4. Fejezet: Borzalom

Inuyasha és Kagome fáradtan heverésztek a fa alatt. A hűs
árnyékok szelíd fellegekként derengtek felettük, miket a fa
nyújtott nekik. A lány csillogó szemeivel a fiúra meredt, ki
elgondolkozva, csendesen bámult maga elé, arany tekintetében
tompán ragyogtak a merengő gondolatok. A lány közelebb
hajolt hozzá, de nem törődött vele a fiú. Inuyasha halkan
figyelte a habzó felhőket, mik fehéren ringtak az ég
végtelen, kék tengerén. Kagome szelíden megszólalt:
-Min gondolkodsz?
De a fiú nem válaszolt. Tovább kémlelte az eget, mintha
valami csodára várt volna, valami mennyei történésre, mi
semmivé tenné, mert jelen pillanatban csak nyugodt álomra
vágyott, miben semmi sem történik, csak van és pihen, nem
törődve sem a világgal, sem az egész mindenséggel. Kagome
pimaszul Inuyashára meredt. Nem kívánta a veszekedést,
csupán a fiú figyelmét szerette volna elnyerni. Halkan
kinyögött egy apró, rövid szót, mi megcsengett a levegőben:
-Fekszik...
Inuyasha tekintetén megtört az elgondolkodó, sűrű köd,
szemei döbbenten kigúbadtak, fülei idegesen a magasba
csaptak, miközben teste görcsösen előre csapódott kisebb
robaj kíséretében. Miroku és Sango kíváncsian felkapták a
fejüket és a pár fele tekintettek. Inuyasha dühösen felkiáltott:
-Ezt most miért kaptam?!
A fiú szemeiről szinte azonnal eltűnta vicsorgó düh, amint a
lány ártatlan, gyengéd szemeivel rá tekintett.
-Te kényszerítettél rá. Kérdeztelek, többször is, de úgy
látszik, máshol jársz. Máshol vagy, s nem itt velem.
-Mondjad...-morogta makacsul a fiú.
-Lenne egy kérdésem.-suttogta csendesen a lány.
-Igen? Hallgatom!
Kagome felsóhajtott:
-Valahányszor, előtérbe kerül, hogy félszellem vagy, érzek
benned valami nyugtalanítót. A szent ékkő segítségével még
mindig egészen szellemmé akarsz változni?
-Ezt már megtárgyaltuk...
-Nem...válaszolj Inuyasha, még mindig egészen szellem akarsz
lenni? Hisz így is erős vagy.
-Ez a célom. Ne akard megváltoztatni.
-Mert félek, hogy ezzel elveszítenélek. Az ékkő nem csak az
erődet növelné meg, hanem a benned lakó...hogy is
mondjam...vad kutyát is.
-Keh...
-Nagyon furcsa vagy Inuyasha.
-Miért?
-Mert sosem tanulsz. A hatalom, amire vágysz, nem ilyennek
képzelted, te mondtad. Miután megölted az embereket...Mikor
Kaguya a tükörbe zárta emberi énedet...Te egy szörnyeteg
voltál. Azt ígérted, miattam félszellem maradsz.
-Tényleg ezt igértem...-gondolta a fiú.
-Inuyasha...-suttogta Kagome-Csakhogy tudd, engem nem
érdekel, hogy félig szellem vagy. Magadért szeretlek.
Hirtelen a lány teste megrándult, miközben szemei
fájdalmasan kidudorodtak medrükből:
-Inuyasha. Ékkőszilánkot érzek. Gonosz ékkővet!
-És én félszellem szagot. Kagome!-kiáltott fel a fiú.
A lány futásnak eredt, nyomában loholt az egész csapat,
kiknek arcába szörnyűséges balsejtelem csapott, mint valami
förtelemes, bűzös szagú szellő, mi meglobogtatta ruháikat.
Kagome a kút fele futott. Hirtelen megtorpamtak, amint a
messziről érkező, kavargó, sötét fellegek hideg előterében
észrevették a furcsa, fehér alakot. A félszellem tekintete
elvészett arca sötét ráncaiban, haja ezüstösen lobogott,
miközben hegyes fülei fenyegetően megrebbentek.
