Harmadik fejezet, néhány újabb fárasztó jelenet

Hát eljött végre a várva várt nap, vagy nem…

de folytatást kap a művem.

Örülsz e neki, azt nem tudom,

mindenesetre tovább írom.

Na szóval, az történt

Inu édesanyja mögött csapdát nem remélt.

Pedig nem is kicsi volt ott,

kis híja volt, hogy fogat ott nem hagyott.

Az áll anya végülis megvédte áll fiát,

Sessy pedig fojtathatta útját.

Kiszedte Inu szeméből a gyöngyöt, de nem lehetett kellemes,

Inu ordított párat, fájdalma nem volt kétséges.

Az átjáró megnyitva, Sessy a túloldalon,

Kagome és Inu a nyomokon.

Meg is érkeztek a hatalmas csontvázhoz,

odabent pedig a kard, mit mindenki áhított.

Inu elakarta venni még a kardot is, Sessy ezt pedig nem hagyhatta,

tesóját kinyírni megpróbálta.

Rárontott párszor, össze-vissza karmolta.

Inu erre: Mi vagy te, macska?

Erre Sesshoumaru bedühödött,

mérges karmaival Inu testén mély sebet ütött.

Már majdnem kinyuvadt az átkozott

mikor Kagome hirtelen kihúzta a kardot.

Sessy sarkon fordult és megpróbálta megölni a lányt,

de a kard megvédte minden porcikáját.

Utána következett az igazi haddelhadd, pofonok, ütések,

 egymást követték a súlyosabbnál súlyosabb püfölések.

Aztán Sessy felvette valódi alakját

hatalmas kutyadémon, minek nem látni párját.

Hófehér szőre volt, homlokán egy holddal,

a közönség őt nézte csodálattal.

Harcoltak egy darabig, aztán valami történt:

valaki telefonja hívást eszmélt.

Sessy odanézett, de rosszul tette,

levágta egy lábát gonosz testvére.

Sessy dühös lett, de fájdalma nagy volt,

hátrált, majd a mélyben landolt.

Mi lett vele? Inuék nem tudták,

visszamentek a világukba, őt pedig otthagyták.

Hogy tehettek ilyet, soha meg nem érthetem

megtámadni valakit, aki „végtelen”…ráadásul az én kedvencem.

Mindegy, mára ennyi, búcsúzom,

Csumi mindenkinek, majd folytatom.

(folyt. köv.)