-          Majd elmesélem.- felelte a démon.

Felemelkedtek a magasba, és Este palotája felé vették az irányt.

-          Rin! Rin! Hol vagy? Rin!

A kiabáló Jaken volt. Mikor észrevette, hogy a kislány nincs velük, elkezdte keresni. Először nem nagyon aggódott, de miután három óra is eltelt, már teljesen elvesztette az eszét.

-          Hol lehet ez az ostoba kislány?

-          Segítek keresni.- mondta Chijo.

-          Mi is.- felelték a többiek.

Tovább kutattak, de semmit sem találtak. Hirtelen Inuyasha felkiáltott.

-          Gyertek gyorsan!

Mindenki odasietett.

-          Itt járt két démon is. Egyiket sem ismerem. De Rin szagát is érzem.

-          NEEEM!!!!

Jaken levetette magát a földre.

-          Felfalták! Rin meghalt! Kudarcot vallottam!

Inuyasha is úgy gondolta, hogy a kislány már halott. Nem ismerte fel a bátyja szagát, mert egy kicsit megváltozott. Nem nagyon, de épp eléggé ahhoz, hogy az öccse ne tudja azonosítani. A többiek szemébe könny szökött.

„Remélem, találkozik a túlvilágon Sesshomaru-val. Akkor végre boldog lesz.”- gondolta Inuyasha.

3. fejezet: Mi, miért és hogyan

Sesshomaru hamar beért a palotába Rin-nel. A kislány sokat nézelődött út közben.

-          Hol vagyunk?- kérdezte.

-          Egy nagy erejű démon birodalmában.

-          Ismered őt, Sesshomaru-sama?

-          Igen, jó barátok vagyunk.

Nem kérték, hogy nyissák ki a kaput, egyszerűen átugrottak a falon, jól meglepve ezzel a lakókat.

-          Sesshomaru Nagyúr!- szaladt oda hozzájuk Nia.- Merre voltál?

A démon válasz helyett lerakta Rin-t a földre. A kislánynak nagyon tetszett a hely.

-          Ő meg kicsoda?- kérdezte csodálkozva Nia.

-          A nevelt lányom.

-          Neked is van? Jobban hasonlítasz Estére, mint gondoltam.

-          Szerintem sokban különbözünk.

Nia lehajolt Rin-hez.

-          Szia, az én nevem Nia kisasszony.

-          Szia! Rin vagyok.

-          Gyere, körbevezetlek.

Sesshomaru addig kiment az udvarra. Mindenhol virágok nyíltak, volt olyan fa, amelyik termett is. Sesshomaru leült, s arra gondolt, vajon sikerül-e Estének meggyőznie Totosait.

Este egész nap és éjjel vágtatott. Mikor odaért Totosai műhelyéhez, az első dolga az volt, hogy tudtára adta, itt van.

Totosai épp egy kisebb kést próbált élesíteni, amikor észrevett egy pocsolyát a bejáratnál.

-          Olyan forró itt a föld, hogy az eső menten elpárolog, ahogy leér! Hogy kerül ide mégis ez a pocsolya?

Hirtelen egy kis kígyó jött ki a pocsolyából. A kígyó is vízből volt. Odakúszott Totosai lábához és rámászott a bokájára. Körbetekerte, de nem szorította meg.

-          Este?- suttogta a kovács.

-          Látom, rájöttél, ki küldte a pocsolyát neked.

Totosai az ajtóban álló démonra emelte a tekintetét.

-          Nocsak! Rég találkoztunk, Este Nagyúr. Mi járatban vagy itt, hol semmilyen folyadék nem marad meg?

A démon odament és felemelte a kezét. Hirtelen a föld megremegett és a víz szökőkútszerűen kilövellt a magasba. Igaz, hogy nem ért le a földre a hőség miatt, de ilyen már évszázadok óta nem történt ezen a környéken.

-          Hmm, az erődből nemigen vesztettél, barátom.

-          De te sem. Egy szívességet szeretnék kérni tőled.

-          És mi lenne az?

-          Gyere el velem egy pár napra a palotámba. Van egy kard, amit veled együtt szeretnék elkészíteni.

-          Ha eddig megvoltál nélkülem, miért pont most kérsz meg rá?

Este elmosolyodott.

-          Tudtam, hogy nem akarsz majd jönni. De kérlek, gondold meg! Nagyon sürgős lenne.

-          És mégis milyen kardot nem tudsz nélkülem elkészíteni?

-          Azt itt nem mondhatom meg.

-          Titok?

-          Még az.

-          Utálom a titkokat.

Este letérdelt Totosai elé.