-Egy félszellem?-döbbent meg Miroku.
-Ez a félszellem nagyon hasonlít rád Inuyasha. Mintha ikrek
lennétek. Nézd, neki is kutya fülei vannak.-sipította Shippou.
Hirtelen felkapta tekintetét az idegen, kinek vérvörös
szemei vérszomjasan felvillantak.
-Inuyasha...Mejünk innen...-nyarvogta ijedten a kis rókakölyök.
-Keh! Nem érdekel, hogy hasonlítasz rám. Érzem, hogy csak
úgy fűt benned a gonoszság. Nem kell Kagoménak lennem ahhoz,
hogy meglássam azt a mérhetetlen, feketén ragyogó
gonoszságot, mi a nyakadon szikrázó ékkő bocsát ki.-azzal
Inuyasha előhúzta a Tetsuigát, mi recsegve elővedlett a
hüvelyből megcsillantva rajta azokat a messzi villámokat,
mik a távolban sercegtek.
-Várj Inuyasha. Nézd! Ugye, a kezében...az az, amire én
gonolok...-suttogta Kagome.
A fiú a ropogó ujjakra szegezte tekintetét, miknek tépő
rengetegében megcsillant valami lobogó, átkátszó anyag,
saját akarattal rendelkező kígyóként tekeregve.
-Ez lehetetlen! Hisz el lett pusztítva!
A Mennyek Madártoll Talárjának egy apró, mégis létező
cafatja lengett meg a karmok közt. Az ördögi tárgyat Houjou
elpusztította, miután legyőzték Kaguyát, ki az idő örök
megfagyasztásán munkálkodott. De a talár egy kis darabja
mégis ott hullámzott az idegen kezei közt, mint valami
villogva mosolygó, huncut kis kígyó. Inuyasha döbbent arcán
peckes grimasz görbült fel:
-Nem érdekel, hogy hogyan jutott hozzád a talár egy darabja,
de ideje meghalnod, akárki is vagy!-üvöltötte a fiú, mikor
szemei remegve kigúbbadtak medrükből, miközben kétségbeesett
kezét a hasához szorította.
Az ujjai mögül forró vér buggyant elő, mi fröcsögve
végigcsorgott a ruháján. Inuyasha a háta mögé tekintett. Az
idegen mögötte állt, haja vadul fodrozódott a tépő levegő
árjában, miközben felcsillantak véres szemei és
risszindulatú, förtelmes mosolya, mi ráncos grimasza közt
ragyogott az agyaraival. Kezei megroppantak. Ujjairól
Inuyasha vére cuppogott.
-Átkozott...-nyögte a fiú.
Az ismeretlen vad, vérszomjas vágyaktól hullámzó
tekintetével Kagoméra nézett, miközben szinte füléig húzódó
mosoly öntötte el pofáját.
-Kagome...-suttogta Inuyasha.
Hirtelen egy szőke hajú lány rontott elő a sűrűből. Ayure
ajkai kétségbeesett tiltakozással elszakították egymást,
miközben könnyei csengve elöntötték a villámoktól vibráló,
hideg levegőt:
-Ashka! Kérlek, ne csináld!
A gonosz lény megtorpant, sátáni vigyora lehervadt, amint a
sikítozó lányra nézett. Csattogó pofájára, min vicsorgott a
szörnyeteg, most valami emberi érzelem burjánzott fel, amint
torz szája mögül halk, gyenge suttogás süvített ki:
-Ayure...
-Ashka!!!!!!! Kérlek, hagyd abba!!!!!!
