Már hajnalban tovább indultak, mert Seshoumarunak rossz előérzete volt. Rin ezt nem viselte valami jól. Meg is kellett állniuk, a kislány elaludt.

-         Így nem mehetünk tovább. – mondta Kagome édesen, hogy rávegye a szellemet, álljanak meg pihenni.

-         Rendben, mindjárt jövök, hozok tűzifát. – igazis eléggé csípős idő volt.

„Mért nem mondtam nemet?! Amikor úgy néz rám, nem tudok neki nemet mondani. Nem lesz ez így jó, ebből csak rossz sülhet ki. A végén úgyis én járok rosszul. Az, az ostoba halandó” – gondolta miközben egy-egy nagyobb fadarabot vett a kezébe.

„Mi ez?! Naraku, itt van!” – kapta fel a fejét Sesshoumaru egy kicsit később. Eszeveszetten elkezdett rohanni arra amerre a táboruk volt.

-         Nagyuram! Nagyuram! A lányt… azt a halandót… elvitték… elvitte Naraku. – rohant feléje Jaken, akit ez a tény csöppet sem aggasztott csak félt gazdája haragjától.

-         Hogy mi?! Kagomét?! –

-         I... igen. –

-         És Rin? –

-         Ő még alszik. –

-         Vigyázz rá! – adta ki az utasítást, majd fényes gömbbé változott és elszállt abba az irányba amerre Naraku szagát érezte.

***

-         Mért hoztál ide? – kapálódzott a lány.

-         Szükségem van rád! – felelte higgadtan Naraku.

-         Minek kellek én neked?! –

-         Sok mindenre. Először idecsaljuk Sesshoumarut, megöljük, aztán megkeressük az égkövet…

-         Nem hiszem, hogy Sesshoumaru idejönne értem, annyit azért még én sem érek, jobban jártál volna, ha Rint hozod el. – szólta el magát, de rögtön el is némult, nem akarta a kislányt is bajba keverni.

-         Nem… Te éppen tökéletes vagy erre a célra. Legyél jó kislány, és utána esetleg meghagyom az életed. Lehetsz az ágyasom. –

-         Undorító vagy! Hányok tőled! – kiabálta Kagome.

-         Nos, más választ nem is vártam tőled. – azzal elővett egy szennyezett ékkőszilánkot és a lány homlokába szúrta. – Mi ez nem elég, hát rendben. – dühödött fel mivel látta, hogy Kagome megtisztítja az ékkövet.

Elővett még egy szilánkot, ami jóval nagyobb volt, mint az előző és azt is a lány homlokába tette. Kagome erre már másként reagált. Szeme elfeketedett, arckifejezése semmihez nem volt hasonlítható. A lány magánál volt, de a testét nem uralta. Kikiyo is ezt a trükköt vetette be Inuyashánál, csak ahhoz elég volt egy varázsige.

-         Gyere velem. – nyomott a lány kezébe íjat és nyilakat.

Kagome szó nélkül követte. Kimentek az udvarra, ahol már Sesshoumaru és Kagura küzdöttek.

-         Öld meg! – parancsolt rá Naraku a lányra.

Kagome kifeszítette az íját és lőtt. Nem talált, Sesshoumaru az utolsó pillanatban odébb ugrott.

-         Mit tettél vele?! – kérdezte felbőszülten, majd kitért egy újabb nyíl elől.

-         Semmit, csak egy ékkő szilánk van benne. Remekül működik. – lépett Kagome mellé, majd gyengéden megcsókolta a lány nyakát csak hogy Sesshoumarut idegesítse. – Mi az Sesshoumaru? Miért nem ölöd meg? Egy csapással végezhetnél vele. – feszítette tovább a húrt.

-         Átkozott! -

-         Drágám. – szólt Kagoméhoz – Öld meg és gyere utánam! – ismét megcsókolta a lányt, de közben végig a szellemre nézett, kíváncsi volt a reakciójára. Semmi nem történt, így hát elment Kagurával együtt. A kastély eltűnt, csak illúzió volt.

-         Kagome, ne tedd ezt! Hallod?! – ordibált a lánynak, az kifeszítette íját.

Lőni készült, de hirtelen megtorpant és elájult. Most hogy Naraku elment meg tudta tisztítani az ékkövet, de ehhez minden erejére szüksége volt. Sesshoumaru elkapta mielőtt még földet ért volna. Ölébe vette és visszaindult vele Jakenékhez.

***

-         Mi történt nagyuram?! – szólalt meg a szolga.

Sesshoumaru csak rá morgott, hogy semmi köze hozzá. Gondoskodva letette a lányt az addigra már lobogó tűz mellé. Rin futott feléjük egy gyönyörű virágkoszorúval.

-         Mi történt Kagome – samával? Ugye jól van? – rémüldözött.

