a szilánk ki akar törni innen?- mutatott a helyére.

-          Csak akkor jön ki, ha akarod. Csak koncentrálnod kell, és a lüktetés abbamarad. Ne feledd! Csak akkor veheted ki, ha már az ékkőből csak ez hiányzik.

-          Apa! Ha kiveszem, meghalok?

-          Nem. Visszakapod az életedet és a testedet, ez csak azért van benned, hogy biztonságban elvidd az őrzőjéhez. Most indulj. Vigyázz rá nagyon! Ha lebuksz, mindennek vége!

-          Igen.

Sesshomaru megfordult, de valaki odalépett elé. Izayoi volt az. A szemében könnyek csillogtak.

-          Sesshomaru!- suttogta.- Kérlek, vigyázz Inuyashára! Nem tudja, mekkora veszély fenyegeti! Az a kisfiú, aki megölt, még Naraku-nál is erősebb, de ezt ő nem tudja! Kérlek, védd meg!

Sesshomaru nem tudta, mit feleljen. Eddig sohasem akart az öccse közelében lenni. Legfeljebb azért ment oda hozzá, hogy egy kicsit bosszantsa.

-          Megpróbálom.- válaszolta végül.

Hirtelen egy hatalmas rántást érzett a gyomra körül. Aztán távolodni kezdett Apjától és Izayoi-tól, és újra érezni kezdte az életet magában.

Nagyjából három hónap telt el Sesshomaru halála óta. Inuyasha és csapata tisztességesen eltemette a démont és melléfektették a Tokijint és a törött Tensaigát is. Rin és Jaken nagyon sírt. Inuyasha hatalmas ürességet érzett a lelkében. Mintha kiszakítottak volna egy darabot belőle, és Sesshomaru magával vitte volna a túlvilágra.

Ezalatt a néhány hónap alatt nemigen történt semmi. Inuyasha megengedte Rin-nek és Jaken-nek, hogy velük maradjanak.

„Így, a bátyám nélkül teljesen védtelenek. Muszáj lesz megvédeni őket.”- gondolta magában.

Rin nagyon keveset evett. Úgy kellett belediktálni azt a pár falatot, amit még hajlandó volt megenni. Nagyon lefogyott. Kagome és Sango nagyon aggódott érte. Jaken kötelességének tekintette, hogy megvédje a kislányt és vigyázzon rá. Szinte még fürödni sem engedte el úgy, hogy nem ment vele. Ami Kagomét nagyon aggasztotta, hogy a kislány egy szót sem szólt. Inuyasha sem viselte olyan jól a dolgot, mint ahogy mutatni próbálta. Ha magára maradt, mindig szomorú volt és a régi időkre gondolt. Az elején furcsának találta, de hiányzott neki a bátyja.

Inuyasháékhoz közben csatlakozott egy új lánytag is, Chijo. Furcsa kinézete ellenére nagyon gyors és erős volt. Egy hatalmas lándzsával harcolt, de egy kisebb kés is tartozott a felszerelésébe. Rin még csak nem is nézett rá, de a többiek nem tudták, hogy miért.

Egyik éjjel Inuyasha nagyon szépet álmodott. Az álmában Sesshomaru visszatért. Inuyasha épp a sírja felett állt, mikor az égen egy nagy, fényes gömb képződött és kilépett belőle Sesshomaru. Ekkor felébredt. Óriási csalódottságot érzett magában. Az álma olyan valóságosnak tűnt. Nem is sejtette, mennyire.

Sesshomaru sírja egy kis halom volt nem messze a barlangtól, ahol meghalt. A virágokat, amit Rin rakott rá, már rég elfújta a szél. Sötét volt és esett. Villámok ugyan nem voltak, de attól még a kisebb gyerekek nagyon féltek a sötétben.

Egyszer csak szinte nappali világosság támadt. Az égen egy hatalmas gömb jelent meg. Leszállt a sír mellé és egy testet hagyott ott. Pár másodperc múlva egy rés nyílt meg a felhők közt. Egy fénylő ködszerűség jött ki belőle. Először bement a sírba. Egy pillanat múlva a halom megrázkódott és kiemelkedett belőle a Tokijin és a Tensaiga darabjai. A köd ekkor körbevette a testet, majd eltűnt. Sesshomaru kinyitotta a szemét. Kicsit még homályosan látott, de azért ki tudta venni a körülötte lévő dolgokat.

-          Élek.- suttogta.- Jé…

Teljesen elámult. Mindkét keze megvolt.

-          Nem azt mondta Apa, hogy visszakapom a testem? De ez mégiscsak új, ha egyszer megvan a bal kezem is!

Ekkor észrevette a kardjait.

-          Inuyasha eltemette a kardokat velem együtt. Biztos nem akarta, hogy másnál lássa.

Magához vette őket és felállt. Tisztán emlékezett apja szavaira.

-          Akkor irány Este kastélya. Remélem, otthon van.