Kagome már nem tudta megállítani kezeit. Ujjai autómatikusan
íja fele kaptak. Szent nyila megcsillant fenyegető, mennyei
fényével. Ashka elrugaszkodott a földtől a kút fele. Kagome
kilőtte a nyilat, mi felhasította a levegőt. Minden
felfoghatatlanul gyorsan zajlott le, olyan összemosódó,
kivehetetlen masszává alakulva, minek artikulátlan hangjai
egyetlen, értelmetlen sikollyá folytak össze. A szent nyíl a
talárt találta el, mit Ashka a kútba dobott. Hatalmas,
örvényszerű lyuk jelent meg, mi hullámozva kirobbant a
kútból és elnyelte a csapatot. Inuyasha szabadjára engedte a
szélbordát, minek vakító fénye óriási darabot harapott ki a
mindenség végtelenjéből, mi szikrázó lángtengerré vált,
olyan óriási fényvihart kavarva, minek égető nyalábai szinte
kiégették a szemeit. Mintha egy örökkévalóságig tartott
volna, mire elcsendesedett a köd és lassan szertefoszlott,
de mikor végre felperdült fátyola, Inuyasha azt kívánta, bár
perzselte volna ki a tekintetét az erő.
Egyedül volt...
Senki sem volt mellette...Sem Kagome...Sem az idegen...
Fenyegető levegő borzongatta meg csontjait. Máshol volt, nem
a kútnál és nem az erdőben, hanem egy furcsa, tarajos
sziklákkal kicsipkézett, haláli mezőn, mi perzselő, vörös
ködben fürdött. Az égbolt véres mennyezetén csontmadarak
repültek, miközben a távolban kénes levegőt okádtak a
tűzhányók. Magma spriccelt belőlük. Hirtelen újra belemart
Inuyasha bőrébe a borzalmas balsejtelem. Valami gonosz
közelgett...Magának is alig merte bevallani, hogy elöntötte
elméjét a hideg félelem. A fiú hátra pillantott. Lassú,
gyengéd dallam derengett fel a levegőben, mint egy kísértet,
mely kimérten kivetkőzött a vörös köd fátyola mögül, egy
tükörrel együtt, minek aranyozott kerete felcsillant:
-Ha tudtam volna,
hogy a láng elemészti,
dehogy aggódom!
Tűztől tisztes távolban
tartva szemléltem volna.
A fiú hátra tántorodott kigúbadt szemeivel:
-Ez lehetetlen!
Hirtelen erős csapás döntötte le lábairól. Inuyasha füstölgő
kezeire pillantott, mik remegtek a kíntól, majd a gomolygó
árnyakra nézett, mikből újabb villám súlytott le. Alig
tudott kitérni a támadás elől, mert egy szikrázó, fényes
ostor csavarta körül a csuklóját és vágta a sziklák
pengeéles rengetege közé. Inuyasha ajkai mögül a vér
szaporán előbuggyant, miközben remegő tekintettel a feléje
magasodó sötétségre nézett. Egy fiú nevetett fel, kinek
felvillantak vörös szemei, miközben újra a magasba csapta
lándzsáját, mi villámokat okádott:
-Nocsak nocsak...Itt a kutya...
-Kit hozott a vihar? Csak nem egy kis korcsot?-vihogta az
árnyak mögül előlépő zöldes hajú féfi, kinek a fején lévő
csápok izgatottan a magasba hágtak.
-Nem kit...Hanem mit...-sziszegte hidegen az ébenből kilépő
nő, kinek először hullámzó, fehér hajtengere vedlett elő,
majd csendes, fagyos szemei, mikben vérszomjas szikrák
pattogtak, miközben a homlokán lévő félhold vörösen felvillant.
-Téged hallgatván
egyre azon tűnődtem:
valódit látok?
De bizony nem
ékkövek ezek,
csak szóvirágok.
A tükröt tartó, lilás kimonójú alak is felbukkant, kinek
ajkai vidáman eltorultak:
-És igen...Nem csak illúzió, valódi...
Inuyasha nyögve megrezzent.
-Örülök, hogy még emlékszel rám korcs...-suttogta
Kaguya-Egyszer már legyőztél...
-...mégegyszer nem fogsz ki rajtam, mert
ezúttal...-sziszegte Menomaru.
-...a te halálod napja jött el. Lássuk...-nevette Hayu.
-...készen állsz a táncra, kis korcs?!-rikoltott fel Hiten.
A megjelenő démonok végtelen, millió sokasága vette körül a
hörgő Inuyashát.
Valami rossz történt...
Valami nagyon rossz...