Az erdőben egy fura kis csapat sétált: Egy helyes szellem, egy csúnya kis gnóm, egy sárkányló és egy 13 éves lány. Egy szellemet kerestek nem sok sikerrel. Már napok óta gyalogoltak. Mindegyikük ki volt már fáradva ezért úgy döntöttek éjszakára lepihennek. A szellem letelepedett egy fa tövébe. És így szólt.

Sesshoumaru: Yaken! Hozz tüzifát és ennivalót!

Yaken: Igenis Sesshoumaru nagyúr!

Yaken apró léptekkel elindult, megragadta a sárkányló kantárját és eltünt vele a fák között. A lány leült Sesshoumaru mellé. Csöndben ültek egymás mellett. Mindkettőjük között szoros kapcsolat volt. Olyan mint apa is lánya között. Legalábbis a szellem így gondolta. A lány kicsit másképp. Szerette a szellemet, de nem merte megmondani neki. Túl fiatalnak érezte magát. Megbíztak egymásban. Nem volt titkuk egymás előtt. Kivéve talán a lányét. Mindent megbeszéltek egymással. Főleg az ehez hasonló estéken szoktak nagyon jókat beszélgetni. Most a lány kezdte.

Rin: Sesshoumaru sama! Mért nem szerzel ékkő szilánkokat?

Sesshoumaru: Nekem ilyesmire nincs szükségem.

Rin: Dehát azzal megnövelhetnéd az erődet. Inuyashát is könnyedén legyőzhetnéd vele.

A nagyúr dühös pillntást vetett a lány felé.

Sesshoumaru: Ékkőszilánk nélkül is le tudom győzni a korcs öcsikémet!

A lány megbánó tekintetet vetett a szellem felé.

Rin: Bocsáss meg Sesshoumaru sama. Többet nem kérdezem.

A szellem már megbánta hogy így ráordított a lányra. Egy ideig hallgattak. A szellem nem tudott mit mondani neki. Majd egy kis idő múlva megszólalt.

Sesshoumaru: Rin! Mit szólnál egy új ruhához?

A lány nem tudott megszólalni a meglepettségtől. A szellem folytatta.

Sesshoumaru: Nagyon gyorsan nőlsz. Már vagy 4 éve ez a ruhád. Kicsi rád. Főleg télen lesz szükséged melegebb ruhára. Na mit szólsz?

Rin: Jaj Sesshoumaru sama! Az csodálatos lenne!

Sesshoumaru: Rendben akkor holnap szerzek.

A lány nem igazán tudta mit ért az alatt hogy szerzek. De ez most nem számított. Kimondhatatlanul boldog volt, hogy a szellem ennyire törődik vele. Visszaemlékezett hogy régebben mennyire rideg volt vele. Vajon mi vátoztatta meg? Vagy ki? Rin úgy érezte jól gondolja. Ő volt az. Miatta vált ilyenné Sesshoumaru. Nekidölt a szellem prémjének és ezekkel a békés gondolatokkal aludt el. Sesshoumaru megvárta amíg a gnóm visszatért. Tüzet rakott és megette az ételt. Sokáig nézte a holdat ami teljes fényében pompázott, majd ő is elaludt. Nem messze az erdőtől állt Naraku kastélya. Benne harc folyt, Naraku és Inuyasháék között. Kagurát már korábban sikerült elintézni, vele nem volt baj. Mindkét fél ki volt merülve. Inuyasháról cafatokban csüngött a véres ruha. Kagoménak a lába, Sangonak a háta, Mirokunak a tenyere volt megsérülve. Persze Naraku is eléggé meg volt már tépázva. Inuyasha értelmetlenül hadonászott a kardjával és a többiek is csak szenvedtek. Kagome nehezen odahúzta magát Inuyashához és ezt súgta neki:

Kagome: Inuyasha! Figyelj rám! Ez így nem lesz jó! Egyszerre kell támadnunk. Teljes erönkből. Ezt még Naraku sem bírhatja ki.

Inuyasha: Rendben. Igazad van Kagome. Szólj a többieknek is.

Kagome amilyen gyorsan csak tudta elmondta Sangoéknak a tervet míg Inuyasha lefoglalta Narakut. A többiek is helyeseltek. Kagome utolsó 3 nyílveszejét Narakura célozta. Sango dobásra készen tartotta a bumerángját, Miroku pedig (mivel a keze meg volt sérülve) a legerőssebb varázslatait vette elő. Inuyasha előkészítette a szélbordát. És akkor Kagome jelet adott:

Kagome: MOST!!!!

