12. Fejezet: Út a fény fele

A youkai kéz ami megvéd...
A derengő buborékokfátyolában egy csukott szem volt látható.
Az ember kéz ami nevel...
A smaragd szem kinyílt miközben pupillája felvillant...

Hirtelen fényár borította el az acsargó démonok dühödt képét.
-Inuyasha. INUYASHA!-hallatszott egy kétségbeesett és
szerető sikoltozás.
-Kagome?
-Az asszonyod?-kérdezte elégedetten Inutaisho.
A fiú arcáról azonnal eltűnt a vörösség, amint látta, hogy
mindegyik démon a kibontakozó fényvihar fele tekint.
-Kagome! Menj innen! Ne gyere ide, veszélyes! Megölnek!
KAGOME! KAGOME! KAGOOOOOOOOOMEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Inyasha? INUUUUUUUUUYAAAAAASHAAAAAAAA!!!!!!!!!!!
A százlábúasszony recsegő teste hirtelen megindult és
sziszegő gyűrűivel elborította a fiú látóterét. Inuyasha nem
látta a közeledő fejet a hullmázó pikkelyek sűrűjében, mely
előrontott undorító, kitárulkozó szájával nyálat spriccelve
a levegőge.
-MENJ!-üvöltötte Inutaisho, miközben kettéhasította a szörnyet.
-KAGOME! MARADJ OTT! NE GYERE IDE!!!
A fiú aggódó szemeivel büszke apjára nézett:
-Mi lesz veled?
-Miattam ne aggódj. Fedezlek. Most menj! Élned kell!
-Apa...-derengtek a fiú szemei.
-Büszke vagyok rád.-mondta erősen és mereven Inutaisho.
A fiú bólintott, majd a fényár fele fordult. A szikrázó
fehérségben hirtelen felvillant egy vörös pont ami egy sötét
árnyhoz tartozott, mely a néma derengés útjában állt:
-Ugye nem gondolod komolyan hogy elmehetsz innen...
Hirtelen előrontott a démonok sűrűjéből a háború négy
istenének egy tagja, a vicsorgó Ryuura, kinek arcán
csalódott ráncok tekeregtek, mert kihagytták a mindent
elsöprő buliból, mégis az ő szavai nyugtalanították
leginkább Inuyashát, ki megborzongott a hörgő hangtól:
-Ez melyik?
-Nem mész sehová!!!!!-kiáltott fel Yura és nyújtotta ki
kezeit, mikről azonnal leomlottak a gyilkos hajszálak.
-MENJ MÁR!-üvöltötte Inutaisho, amint elszakította a lobogó
szálakat-tudod hogy mit kell tenned...-mosolygott el.
-Rendben.-tekergett fel Inuyasha arcára egy gúnyos és peckes
mosoly, amint rikoltózó és egymással versengő ellenfeleire
nézett.
A démonok szemei dühödten ráncosodtak el.
-Sajnálom. Igazán remek volt, de mennem kell.-kiáltott fel
Inuyasha azzal sarkon fordult és a fény fele kezdett el futni.
-Itt maradsz!-suttogta hidegen Hayu miközben kinyújtotta
kezét, de ropogó ujjai hirtelen megakadtak, miközben szemei
döbbenten gubbadtak ki arcából amint a mellkasára
pillantott, mit egy kéz főtt át.
-Elmegy...-mosolygott Inutaisgo majd a habzó szájú Menomaru
fele csapott.
-ÁLLÍTSÁTOK MEG!!!!!!!!!
Az összes démon egyetlen, gyilkos robajként indult meg a
menekülő fele, kinek alakja beleugrott a ragyogó fényárba.
Kaguya szemeire hirtelen langy vágyakozás borult amint mohón
kinyújtotta kezét a szikrázás fele:
-A talár...
A tükör vérszomjasan felvillant előtte, melynek kopogó és
csörömpölő szilánkjai hirtelen elöntötték a levegőt amint
Inutaisho karmai belemélyedtek a gonosz, sorvasztó tárgyba.
Hirtelen eszelős süvítés öntötte el a poklot, melynek
csontig hatoló hangja arra késztette Inuyashát, hogy
megforduljon és újra közeledő ellenségeire nézzen. A
levegőben hirtelen ködös, süvítő alak jelent meg, melynek
tekergő kígyói elborították a mindenséget, miközben
fenyegető vörös szemeivel inuyashára meredt.
-Gokuryuuha...A pokol sárkánykígyója, mi a Souungában
rejtőzött...Megérkezett...
A millió démon vérszomjas rikácsolása egyetlen, artikulátlan
robajjá olvadt össze, de mindegyiket túlharsogta az a
sipítás, mely a ködös sárkány pikkelyes pofájából tajtékzott
elő...

-INUUUUUUUUUUYAAAAAAASHAAAAAAAAA!!!!!!-sikította Kagome,
miközben újra a talárra lőtt.
Már nyílt is meg a következő kapu...

Gokuryuuha kitartóan és diadalmasan sziszegett miközben
bénító tekintetével átjárta a fiú remegő csontjait. A hüllő
szája kitárult hogy elnyelje és örökre a pokolba taszítsa a
fiút, mikor hirtelen Kagome hangja törte meg a sátáni
sipítást. Inuyasha azonnal felébredt, majd gúnyosan a
közeledő ár fele teknitett, miknek élő habjai mohón feléje
kaptak.
-Ég veletek...
Mindent elöntött a kétségbeesett és csalódott robaj amint
Inuyasha alakja lassan eltűnt a habokban miközben,
Gokuryuuha mindent elnyelő szája a fehérség fele csapott, de
roppant állkapcsa a tátogó semmit harapta ketté. A fiú még
megpillantotta amint a hörgő démonok gyilkos zuhataga elönti
apját, ki ragyogó fénygolyóvá vált, majd büszkén és
méltóságteljesen a magasba emelkedett és eltűnt a vörös ég
lobogó színteréről.

Inuyashát hirtelen valami megbökte a szikrázó fényviharban.
Érezte és tudta, hogy Kagome az. Fehérségtől vakon ölelte
meg a lányt. Sajna nem látta, de nem is bánta, hogy ujjai
kínos véletlenségből Kagome fenekét érintik meg.