„Olyan jó volna Rin málnaszínű ajkaihoz érni. Csak kicsit. Nagyon kicsit. Úgy kívánom.” Sesshoumaru egyfolytában a lány arcát fürkészte. Ebben a pillanatban pont egymás szemébe néztek. Mind a ketten meglepődtek, ahogy a másik szeméből ugyanazt az érzést sikerült kiolvasniuk. Nem szóltak semmit, csak ajkuk közeledett egymás felé gyors tempóban. Percekig álltak egymás karjaiba fonódva, önfeledten csókolózva.

„Igen, megcsókolt! Ő is szeret! Szeret!!! Ezt el sem bírom hinni! Ahogy átkarolt izmos karjaival… egyszerűen olvadoztam.” Rin újra és újra felidézte a csókot, és mindannyiszor megbizonyosodott róla, hogy nem álmodta az egészet.

Mikorra visszatért, már csak Sesshoumaru volt ébren. Rámosolygott a lányra, majd magához hívta. Rin meglepődött ezen a viselkedésen, de azért odaült a szellem mellé. Nem szólt egyikőjük sem, szavak nélkül is értették egymást. Rin nekidőlt Sesshynek, majd a karjaiban aludt el.

Másnap reggel érezte, hogy fázik. Résnyire nyitotta a szemét, de Sesshoumarut sehol sem látta. Felkelt, és elindult, hogy az erdőben reggelire valót gyűjtsön. Amikor a patakhoz ért, óvatosan körülnézett, nem akart magának kellemetlen perceket szerezni. Egy kicsit vágyott arra, hogy megleshesse szerelmét, de csalódnia kellett, Sesshoumaru nem volt ott. Így nekilátott halászni egyedül. Pár perc múlva hangokat hallott a bokrok közül. Nagyon megrémült, és félelme nem is volt alaptalan, mert egy rablóbanda jött a patakhoz, megitatni a lovaikat. Rin elbújt, de nem volt elég ügyes, ezért észrevették. Hiába menekült, a férfiak elkapták.

Sesshoumaru előkapta a Toukijint és egy suhintással végzett a rablókkal. Rin megkönnyebbülten szaladt hozzá, és ölelte át. Azt hitte, hogy a Nagyúr már sohasem jön érte, és a rablók áldozatává válik. Együtt indultak vissza a táborba.

Miután visszaértek, összepakoltak és folytatták útjukat. Napok múlva elérték a kitűzött célt, egy szellemek lakta falvat az Északi-hegyek közt. Itt éltek a kutyadémonok és családjaik. Sesshoumaru kis csapatával a falu vezetőjéhez ment először.

A vezető háza kitűnt a többi közül, magasabban feküdt, egy dombtetőn. A ház külsején arany kutyadémonok harcát alacsonyabb rendű szellemekkel megörökítő metszett volt. Bent szintén arannyal díszítettek mindent. A vezető egy hatalmas teremben várt rájuk.