14. Fejezet: Horror a jövő



-Mi volt a célja Ashkának a talárral? Mit akart?
-Szerintem hamarosan megtudjuk.-mondta Miroku ám hangját
hirtelen elnyomta a semmihez sem hasonlító, csontig hatoló
robaj, mely elzúgott felettük és néhány másodpercig
elhomályosította az eget. Óriási, minden képzeletet
felűlmúló erő haladt el a közelükben. Néhány perc, dermedt
szünet után Kagome mászni kezdett felfele. Inuyasha rémülten
ráüvöltött a lányra:
-Gyere vissza. Az a valami visszajöhet!
Kagome kinézett a kútból. A látvány elképzelhetetlen volt,
nem ért fel semmilyen borzalommal se, mit emberi szem láthat.
Mindenhol emberi koponyák hevertek. A szentély már nem állt
és egy épület sem, csak megcsonkolt, darabokra tépett
maradványok meredeztek a helyükön a homályos nap fele. A
levegő nyomasztó szagú volt, öreg, száradt, penészes vértől
bűzlő, mely keserűen lobogott a lábuk közt, amint kiléptek a
kútból és alattuk ,megreccsentek a porladó koponyák. A házak
helyén felsimerhetetlen maradványok düledeztek. Kagome
szemeiből könnyek patakzottak elő. Hirtelen valami furcsa,
bojhos dolog ért a lábához, mely görcsbe rántotta izmait.
Egy szétszaggatott játékmackó feje volt üveges,
kétségbeesett szemeivel a lányra meredve. Egy busz
ágaskodott ki a porrá zúzott romok rejteke mögül, legalábbis
az a része, ami buszra hasonlított. Fémesen nyöszörögve
kopogtak rajta a törmelékek. Az egész város megszűnt
létezni. Szinte a földdel tette egyenlővé valami borzalmas
erő. Még friss, szétrágott hústömeg okádta förtelmes bűzét a
penészes, vörös téglák közt. Nem lehetett tudni hogy mitől
származott, embertől, vagy állattól-e. Furcsa, barna színű
volt, nem hasonlított semmilyen terentményre sem. Nem
nyüzsögtek körülötte legyek. Semmi sem volt. Semmi élet,
semmi hang, se szél, csak az orrfacsaró szag és a borzalmas
képek, az őrült pusztítás nyomai. Kagome ki akart nyögni
valakit, de minden szó megakadt a torkában. Azt hitte hogy
megfullad. Ajkai belilultak, arca sápadtan ragyogott.
Csontok hevertek mindenütt. Az egyik egy görcsös mozdulatot
ábrázolt. A penészes, száraz végtag, kétségbeesetten kapott
gazdája elé, miközben a koponya szája elképzelhetetlenül
nagyra tárult ki, szinte ki is ugrott a helyéről. Vajon
mitől akarta megvédeni magát? Néhány foszladó újság hevert
mellette. Sango könnyes szemeit egy kis csontkupacra
szegezte. Ujjaival megsimította azt a játékbabát, mi
elhagyottan hevert mellette és meredt rá néma, derengő
szemeivel igazságért könyörögve. Magához ölelte a játékot,
majd újra a romokra nézett. Elpusztult minden...Valami
elpusztított itt mindent...
Kagome nem bírta tovább. Nyöszörögni kezdett:
-Anya...Nagypapa...Souta...-azzal a földre esett.
Inuyasha letérelt mellé és újra, elborzadt, ráncos szemeivel
a káoszra tekintett:
-Nyugodj meg...Ez nem a valóság...
-Mi?
-Mármint az, de nem egészen. Ez a Mi lenne ha...
Kagome szemei megteltek maró könnyekkel.
A fiú folytatta:
-Minden megváltoztatható. Ez egy lehetséges út. Nem biztos
hogy ez meg fog történni. Nem engedjük...akármi is tette
ezt, meg fogjuk álítani...
Hirtelen újra széttépte a csendet az a velőt tépő hang.
Sango szemei elkerekedtek. Miroku ijedten kapaszkodott meg a
démonírtóban. Kagome felnyögött a látvány miatt. Inuyasha
kezei ökölbe szorultak.