-          Ha ez a kard nem készül el, rengeteg élet lesz veszélyben.

-          Kinek a megrendeléséből készült?

-          Az a legnagyobb titok.

-          Furcsa, hogy vállaltad a kovácsolást. Nagyhatalmú úr lenne?

-          Barát.

-          A te barátaidnak nem készítek kardot.

-          Már találkoztál vele. Túl jól ismered.

Este tudta, hogy valaki hallgatózik, így a beszéde közben leírta a kulcsszót a földre.

„TENSAIGA, SESSHOMARU”

Totosai nem változtatott a hangján, pedig nagyon meglepődött.

-          Szóval ismerem? Sok embert ismerek, akinek kardot készítettem.

-          Kérlek!

-          Na jó, elmegyek veled. De csak néhány napra.

-          Nem fogod bánni.- mondta Este.

Csettintett egyet, mire mindketten vízzé váltak és elpárologtak, elmosva maguk után a szavakat. Amikor Este megérkezett, észrevett egy nagy hollót a fán. Mivel itt a mérges gázok miatt nem élnek állatok, rögtön tudta, hogy a madár egy kém. Ezért nem hozta szóba az okot Totosainak.

Pár kilométerrel odébb egy kis felhő jelent meg az égen. Hirtelen zuhogni kezdett belőle az eső. Amikor vége lett, a földön a vízből összeállt Este és Totosai.

-          De gyűlölöm, mikor ezt csinálod! Mindig víziszonyom lesz tőle.

-          Bocsánat, de volt egy kémed odakint.

-          Tudom, már jó pár napja itt legyeskedik. Naraku kémje lehet.

-          Igen, azt gondoltam.

-          Valami készülőben van. Történni fog valami, amit Naraku szeretne elkerülni.

-          Már megtörtént. Sesshomaru visszatért.

Totosai most már nem fogta vissza magát.

-          Hiszen meghalt! Visszaküldték? De miért?

-          Azt nem mondta el. De eltört a Tensaiga és össze kell kovácsolni.

-          Igen, tudom. Minden megvan hozzá?

-          Igen.

-          Akkor menjünk.

Sesshomaru még mindig az udvarban üldögélt, mikor Rin visszatért. Nia kicsit meg is vizsgálta, miután hallotta a kislány beszámolóját a történtekről. Furcsának találta, de semmi baja nem volt. Végül elengedte a kislányt.

Rin odament a démonhoz.

-          Sesshomaru Nagyúr!

-          Már végeztetek is?

-          Igen. Ki az az Este?

-          Ő egy hatalmas vízidémon. Régen sokat voltunk együtt. Szinte már túl jól ismer.

Rin leült Sesshomaru mellé.

-          Ő a palota ura?

-          Igen.

-          Sesshomaru-sama! Miért jöttünk ide?

-          Tán nem tetszik a hely?

-          De, csak… nem értem.

A démon szembe fordult a kislánnyal.

-          Tudod, mikor meghaltam, eltört a Tensaiga. Ő segít összekovácsolni.

-          A Tensaigát nem Totosai-sama készítette?

-          De, félig. A Tensaiga egy gyógyító kard, hisz tudod. Az ereje nagy. Ha eltörik, elveszti ezt a képességét. Ha újra azt szeretnénk, hogy eggyé váljon, és olyan legyen, mint régen, az eredeti készítőit kell összehívnunk.

Sesshomaru egy kis szünetet tartott.

-          A Tensaiga erejéhez nem elég egy démon és egy ember ereje. Az Apám ezért megkért még egy démont és egy miko-t, hogy segítsen neki. Az egyik démon ő maga volt, míg a másik Este, a kovácsmester. Akkoriban még csak egy miko volt olyan erős, hogy tudjon segíteni, Midoriko papnő. Az ő vére segített a Tensaigának életre kelni. Este és Totosai a tudásukat használták fel hozzá. Így, a kard végleges alakjának elnyeréséhez öt fő kellett.

Rin elkezdett számolni valamit az ujjain.

-          Akárhogy is nézem, én csak négyet tudok összeszámolni.

-          Gondoltam. Inutaisshou, Totosai, Este, Midoriko és én. Így vagyunk együtt.

-          De te miért?

-          Mert valakinek használnia is kell, nem gondolod?

-          Ja, igen.

Sesshomaru egy kicsit elgondolkodott.

-          Rin, most egy olyan dolgot fogok neked elmondani, amit senkinek sem szabad tudni rajtunk kívül.

A kislány érdeklődve nézett rá.