Az összes erejüket összeszedve megcélozták Narakut. Ez ellen már nem tudott mit tenni. Túl kimerült volt elugrani, védőpajzsot vonni, vagy ellentámadást indítani. Túl késő volt. De az utolsó másodpercben sikerült a kezében lévő kardot Inuyasha felé dobni. A támadás sikeres volt. Mind Inuyasháék, mind Naraku részéről. Naraku teste semmivé lett. De a kard is célba talált. Olyannyira hogy átdöfte Inuyasha szívét. A félszellem a földre rogyott. Sőt már halottan. Kagome ahogy felfogta az eseményeket azonnal ráborult Inuyashára. Ez kellett. Ez volt az utolsó fájdalom. Lelki fájdalom. Megölték Narakut. A gonosz elpusztult. Már csak ezért sem kellett hogy tovább éljenek, taljesítették a feledatot. Ugyanígy érzett Sango és Miroku. Az arcukba tóduló vértől már alig láttak. De azért egymásra néztek. Nem kellettek szavak ahoz hogy megértsék egymást. Ők is egymásra estek. Nem hajtotta őket már semmi. Sango megbosszulta a családját, Miroku pedig az átkot.

Hajnal volt. Friss harmatcseppek gyöngyöztek a fűszálakon. A kis csapat még aludt a fa tövében. A lány arcán mosolyt lehetett kivenni. Szépet álmodott. A szellem melette szintén még aludt. De nem telt bele sok idő, mire mocorogni kezdett. Nyugtalan mocorgás volt ez, majd hirtelen kipattant a szeme. Nem tudta álmodott-e vagy nem. Beleszimatolt a levegőbe. Nem álmodott. Reszketés fogta el. Nagyon kicsi, halvány reszketés. Nem tudta mire vélni a különös szagot. Egyszerűen nem bírta tovább. Nem bírta a kíváncsiságot. Óvatosan, hogy föl nem ébressze a lányt felkelt. Most már biztosan érezte. Inuyasháék és Naraku vére szagát. Temérdetlen vér. Sesshoumaru ingerülten rohant a szag irányába. Mikor odaért nem hitt a szemének. Mindannyian halottak voltak. A szellem össze volt zavarodva. Nem tudta mit tegyen. Végül döntött. Elég volt Inuyashából. Nem támasztotta föl. Naraku is meghalt. Most már senki sem zavarhatja őt. Odament Inuyashához. Tágra voltak nyílva a szemei. Semmi fény nem csillogott bennük. Korábban mindig ott volt az elszántság és az életkedv fénye de most nem. Mint két üvegdarab, olyan volt. Szörnyű volt ez a látvány. A szellem elfordította a fejét egy pillanatra és mégegyszer átgondolta hogy felélessze-e. De nem. Könnyebb lesz Inuyasha nélkül. Az ujjajival lehúzta a szemhéját majd elköszönt.

Sesshoumaru: Isten veled öcsikém.

Elvette tőle a Tetsusaigát és indulni akart de valamin megakadt a tekintete. A szent ékkő volt az. Ott hevert a földön. Sesshoumaru felvette. Nem tudta mit csináljon vele. Itt hagyni nem akarta, hátha rossz kezekbe kerül. Megtartani nem jó mert jönnének rá a szellemek. Az meg nem hiányzik. Ekkor eszébe jutott valami....illetve valaki. Eltette az ékkövet és visszament Rinékhez. Szólni akart nekik, mielőtt elmegy. Már biztos ébren voltak. Igen. Rin az este beszerzett ételt ette, Jaken a tüzet próbálta eloltani, Ahun pedig legelészett.

Yaken: Hol voltál nagyuram?

Sesshoumaru úgy döntött mindent elmond nekik.

Sesshoumaru: Inuyasha meghalt.

A zöld gnóm és a lány is nagyon meglepődött.

Yaken: Te ölted meg nagyuram?

Sesshoumaru: Nem. Nem én voltam. Naraku tette. Ő is meghalt. Végeztek egymással.

Ekkor Sesshoumaru elővette az ékkövet.