-         Rendbe jön. – mondta bíztatóan, de valójában maga is aggódott Kagoméért. – Láza van. Talán valami rosszat álmodik, nagyon izzad. –

Rin a lány fejére rakta koszorúját.

-         Gyógyulj meg, kérlek. – mondta sírós hangon és egy könnycsepp gurult le az arcán.

-         Jaken! – szólt Sesshoumaru – Vigyázz rájuk és cserélgesd a borogatást a lány homlokán.

Sesshoumaru olyan gyorsan elment, hogy a szolga azt sem tudta mondani rendben. Nem sokára vissza is tért egy férfi jött vele.

-         Itt a lány. Tudsz rajta segíteni? – kérdezte hidegen, mintha nem is érdekelné a dolog.

-         Hát nehéz éjszakánk lesz. Magas láza van. A testének semmi baja, makkegészséges, de a lelke, az sérült. Méghozzá korábbról, nem érte valami nagy trauma mostanság. –

-         Érte, de ezt most inkább nem ecsetelném. – „A barátai megsérültek, majdnem megerőszakolták, azt hiszi viszonzatlan a szerelme Inuyasha felé, és ez a dolog Narakuval. Ki tudja mennyi rossz érte még, de ő mindig olyan vidám, életerős…”

-         Értem, nos akkor megkérhetném az urakat, hogy távozzanak, át kell öltöztetnem, még szerencse, hogy hoztam mindenfélét. – Sesshoumaru és Jaken távozott, egy közeli tó partjára mentek.

-         Remek, nos akkor, téged hogy hívnak? –

-         Rinnek. –

-         Ne félj Rin, az anyukád meggyógyul. –

-         Nem az anyukám. –

-         Akkor elnézést, na mindegy gyere és segíts, hozz vizet! - és a kislány kezébe nyomott két nagy vödröt.

Mikor már meggyőződött róla, hogy a gyerek elment levetkőztette a lányt. Szemei megakadtak gömbölyű formáján, kecses alakján.

-         Mi tettek veled? – kérdezte az alélt Kagométől – aki ilyet tesz egy ilyen szépséggel az, kötelet érdemel. – folytatta a csevegést, miközben belebújtatta a lányt a ruhába, amit magával hozott. Egy feszülős miniszoknya és egy bő, kivágott topp cifra mintákkal – Remekül áll, mondhatom nincs párod e világon. -

-         Mért beszélsz hozzá? – erre a hangra az orvos megfordult, döbbenve vette észre, hogy háta mögött Sesshoumaru áll a két vödör vízzel.

-         Nem bírtam el egyedül. – lépett ki háta mögül Rin.

A gyógyító nem szólt semmit beborogatta a lány homlokát, majd főzött gyógyfüves teát Kagoménak.

Sesshoumarunak gyanús volt a férfi, nem tetszett neki. Le sem vette róla a szemét figyelte, ahogy sürög-forog Kagome körül.

-         Rendben lesz, most hazamegyek, reggel visszajövök ellenőrizni, jól van-e. – mondta, majd a falu felé bicegett.

Sesshoumaru megvárta, amíg teljesen eltűnik a rengetegben, majd odaugrott a lány mellé. Ölébe vette a fejét és úgy vigyázott rá. A lány hirtelen felcsuklott. Kezét homlokához tette. Felkiáltott. Mire levette tenyerét kezében egy ékkőszilánk. Fehéren ragyogott, de a lány mosolya mellett eltompult a fénye.

-         Köszönöm. –

-         Mit? – kérdezte Sesshoumaru hidegen, próbálta leplezni örömét.

-         Tudod te azt. Nagyon köszönöm. – azzal nyomott egy hála puszit a megdöbbent szellem arcára.

-         Te mindvégig ébren voltál. –

-         Naraku ugyan uralta a testem, az elmém nem tudta megtörni. Tudtam, mit csinálok, de nem tudtam semmit sem tenni ellene. Sajnálom a nyilat, remélem, nem sérültél meg. Naraku az átkozott. – az utolsó mondatnál a nyakához kapott és undorral törölgette száját

„Tehát arra is emlékszik. Naraku megcsókolta, ilyen egy mocskos férget még nem láttam.”

-         Én csak nem hagyhattam, hogy meghalj, hiszen te is megmentettél. Most már kvittek vagyunk - magyarázkodott.

-         Értem. – mondta azzal felállt és elsétált.

A szilánkot nyakláncába olvasztotta, ami már szép nagydarab volt. Furcsa is volt számára, hogy Naraku nem vette el.

