10. Fejezet. Vörösen ragyogó aura

Hayu arca mindig hideg és mozdulatlan volt, a legtüzesebb és
vadabb harcokban is megőrizte szelíd báját, mely
széttörhetetlenül csillogott a szemein, de ez a fagyos
fegyelmezettség hirtelen leolvadt képéről. Ajkai hirtelen a
magaba csavarodtak, tekintetére pedig burjánzó sötétség
borult, miközben a vörösen ragyogó félhold úgy izzott fel
homloán, hogy véressé tette romlott szemeit.
-Nocsak nocsak...Ki hozott a kutya...Egy másik kutyát...egy
sokkal jobbat...
Inutaisho testéből vibrált a tiszta és nemes erő. Lófarokba
fogott haja meglobogott a szélben, miközben szája dühödten
eltorzult, borostyán szemei dühösen megrebbentek:
-Hayu...
-Örülök hogy emlékszel rám. Ha tudnád hogy mennyire boldog
vagyok.
Menomaru méregtől szikrázva felüvöltött a nő háta mögött.
-Te nyomorult pitbull. Te ölted meg az apámat, ezért
darabokra szaggatlak.
De a nagy kutyaszellem nem törődött Hyouga fiával, kit órisi
csatában legyőzött. Menomaru tett egy lépést előre, előhúzva
kardját, de hirtelen megtorpant. Égető forróság lobogott a
levegőben, mely Hayuból tüzelt elő sátáni aurájából
sugározva, olyan elviselhetetlenül forrón, hogy a háttérben
spriccelő vulkánok jeget okádtak hozzá képest. A félhold
olyan erősen izzott, hogy már nem lehetett látni az alakját,
csak a fenyegető vörösséget, melynek hulláma szinte elnyelte
a nő mosolygó arcát. Inutaishot nem zavarta a tüzesség,
pedig a többi démon hátrább lépett, mert már szaggatta őket
az az aura, melyet a teste ontott magából. Inutaisho arca
komor és erős volt, mégis higgadság sugárzott belőle.
-Oda kerültél, ahova való vagy. A pokolba.
-És te miért jöttél le a mennyekből? Gondolom nemazért hogy
meglátogass.-nevetett.
-Nem. A fiamat jöttem megmenteni.-azzal hátra fordult.
Inuyasha ereiben megfagyott a vér, amint rápillantott az
apja azokkal a babonázó, nemes szemeivel. Nem kapott
levegőt...Inutaisho újra a nőre tekintett:
-Igen...engem nem tudsz megölni. Egy újjal se nyúlhatsz
hozzá, mert nem érdekel hogy újra összeállsz, széttéplek.
Hayu kacagva megborzongott.
-Ohh, rendesen feltüzltél. Mindig is levettél a lábamról a
tekinteteddel, az arcoddal és a szép, izmos testeddel.
Kérlek, tépj darabokra és cserébe én is megmutatom, hogy mit
tudok.-azzal kinyújtotta kezeit, mikről kecsesen
elővonaglott a fénycsóva.
Hirtelen Hayu arcára az érzékiség mellett fellobbant a
tömény roszindulat is:
-De hozzá kell tennem szexi kiskutyám, egy csalódás voltál.
Tökéletes voltál. Erős, jóképű, tökéletes fiat szülhettem
volna, de őt is elrontotta a véred. Mert belül gyenge vagy.
És én gyűlölöl a gyengéket.-azzal a magasba csapott az
ostora. Menomaru nem bírta tovább fékezni acsargó dühét.
Előrontott Hayu mögül és inutaisho fele vetette magát. A
démon szája kitárult, belőle nyálas üvöltés tört elő. Az
ostor sercegve körülcsavarta Menomarut, maj dolyan
eszeveszett és kegyetlen erővel megrántotta a levegőben,
hogy kettészakította. A démon arcára leírhatatlan borzalom
borult amint a nőre tekintett, kinek arca a véres fényben
eltorzult:
-Ez csak az én harcom.
Inutaisho egy kardot húzott elő, mely láttán Hayu arcára
gúnyos mosoly ült ki.
-Nincs se Tetsuigád, se Soungád. Ezzel akarsz harcolni? Nem
méltó hozzád.
A nő kecsenen előrenyújtotta kezeit.
-Jut szembe. Hamarosan lesz még egy vendégünnk is. Nem
hagyná ki, hogy lássa apa és fia szenvedését. A fiú
haláltusáját, amint a pokolba reked és a te képed látványát,
azt az elborzadt pofát, hogy hiába jöttél le segíteni,
tehetetlen voltál!
Az ostor dagadtan robbant elő kezéből.