-         Semmi baj… emlékszel… a Tenseiga… Csak ne fájna ennyire… - megszorította a nyakában lógó, már egészen nagy ékkövet, azon vezette le a fájdalmát – Kérlek, nem végeznél velem… Ez… nagyon fáj… -

-         Nem bírnálak megölni, még akkor sem, ha utána tudom, felélesztelek… -

-         Nem baj… most már mindjárt vége… - markolt bele a szellem kimonójába, és közben zilálva kapkodott levegő után.

-         Kagome… -

-         Semmi baj…… már…… mindjárt…… vé…ge… - nyögte, és a szorítása enyhült, majd végleg elengedte szerelme ruháját, és az ékkövet is.

A szellem megtörölte szemét, és előhúzta a gyógyító kardot.

„Emlékszem… múltkor virágok, rózsák… de most nincs semmi, a vére egyszerűen elfolyik… MIÉR NEM LÁTOM ŐKET?!” – nézett körbe zaklatottan, ekkor vette észre az ékkövet.

Ott, lógott a lány nyakában és különös fényt árasztott.

„Mi ez…” – csodálkozott, majd megfogta a négy lélek ékkövét.

Annak fénye most elhalványult, majd teljesen kialudt.

-         Kagome… - szorította magához a holttestet – Azt mondtad, nem lesz semmi baj. Azt mondtad, majd felélesztelek! AZT MONDTAD… AZT MONDTAD, HOGY NEM LESZ SEMMI BAJ! – ordítozott az élettelen lánnyal, és most már szaporán záporoztak könnyei – Semmi baj… azt mondtad… semmi baj… - csuklott el a sírástól hangja.

Ekkor felemelte az ékkövet és avval kezdett kiabálni. Egy könnycseppje ráhullott. Megint vakító fény áradt szét és egy nő alakja kezdett kirajzolódni. A gyönyörű lány letérdelt Kagome teste mellé.

-         Neked, még nem jött el az időd, majd, ha szükségem lesz rád, szólítalak. – csókolta meg homlokát.

Kagome ébredezni kezdett, óvatosan kinyitotta a szemét.

-         Mi… Midoriko… -

-         Még nem kell jönnöd, majd hívlak, ha szükségem lesz rád… - ismételte – majd hívlak. –

-         Midoriko, elbánsz velük? –

-         El. – mosolygott és visszaszállt az ékkőbe.

-         Kagome. – ölelte át a lányt a könnyei még mindig patakokban folytak.

-         Sesshoumaru… - viszonozta az ölelést.

-         Nem láttam őket. Annyira féltem, hogy elveszítelek. – szorította erősebben.

-         Fsz. – szorította össze fogát a Kagome.

-         Bocsáss meg. – vette észre a szellem.

-         Semmi baj, már jól vagyok. – csókolta meg – de most menjünk vissza, kérlek… -

A szellemnek sem kellett több bíztatás, ölébe kapta a lányt, és pillanatokon belül ott is voltak a tábornál. Sesshoumaru bekötözte a lány sérüléseit, és ölébe fektette.

-         Ki volt az, az előbb és miről beszéltettek? – kérdezte a youkai.

-         Az a nő egy papnő volt, Midoriko, ő benne született a Shikon no Tama. Arról tudsz, hogy bennem született újjá? –

-         Igen arról már halottam. –

-         Az ékkőben örök harc dúl a szellemek és Midoriko között. Ha jó célra használják, akkor Midoriko erejét növeli, de ha rossz kezekbe kerül a démonok kerekednek felül. –

-         És te is ott voltál, segítettél neki? –

-         Igen, de visszaküldött… neked hála… -

-         Miért nekem? –

-         Mert Midoriko meghallotta, hogy itt is szükség van rám, ezért visszahozta a lelkem. –

-         Akárhogy is, nagyon örülök. Ha elveszítettelek volna… -

-         Ilyenekre ne is gondolj. – csókolta meg ismét.

-         Kagome – sama, mi történt?! – rohant oda Rin – Miért sebesültél meg? –

-         Megtámadtak, de most már semmi baj. –

-         Meggyógyulsz? –

-         Meg fog gyógyulni, de sokat kell pihennie. – simogatta, meg a szellem a kicsi fejét.

Jaken is megérkezett, csodálkozva nézett végig a lányon.

„Hogy lehet, Mara – sama nem tudta megölni?”

