Sesshoumaru: *Vajon jól tettem hogy nem élesztettem föl? Végülis félig a testvérem. Áhh...mindegy. Különben is. Ha felélesztettem volna, nem lenne most itt a Tetsusaiga.*

Úgy döntött, hogy Ahun hátán folytatja az utat.

Sesshoumaru: *Nem fárasztom magam fölöslegesen. Úgy érzem ennél veszélyesebb szellemek is meg fognak támadni. Tartalékolnom kell az erőmet*

A nap már kezdett a horizon alá bukni. Sesshoumaru nem sietett. Leszált az erőbe. És szokásához híven egy fának dőlt. Nem akart tüzet gyújtani nehogy azzal is magához vonzza a szellemeket. Becsukta a szemét. Nagyon éber volt. 2 óra múlva azt érezte hogy figyeli valaki. De nem támadott. Sesshoumaru még mindig alvást szinlelt.

*Vajon mért nem támad? Meg kéne nézni hogy ki az....*

Sesshoumaru hirtelen kinyitotta a szemét. A szellem nem tudott elbújni ezért Sesshy meglátta. Egy nő volt. Egy szép formás szellem. Sesshoumaru kifejezéstelen arcot vágott, pedig legszivesebben kiesett volna a szeme. A szellemlány is kb így érzett, de ő sem mutatta ki. Csak nézték egymást. Sesshoumaru előbb észbe kapott és megpróbált dühös tekintetet  varázsolni az arcára.

Sesshoumaru: Mit keresel itt? És mért nem támadsz rám? *Mért teszek fel értelmetlen kérdéseket?? Mindre tudom a választ!!*

A szellemlány: Megéreztem a szent ékkő jelenlétét. Azért nem akartalak megtámadni mert......olyan szép vagy!

Sesshoumaru kissé visszahökkent a nem várt válaszon.

A szellemlány: A nevem Natsumi. Kérlek add ide a szent ékkövet! Nem akarlak bántani!

Sesshoumaru: *Méghogy engem?? Bántani? Egy csapással megölöm. És már nálam van a Tetsusaiga* Eszemben sincs odaadni neked! Kettőnk közül pedig te fogsz meghalni.

Natsumi: Te akartad!

Azzal felemelte, az addig a ruhája ujjában rejtőzködő kezét. Nem volt rajta semmi különös. De egy hirtelen mozdulattal suhintott egyett. Sesshoumaru reflex szerűen odébbugrott. Először nem értette mire volt jó ez az egész, de aztán ránézett a fára aminek az előbb még a tövében ült. Tüskék álltak ki a fa kérgéből. A nagyúrnak nem volt ideje kitalálni tulajdonképpen mik is azok, mert Natsumi elindította a következő támadást. Sesshoumaru most figyelmesebb volt. És most már rájött. Nem tüskék voltak. Hanem a szellemnő karmai! Ahogy suhint a kezével, kiesnek a körmei aztán pillanatok alatt visszanőlnek! Sesshoumaru előhúzta a Tetsusaigát.

Natsumi: Ezzel sem tudsz megállítani. Kérlek szép szellem! Add ide az ékkőt! Nem akarlak megölni.

Sesshoumaru: Nem is fogsz! Mondj le az ékkőről. Nem lesz a tiéd.

Most Sessh támadott. Úgy nézett ki Natsumit nem nagyon zavarja hogy egy óriási kardal közelednek felé. A nagyúr keresztüldöfte a szellemlányt. Az mosolygott, odahajolt a támadóhoz és megcsókolta. Sesshoumaru annyira megdöbbent hogy egy percre leblokkolt. Olyan volt, mintha megbabonázták volna. Natsumi végigsimított a nagyúr arcán, majd egyre lejebb csúsztatta a kezét. Sesshoumaru próbált elszabadulni de a lány erősen szorította magához és fáradhatatlanul csókolta. Sesshoumaru észre sem vette hogy a lány az övében matat. Hirtelen egy szúrást érzett a hasán. Natsumi karma volt. Sesshnek végre siketült kiszabadítania, és ellőkni magát a lánytól. De akkor már ott volt a kezében az ékkő. Sesshoumaru amilyen gyorsan csak tudott rohant a lány felé hogy visszaszerezze az ékkövet. De ő egyszerre mindkét kezét bevetette. Nem Sessh ellen hanem a kard ellen. A hatalmas karmok célba találtak. Beleálltak a Tetsusaigába. A gazdájának még elképedni sem volt ideje mert jött a következő támadás.

Sesshoumaru: *Nem tudom megsebezni. Ahogy a karmai, a többi testrésze is visszanől. De a karmok önszántukból, könnyedén esnek ki. És úgy tudom ez az egyetlen fegyvere. Akkor talán.....*

Úgy vette észre lényegesebben gyorsabb nála. Ezt kihasználva odarohant és egy nagyon gyors csapással levágta Natsumi ujjait. Az fájdalmában felkiáltott.

Natsumi: A fegyverem!! Az egyetlen fegyverem!! Elvetted tőlem.

A szellemnő fájdalmas könnyek között összeesett.

Sesshoumaru: Mindenkinek van egy gyenge pontja. Olyan vagy mint a darázs. Ha elveszíti a fullánkját meghal.

Natsumi szomorúan nézett föl a szellemre, most már a földön fekve.

Natsumi: Úgy néz ki nem csak szép, hanem okos is vagy. Kérlek, mondd meg a neved.

Sesshoumaru leguggolt és megsúgta neki a nevét. A lány arca könnyek között ugyan, de ragyogott.

Natsumi: Épp oly gyönyörű a neved amilyen gyönyörű te magad vagy.