Sesshoumaru: Tudok egy illetőt aki tudna vigyázni rá. Elmegyek és megkeresem. Nem tudom mennyi idő amíg rátalálok ezért nem szeretném ha egyedül maradnátok, de nem is jöhettek velem. Túl veszélyes lenne. Az ékkő magához vonzza a szellemeket, nem bírnálak még titeket is megvédeni. Úgy döntöttem, hogy amíg távol vagyok a falusiak fognak rátok vigyázni.

Yaken: De Sesshoumaru nagyúr! Mi is tudunk vigyázni magunkra. Nincs szükségünk a falusiakra.

Sesshoumaru: Azt mondtam a faluba mentek! Ne vitatkozz velem!

Yaken: Igenis Sesshoumaru nagyúr. Bocsáss meg nekem.

Sesshoumaru: Rin! Készítsd el az ember főzetet. Nem szeretnék így mutatkozni.

Rin enegedelmesen bólintott és elindult füveket szedni. Sokáig tartott. 2 óra múlva ért csak vissza. Addigra Sesshoumaru eltünt. Megkérdezte Yakent hogy hova ment, de csak azt tudta mondani hogy hamarosan visszajön. Rin ott helyben elkezdte összedolgozni a főzetet. Ha belerakott egy növényt mindig más színe lett. A végén sűrű sárgás-barna lé jött ki, amit két felé osztott. Rin eltette állni őket. Fél óra múlva visszatért Sesshoumaru. Látszott rajta hogy harcolt. Valami bőrszerűség volt nála. Rinnek már nem volt ideje megkérdezni mi az.

Sesshoumaru: Kész van?

Rin: Igen Sesshoumaru sama. Ott van.

A szelem odament a főzetekhez, kicsit habozott, aztán az egyiket felhajtotta. Leült egy fa tövébe, mert szédülés fogta el. Bízott Rinben. Tudta, hogy nem akarna ártani neki. Hirtelen rosszabbul lett. Sesshoumaru haja elkezdett sötétedni, arany szeme feketévé változott, karmai eltüntek, füle kisebb lett. Az átváltozás sikeres volt. Még egy kis ideig ült ott, összeszedte nagy arányban lecsökkent erejét, majd fölállt.

Sesshoumaru: Sietnünk kell.

Rin a másik fözetet belerakta egy kisebb lezárható edénybe és elindult a nagyúr után a faluba. Yaken az egész út alatt morgott. Amikor odaértek a faluba, bekopogtak egy házba amit Sesshoumaru már előre kinézett. Egy mosolygós nő nyitott ajtót. Kb 40 év körül lehetett. Sesshoumaru megpróbált kedves lenni.

Sesshoumaru: Jó reggelt! Szeretnék kérni egy szivességet.....

A nő: Tessék, fáradjanak beljebb.

Sesshoumaru rögtön a tárgyra tért.

Sesshoumaru: Egy időre el kell mennem valahová. Szeretném ha vigyázna a ..... hugomra. Mindent megcsinál és nagyon jól ért a gyógyításhoz. Nem maradok soká *ez nem igaz egy halandónak könyörgöm!*

A nő: Rendben. Legalább lesz társaságom. És egy kis segítségem.

Sesshoumaru: Akkor én el is indulok. Viszlát.

Sesshoumaru mielött útra kelt volna be ment egy szabó műhelyébe. Megkérte hogy a bőrből készítsen egy 13 éves lánynak ruhát. A hátramaradt értékes bőr az övé lehet és hogy ha kész vigye be abba a házba ahol a lány van. Utánna útnak indult hogy megkeresse azt, aki tud vigyázni az ékkőre, a papnőt, Kikyout.

Úgy döntött magával viszi Ahunt, végülis ki tudja milyen hosszú lesz az út, talán még az őt megtámadó szellemeket is segíthet elpusztítani. 1 óra múlva elmúlt a főzet hatása és visszaváltozott.

*Így mostmár gyorsabban fog menni*

De ahogy visszaváltozot megérezte a szellemek szagát. Követték őt a faluból. A szag fentről jött. Sesshoumaru felugrott a levegőbe, fel a fák fölé. Temérdek szellemmel találta szemben magát.

Sesshoumaru*Az ékkő miatt jöttek. De legalább most kipróbálhatom a Tetsusaigát*

Elővette a kardot és egy hatalmas suhinással végzett az összes szellemmel. Elégedett volt.

Sesshoumaru:*Végre nálam van a Tetsusaiga ami egyébkénz is engem illet.*

De most eszébe jutott Inuyasha.