13. Fejezet: Ashka rejtélye

Inuyasha szemei lassan kinyíltak. A mindent átható, forgó
fénykarikák lassan elhomályosultak, majd ropogva kialudtak.
Kagome gyengéd ujjaival megsimította a fiú fájó izmait, min
megalvadt vér ragyogott, miközben forrón átölelte és
megkönnyebbült, szerelmes könnyeivel eláztatta Inuyashát. A
félszellem csendesen elpirult, majd dühösen, nem törődve a
lányból előtajtékzó érzelmekkel, kitépte magát a vágyakozó
ölelésből. De Kagome újra elkapta a fiút és erősen magához
szorította édes könnyeivel, mik megállíthatatlanul
buggyantak elő szemeiből, lemosva róla a mocskos vért.
Inuyasha arany szemei meglepetten megrebbentek, de aztán
megértő fátyol borult rájuk, miközben kezeivel gyengéden
megsimította a lányt, kinek szempilláinak gátját áttörték a
könnyek. Kagome sírt, mintha a benne tomboló érzelemvihar
sosem akart volna elcsitulni. Inuyasha köré fonta kezeit,
ujjaival görcsösen szorongatva letépett kimonóját, miközben
szipogva előrobbantak belőle a sós ár miatt folytogató szavak:
-Azt hittem elveszítelek. Azt hittem meghaltál!
Inuyasha is átölelte a lányt olyan erősen magához szorítva,
mintha sosem akarná elengedni. Arany szemei csak halványan
derengtek, a büszkeség egy könnyet sem engedett belőlük,
mégis érezte, hogy belül, lelkének legmélyén ő is együtt sír
Kagoméval. A lány kezei erőseben tekeredtek a fiú köré,
miközben fejét Inuyasha feszes hasára tette szenvedélyes
ajkaival vad csókokat nyomva rá, miközben rekedt torkából
halkan süvítettek ki szavai.
-Azt hittem elveszítelek...Azt hittem elveszítelek!
-Sajnálom...Sajnálom...-azzal csókot nyomott homlokára.
A vihar csendesedett...Kagome kétségbeesett nyögései lassan
elhalkultak, majd végleg elcsendesedtek. Csak fáradt,
szuszogó lélegzetvételét hallották, de kezei nem fáradtak
el. Akarta inuyashát. Olyan jó érzéssel töltötte el a
gondolat, hogy a fiú már vele van. Bisztonságot nyújtó
karjaiban aludt el. Sangot, Shippout és Mirokut is elnyomta
az álom. Végre pihenhettek. Sötét volt, nem tudták hogy hol
vannak. Majd reggelre kiderül. Csak Ayure nem aludt. Könnyei
halkan csorogtak végig arcán.

A nap első sugarai megvilágították a párt. Kagome kezei
ernyedtek fonódtak Inuyasha köré, kinek fülei hirtelen a
magasba csaptak, valami furcsa hang miatt, mi felverte
álmából. Erős, férfias arca szerelmetes, hajnali pírban
úszott, karjai, miken tátongtak a begyógyuló sebek a lány
testét ölelték és szorongadták, mert megnyugvást jelentett
számára, hogy maga melett tudhatja Kagomét. Megmerevedett
férfiassága kis púpot csinált a nadrágján, mit a lányból
áradó illat keltett életre. Vajon észrevette a lány is?
Minden erjére szüksége volt, hogy lecsitítsa a belsejében
tomboló vágyat. Hirtelen a lobogó szerelem tüzére jeges
rémületet öntöttek. Férfiassága lenyugodott, ő viszont
felkelt, mert a hideg borzongás görcsbe rántotta izmait.
Kagome is ijedten felkelt. Mindenki felriadt álmából, amint
furcsa, semmire sem hasonlító hang töltötte be a levegőt,
mintha valami iszonyatos erő elrobogott volna a fejük
felett. Csak most eszméltek fel hogy a Csontok kútjában vannak.
-Mi volt ez?-riad fel Sango.
-Nem tudom, de nagyon nem tetszett a hangja.-morogta Inuyasha.
-A kútban vagyunk. De hogyan? Ezek szerint most ide vitt
minket a talár...-azzal a kút falába fúródott anyagra tekintett.
-Ez az, amire én gondolok? Mit keres itt? Már megint az a
nő?-gúbadtak ki a félszellem szemei.
-Inuyasha, ez hosszú történet. Elég ha annyit tudsz, ha a
nyílvesszőm hozzáér a Mennyek Madártoll Talárjához megnyílik
valami átjáró, mi különöző időkbe és helyekre röpít. Minket
egy helyre vitt a talár, de te egy más viharba kerültél
bele. Téged kerestünk. Valahogy sikerült megtalálnom téged,
nem tudom hogy hogyan, talán a köztünk lévő kötelék miatt.