Egy tóhoz ért. Gondolta megfürdik. Levette ruháit és belesétált a langyos vízbe. Nem is sejtette, hogy Sesshoumaru figyeli őt. Ez ugyan rangján aluli volt, de nem bírta megállni. Túl nagy volt a kísértés, láthatja Kagomét meztelenül. A lány pár óra múlva kijött a vízből, felöltözött. Indult volna vissza, ha meg nem üti a fülét egy ismerős hang.

-         Kagome! – ugrott Sippo a lány nyakába – Hát jól vagy? Mi rajtad ez a ruha? Annyira aggódtunk. -

A lány kicsit meglepődött, de aztán mindenről beszámolt.

-         …és most Sesshoumaruval utazom. – fejezte be történetét – Hogy van Sango és Miroku?

-         Már sokkal jobban. –

-         Gyere, menjünk a táborunkhoz. – ajánlotta Kagome.

-         Rendben. – a kis rókaszellem intett Kirarának, hogy kövesse őket.

Sesshoumaru már ott várta őket. Úgy tett, mintha el se mozdult volna.

-         Hát ez? – mordult a lányra

-         Sippo, utánam jött. – még sokáig beszélgettek, végül arra a döntésre jutottak, hogy Jaken és Rin visszamennek Sippoval. Túl veszélyes lenne nekik ez az út.

Így hát Kirara mindenkit visszavitt Kaede anyóhoz.

Kagome még visszafeküdt aludni. Reggel arra ébredt, hogy teljesen meztelen.

-         Á! – kiáltott fel.

-         Semmi gond, csak visszaadom rád a régi ruháidat. Én va…

-         Az orvos. Tudom, emlékszem, de ezt akkor sem. – majd egy nagy pofont adott a férfinak.

„Milyen harcias.” – gondolta.

Megfogta a lány combját és rávetette magát. Kagome csak rángatózott, hogy engedje el, de ereje még nem tért vissza. A férfi már majdnem elérte célját, mikor valaki a háta mögött félreütötte.

-         Mit csinálsz? – hallatszott Sesshoumaru hangja – Meg akarsz halni? – megszorította a nyakát, és a magasba emelte, úgy, hogy a lába nem ért talajt.

-         Ne öld meg! – riadt fel Kagome, immár saját ruháiban Sesshoumaruhoz lépve.

Sesshoumaru nem értette a lányt.

„Hiszen meg akarta erőszakolni?!”

-         Ez csak egy ember! –

Sesshoumaru elengedte a férfit, letette a földre. Kagome lépett oda és egy hatalmas taslit adott az orvosnak.

-         Mehetünk! – mondta, mint aki jól végezte dolgát és felkapva táskáját elindult.

-         Elég veszélyes téged egyedül hagyni amerre megyünk, mindenki letámad. – viccelődött Sesshoumaru.

-         Nem az én hibám. –

„Nem, persze, hogy nem.”

***

Egy faluba értek. Kagome szállást kért a falufőnöknél, aki befogadta őket. Ott éjszakáztak.

Este Kagome mocorgásra ébredt, kilépett a házból. Látta, ahogy három ember ver egy kisfiút, aki anyukájáért kiáltozik.

-         Engedjétek el! – rohant oda.

-         Nézd, egy kis liba parancsolgat nekünk. – szólalt meg gúnyosan az egyik férfi.

Közeledtek Kagome felé. A lány megijedt, de nem volt ideje elfutni. A három férfi nekiesett, elkezdték verni.

-         Most megkapod, ami neked jár! – ordított egy másik és kést döfött Kagome hasába.

A lány száján vér folyt ki, több sebet is szerzett. Ekkor jelent meg a szellem, egy csapással leterítette az embereket. Kagomét az ölébe vette és bevitte a házba. Kimosta sebeit és bekötözte őket.

-         Ostoba halandó. Mindig összekaszaboltatod magad. Naiv fruska. – Az lehet se Feldetett meg a

-         Nem ölted meg őket. Köszönöm. – hebegte.

-         Magadért aggódj. – monda lenézően a szellem, és tovább ápolta a lányt.

Másnap Reggel útra keltek. Sesshoumaru a hátán vitte a lányt. Morcos arccal baktatott előre.

-         Lassan olyan leszek, mint egy ló. – dörmögte.

-         Sajnálom. –

-         Már közel járunk. Érzem az öcsém szagát. Rosszul vagyok. –

-         Tényleg?! Hiszen ez remek. – rikkantott fel Kagome.

-         Ja, én is szeretek émelyegni.

-         Siessünk, aggódom. –

-         Mintha meg se hallaná, amit mondok. -

Sesshoumaru gyorsabbra vette az iramot. Pár percen belül ott álltak Kikiyoval szemben.

-         Inuyasha nézd ki jött? – kacagta – a kis liba nem bírta egyedül, a bátyádat is hozta.

-         Ka...go…me… - préselte ki magából nagy nehezen a szavakat Inuyasha.