-          Én igazából nem voltam a túlvilágon.- folytatta Sesshomaru.- Úgy félúton voltam, mikor találkoztam Apámmal. Ő megbízott valamivel… És most itt vagyok. Azt mondta, el kell hoznom valamit az őrzőjéhez, mikor eljön az ideje.

-          Mi volt az, Sesshomaru Nagyúr?

-          Most jól figyelj, Rin. Mikor a Shikon no Tama eltörött, az egyik szilánk valamilyen módon átjutott a túlvilágba. Az ott lévők vártak addig, míg eljött valaki, akinek elég ereje volt ahhoz, hogy visszahozza, és titokban tartsa. Ezért elrejtették a szilánkot a küldött jobb oldalába.

Sesshomaru rámutatott a mellkasa jobb oldalára.

-          Valószínűleg nem jöttem volna vissza, ha ez nem lenne. Bennem van.

Rin nagyon meglepődött. Akkor az volt az a fény, ami körülvette őt.

-          A lelkem legmélyére ültette a szilánkot, ahol senki sem veheti észre. Csak én hozhatom onnan ki, senki sem férhet hozzá rajtam kívül. Csak akkor vehetem ki, ha már az egész ékkőből már csak ez az egy szilánk hiányzik. Te érezted az erejét, mikor megtaláltalak. Meggyógyított. Sokat kockáztattam vele, de megérte.

Rin átölelte a démon derekát.

-          Nem mondom el senkinek sem, Sesshomaru-sama! Esküszöm!

-          Tudom. Bízom benned. Épp ezért mondtam el.

Sesshomaru az egész beszélgetés alatt figyelte a szagokat a levegőben. Egyik ember sem jött oda a kerthez, így el tudta mondani Rin-nek, amit akart. A kislány hirtelen megmozdult.

-          De Nagyuram! Midoriko papnő már meghalt! Őt nem hívhatod ide!

-          Nem is kell. A reinkarnációja itt él a palotában. Niának hívják.

Rin elképedt.

-          Nahát! Nem is tudtam!

-          Persze, hogy nem. Ezt nem hangoztatják.

Hirtelen egy kislány rohant be a kertbe.

-          Este Nagyúr megérkezett.

Sesshomaru és Rin felállt.

-          Köszönjük az értesítést.

Estét és Totosai-t a kapunál találták meg.

-          Nahát!!!!!- kiáltott fel Totosai, mikor meglátta Sesshomaru-t.- Hát mégis igaz! Visszatértél!

-          Gondoltad, hogy hazudok?- kérdezte mosolyogva Este.

Hirtelen észrevette Rint-t.

-          Ő meg kicsoda?

-          Ő Rin. Majd elmagyarázom, hogy került ide.

-          Igaz is, nincs sok időnk, ha minél hamarabb el akarsz menni.

Este odament barátjához és elvette tőle a Tensaiga maradványait.

-          Szerintem össze tudjuk kovácsolni, nem?

Totosai szemügyre vette a kardot.

-          Igen, nagy az esély rá. Kezdjünk is hozzá.

Sesshomaru lehajolt Rin-hez.

-          Menj játszani. Mi most elmegyünk egy kicsit.

-          Rendben.

Este különbbejáratú műhelye a föld alatt volt, egy barlangban. Oda csak ő léphetett be, és persze az, akit magával vitt. Az egész palotában csak egy ember volt, aki láthatta belülről, Nia. Most ő is velük ment. Tudta, szükségük lesz rá.

Így már minden együtt volt. A kard pont „jól” tört el, mert nem esett ki belőle szilánk, így semmi sem kellett az összeillesztéséhez, csak a két fél. Így Inutaisshou ereje megmaradt. Este és Totosai is egyesítette tudását, Nia pedig várt a hívásra. Mikor a kard már eléggé felforrósodott, Este és Totosai összeillesztette. Aztán Nia következett. Elővett egy kést, odament a kardhoz és megvágta a tenyerét. A vér a törés helyére csöpögött. A Tensaiga dobbant egyet, jelezve, hogy már van benne élet. Ezután Este és Totosai felváltva ütni kezdték a kardot. Minden egyes ütésnél erős fény járta be a barlangot. Niát nagyon vakította a hirtelen jött világosság, úgyhogy becsukta a szemét. Sesshomaru-nak nem szabadott hozzáérni a kardhoz, míg el nem készült. Ezért ő csak figyelte az eseményeket.

Az utolsó mozzanat a kard lehűtése volt. Ezt sem lehetett egyszerűen megoldani, hisz a Tensaiga különleges volt.

-          Meg kell várnunk, míg magától kihűl.- szólt Este.