Mikor megnyitottam az átjárót azt kiabáltad hogy fussak.
Mitől akartál megvédeni?
-Kagome, ez hosszú történet. Elég, ha annyit tudsz, hogy én
sem unatkoztam, mint láthatod...-mondta makacsul a fiú.
-Rendesen elintéztek.-azzal gyógyszereket vett elő és
bekötötte a fiú sebeit.
Inuyasha először tiltakozott, de aztán izmai lassan
lenyugodtak, mert kívánták a törődő, selymes kezeket.
-Kagome. Honnan van gyógyszered?-kérdezte Sango.
A lány szemei kigúbadtak:
-Tényleg...Feküdtem, és mikor kinyitottam a szemeim, itt
voltak mellettem.
-Ezek szerint lehet, hogy a világodban vagyunk...
-Nem tudom, kissé nyugtalanít az a hang. Mifelénk nincs vonat...
-Vonat?
-Semmi...
Hirtelen felnyöszörgött Ayure:
-Nem találkoztál Ashkával?
-Ashkával?
-Azzal a félszellemmel aki annyira hasonlít rád. Ugyanilyen
fülei vannak neki is, ugyanilyen szemei és haja, még az
arcotok is majdnem egyforma, de az övé mégis valahogy más.
Talán a rokonod?
-Nem tudok róla hogy lenne még egy testvérem.
-Inuyasha, ez tényleg elgondolkodtató.-szólalt meg
Miroku-Talán a rokonod lenne? Mert ugyanúgy viselkedett mint
te szellemként, a fülei, a szemei. Már az elejétől kezdve
befészkelte ez a gondolat a fejembe, de most hogy szóba
hoztátok...
-Nem tudnál részletesebben beszélni Ashkáról? Ki volt az
annya? Nem tudod?-kérdezte Sango.
-Nem tudja senki sem. Irmene, aki felnevelte, és akire
annyaként tekintett a parton talált rá. Alig élt, a
tengerből jött. Lehet hogy egy hajó törés áldozata volt, bár
ezt mindenki kétli. Ugyanis az 50. évben történt...Mikor
újra felbukkant a Hourai-sziget. Sokan gondolják hogy arról
a szigetről jött...
-A HOURAI?-gúbadtak ki a fiú szemei.
Hirtelen előrontott a démonok sűrűjéből a háború négy
istenének egy tagja, a vicsorgó Ryuura, kinek arcán
csalódott ráncok tekeregtek, mert kihagytták a mindent
elsöprő buliból, mégis az ő szavai nyugtalanították
leginkább Inuyashát, ki megborzongott a hörgő hangtól:
-Ez melyik?-visszhangzott.
-Ez melyik? Ez melyik?-visszahangzott a fiú elméjében.
Inuyasha keze ökölbe szorult, miközben szemére gyűlölködő
árny borult:
-Néhány hónappal ezelőtt jártunk egy szigeten. A vörösen
lángoló Hourai-szigeten. A szigeten élő hayou gyereket
rettegésben tartotta a háború négy istene. Mikor az istenek
megérkeztek a szigetre az ott élő papnő harcolt velük, de
meghalt. Ám előtte bezárta az istenek erejét egy dobozba. A
dobozt csak egy papnő tudta kinyitni. Évekkel ezelőtt
Kikyouval jártam azon a szigeten, mikor az egyik bestia
megszerezte a vérét. A kiszívott vér segítségével évek
múlván megalkották Kikyou mását, hogy kinyissan nekik a
dobozt, melybe bezárták az erejüket. Ezek szerint...
-Téged is...-nyögte ki Kagome.
-A szemetek nyilván az én véremet is felhasználták, de miért?
-Ez egyértelmű...-suttogta Ayura-Szórakozásból. Ashka
nyilván megszökött és emlékek nélkül függetlenül tőled
kezdett egy új életet.
-Ez hátborzongató...De mi volt a célja Ashkának a talárral?
Mit akart?
-Szerintem hamarosan megtudjuk.-mondta Miroku ám hangját
hirtelen elnyomta a semmihez sem hasonlító, csontig hatoló
robaj, mely elzúgott felettük és néhány másodpercig
elhomályosította az eget. Óriási, minden képzeletet
felűlmúló erő haladt el a közelükben. Néhány perc, dermedt
szünet után Kagome mászni kezdett felfele. Inuyasha rémülten
ráüvöltött a lányra:
-Gyere vissza. Az a valami visszajöhet!
Kagome kinézett a kútból. A látvány elképzelhetetlen volt,
nem ért fel semmilyen borzalommal se, mit emberi szem láthat.