1. fejezet: Kis korcs...

A víz szelíden csengett, miközben a langyos szél gyengéden
végigsimította tükrét, min bársony hullámok kavarták fel és
torzították el az alakokat. Egy labda pattogott végig
huncutul a kúton, nyomában egy fehér hajú kisfiúval. A játék
a túloldalon megállt és pimaszul kicsiny gazdájára meredt,
mikor rá fenyegető árnyék borult. A kisfiú kétségbeesett,
félénk szemeit a feléje magasodó férfira szegezte, ki ében
tekintetével rámerdt. Az ember sötét, ráncoktól torz képén
ördögi grimasz terült szét, amint felvillantak a fogai,
miközbe ngonosz ujjait a labda köré csavarta. A gyerek nem
értő szemeit a fenyegető, ropogó ujjakra szegete, mik
incselkedően a magasba emelték a „nyüszítő” játékot. A fiú
ujjait kinyújtotta, de nem érte el a labdát. Harsány, gonosz
nevetés hulláma lobogott meg a levegőben:
-Menj haza kis korcs!
Embertömeg gyűlt a fiú köré, kinek testét elöntötte a
rosszindulatú rikácsolás, mi a megvető mosolyok mögül habzott:
-Kis korcs!
-Takarodj kis korcs!
A gyerek nem értette a szavakat, de égették elméjét, mert
forró gyűlölet sugárzott belőlük. A fiú arany szemei sós
derengéssel teltek meg. A gonosz férfi ujjai nyikorogva
kitárultak eleresztve a síró labdát. A kisfiú átszaladt a
hídon anyjához. A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki
menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan
hangon megszólalt:
-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?
A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik
végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...Hirtelen forró
vörösség csorgott végig a fiú arcán. Mikor feltekintett,
szemeit elöntötte valami kegyetlen nedvesség. Anyja homlokán
seb tátongott, miből szaporán bugyogott a vér. Újabb, éles
kő csapódott a nőhöz, mi a földhöz csapta a törékeny testét.
Viygorgó tömeg állt a túloldalon. Az egyik férfi képére
ördögi ráncok kunkorodtak fel, miközben kezét a magasba
emelve kitárta ujjait. A kődarab suhogva kettészelte a
levegőt. A fiú arcához csapódott. Rikácsoló , irtózatos
hahotázás zengett. A fiú lassan felkelt. Habzó vére ajkaira
csorgott, onnan le a földre. Szemeit nem lehetett látni,
azok ében semmibe merültek bele, miközben haját megfodorta a
sziszegő szél.
-Tanítsuk móresre a kis korcsot és az anyját!-ordított fel
az egyik ember.
A földön fekvő nő remegő ujjait fia felé nyújtotta, miközben
szemeiből könnyek zápora tört elő. A szél kísértetiesen
suhogott. Hirtelen a gyerek szemhélyai eltaszították egymás,
szinte kilövelni a szemgolyót, mi véresen ragyogott dühödt
szikrákat szórva. A féktelen nevetés hirtelen elnémult véres
semmibe fulladva...