A lány szomorú pillantást vetett rá, a kis gnóm nem bírta állni a tekintetét.

„Tudja… most végem a nagyúr biztosan végez velem…”

-         Jaken mi a baj? – kérdezte Sesshoumaru – Úgy állsz ott, mint aki halni készül. –

-         Se… semmi. – ült oda.

Ismét Kagoméra tekintett és szörnyen elszégyellte magát. Egyre csak a lány hangja visszhangzott a fejében:

„Hogy tehetted ezt…”

Az nap éjjel Jaken egy szemernyit sem aludt, ott sürgölődött a sérült lány mellett és leste minden kívánságát. Bűntudata volt.

„Hiszen semmit nem ártott nekem, és én mégis a halálát kívántam… Még a nagyúrnak sem árulta el…”

Sesshoumaru kicsit furcsállta, hogy a talpnyaló ennyire segítőkész, hiszen tudta, mennyire utálja a lányt, de nem különösebben foglalkozott vele. Rin ott feküdt mellettük, és édesen szuszogott. Lassan Kagome is elszundított, de nem aludt valami jól. Rémálmok gyötörték, és erősen verejtékezett. A youkai percenként cserélt borogatást homlokán, egész éjjel virrasztott.

Másnap reggel csókkal köszöntötte kedvesét, és újrakötözte sebeit. A többiek még aludtak.

-         Egyre jobban csinálod. Már szinte profi vagy. – mosolygott Kagome.

-         Melletted, meg kell tanulni. –

-         Igen… - nevetett, ami köhögésbe fulladt, majd pedig vérköpésbe.

-         Ne erőltesd meg magad. – ölelte magához aggódóan a szellem.

-         Rendben, majd te vigyázol rám. -

-         Milyen megható. – kacagott gonoszan egy női hang.

-         Mara… - morgott Sesshoumaru – Ne merj közelebb jönni. –

-         Csak nem bántanád a keresztanyádat? –

-         Te miért bántottad a szerelmemet. –

-         Több okom is volt, megölte a lányomat, és megbűvölte az én egyetlen keresztfiamat. De ahogy látom, túlélte, szívósabb, mint gondoltam. –

-         Megölte a lányodat? Hiszen nem is ő tette! –

-         Az a varangy mondta. – bökött a most már ébredező gnóm felé.

-         Jaken! –

-         Se… Sesshoumaru nagyúr… én meg tudom magyarázni… -

-         Ez nem változtat a tényen. –

-         Nem ő végzett Uyokóval, hanem én! –

-         De hiszen téged köt az eskü. –

-         Amikor megláttam, hogy meg akarja ölni Kagomét, egyszerűen megtámadtam, nem történt semmi. –

-         Már értem… -

-         Mit? –

-         Akkor viszont, tényleg nem babonázott meg… -

-         Már… mondtam, hogy nem… - szólalt meg Kagome is.

-         Azért voltál képes Uyokora támadni, mert mást szeretsz… De miért kellett megölnöd? –

-         Sajnálom, nem tehettem mást… -

-         Én akkor sem vagyok kibékülve a dologgal, hogy egy egyszerű halandót választottál. –

-         Őt szeretem. –

-         Ugyan olyan vagy, mint Inutaisho… Bolond… –

-         De a keresztfiad… -

-         Soha nem értelek meg titeket, de ha ez a szíved vágya, lemondok a bosszúról… csak nem ölhetem meg a keresztfiamat… -

-         Inkább csak félsz, hogy alulmaradnál… - mosolygott most már Sesshoumaru.

-         Meglehet… de most megyek… - azzal fénygömb formájában elszállt.

-         Viszlát. –

-         Úgy látom, jó a kapcsolatotok. – mosolygott Kagome.

-         Igen, anyám helyett volt anyám… Jaken, ami téged illet… -

-         Ne, hagyd. Már megbánta… - csitította le kedvesét.

A szellem még morgott egy ideig, de mivel nem akarta felébreszteni Rint inkább, szerelmével foglalkozott.

Még jó pár nap eltelt, mire Kagome teljesen felépült, és tovább bírtak állni. Úgy döntöttek megkeresik Inuyasháékat, hogy egyszer és mindenkorra lezárják ezt a szerelmi négyszöget.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!

Írj véleményt a haszina@freeamil.hu mail címre.

Remélem tetszett!

  Puszi: Haszina J