Rin várt egy kicsit, de kíváncsisága a szellem után vitte. Annyira kíváncsi volt, hogy reggelenként a Nagyúr hova tűnik el mindig. Ahogy az erdei ösvényen haladt egyre beljebb, látta, hogy nem messze van egy forrás. Ekkor jutott eszébe, hogy biztos az táplálja a tavat. Elbújt az egyik fa mögé és leste, hogy hol van Sesshoumaru. A szellem épp a kimonóját vette lefele, épp fürdeni készült. A lány rettentően elpirult, és visszarohant a táborukhoz.

„Miért is kellett nekem ennyire kíváncsinak lennem? Biztos megérezte a szagomat, és mit fog rólam gondolni ezután? Hogy kémkedek?” Rin teljesen kétségbe volt esve, hogy mi fog történni ezek után.

Eközben Sesshoumaru is épp azon gondolkozott, hogy Rin miért jött utána. „Vajon mit akarhatott? És meglátott?… Látta a testemen lévő óriási sebet, ami azóta nem gyógyult be, mikor még évekkel ezelőtt megmentettem?… Hjaj, Rin, mennyire megváltoztál!”

Miután visszatért Sesshoumaru táborba, nem szólt az incidensről, bár észrevette, hogy Rin milyen távolságtartó.