Ezek voltak az utolsó szavai. Majd teste semmivé foszlott a szellem csillogó szemei előtt. Sesshoumaru felvette az ékkövet majd letelepedett egy fa tövébe. Megpróbálta kiszedni a karmokat a hasából. Nagyon fájt neki. Tudta, hogy nem tud egyedül felépülni. Egy közeli faluba kell menni, hátha ott meg tudják gyógyítani. De egy szellemet nem szíesen fogadnak. Meg kell innia az emberré változtató főzetet.

Sesshoumaru: *Kockázatos. ha emberré változom lehet hogy nem bírom ki. De ha nem kapok segítséget így is meghalok. Ahh...sose gondoltam volna hogy halandók segítségére szorulok.*

Elment addíg, míg biztos volt benne hogy nem látják meg, aztán megitta a löttyöt. Szédült. 2 perc sem telt belé, átváltozott. A fájdalom többszörösére növekedett. Iszonyatos volt.

Sesshoumaru: *Sietnem kell. Ezt nem sokáig bírom.*

Amennyire csak gyorsan tudott elindult a faluba. Senki nem volt az utcán. Rettentően szédült. Bekopogott egy házba. Azt már nem látta ki nyitotta ki, mert elájult. Később hangokat hallott. Nem nyitotta ki a szemét. Ismerős volt a hang. Nem érzett konkrét szagokat.

Sesshoumaru: *Tehát még minig ember vagyok. De mi lesz ha visszaváltozom?*

Hirtelen kezeket érzett a homlokán. Egy nő keze volt. Lágyan simogatta a nagyúr homlokát. Majd lassan a kéz lejjebb csúszott.

Sesshoumaru: *Nincs rajtam fölső....*

A nő: Sesshoumaru! Tudom hogy ébren vagy!

Sesshnek kipattant a szeme. És ahogy meglátta a nőt majdnem ki is esett. Sesshoumaru: *Hihetetlen! Tudtam hogy ismerős a hang!* Kikyou!

Kikyou: Sesshoumaru! Soha nem gondoltam volna hogy halandók segítségére szorulsz!

Sessh fel akart ülni hogy odaadja az ékkövet, de még mindig hihetetlenül fájt a seb. Kikyou visszanyomta.

Kikyou: Csssssss! Ne mozogj! Pihenned kell.

Sesshoumaru: Rendben. De el kell mondanom valamit.

Kikyou: Mondd! De akkor ígérd meg hogy nem mozogsz.

Sesshoumaru: Nem fogok mozogni. Tehát. Nem fogom szépíteni. Inuyasha meghalt.

Kikyou egy csepp érdeklődést nem mutatott. A nagyúr folytatta.

Sesshoumaru: Naraku is. Végeztek egymással. Elhoztam neked a szent ékkövet. Nem akartam hogy rossz kezekbe kerüljön.

Kikyou: Ennyire megbízol bennem? Kedves.

Sesshoumaru elpirult. Nem tudta visszatartani.

Sesshoumaru: *Ezek az emberi érzések....*

Kikyou: Hol szerezted a sérüléseket?

Kikyou végighúzta kezét Sessh bekötözött izmos hasán, ami kicsit összerándult emiatt.

Sesshoumaru próbálta fékezni magát. Nehezen....

Sesshoumaru: Egy szellem megtámadott. A szent ékkövet akarta.

Kikyou: Ugye milyen nehéz vigyázni rá? Most hozok új borogatást.

Ismét vigigsimított Sesshy hasán.

Sesshoumaru: *Mért simogat egyfolytában? Mindegy végülis nem olyan rossz......sőt. Egészen kellemes. Miket gondolok én?!??!?Ez CSAK egy halandó...pontosabban egy miko.*(miko=papnő)

Kikyou gyorsan visszajött a borogatással, ami Sesshoumaru számára -így emberi alakban- elég kellemetlen volt, és azt a papnő is észre vette.

Kikyou: Fáj?

Kérdezte (aggódással a hangjában) Sesshoumarutól.

Sesshoumaru: Nem.

Hangzott a tömör válasz,  persze Kikyou tudta hogy ez nem igaz. Látta Sesshoumaru arcán hogy nem nagyon szereti amit csinál...majd hirtelen elkezdte simogatni a hasát^^(Sesshy hasát)...ezen még ő maga is meglepődött. Mire észre vette mit csinál akkor már késő volt: Sesshoumaru nagy-fura szemekkel nézett rá,  mire ő elpirult...

Sesshoumaru:*Szánalmas, de kellemes^^*

És nem bírta levenni a szemét a miko ról

Kikyou:*Hogy voltam ilyenre képes? Hogy tehettem ilyet?

Kikyou feje szinte lángokban égett.

Kikyou: Egyenlőre kész vagyok.

Majd vörös fejjel kirohant magára hagyva a kicsit összezavarodott Sesshoumarut.

Sesshoumaru: *Fura ez a lány.....lány? Halandó! Közönséges halandó. Nem is értem mért érzem így magam..... ha mát itt tartunk...elég furán vagyok....nem.. nem kapok levegőt!!*

Sesshoumaru vergődött....És aztán....elkezdett fehéredni a haja. Seme ismét arany színben ragyogott. Karmai és szemfogai megnőttek és ezzel együtt az ereje is viszatért. Mostmár sokkal jobban érezte magát. Kiment Kikyou után. Ott ült az asztalnál háttal Sesshynek. Csak akkor vette észre, amikor a szellem a vállára tette a kezét. Ijedten hátrapördült.

Kikyou: Se....Sesshoumaru.... Visszaváltoztál? Bocsáss meg. Nem tudom mi volt velem....

Sesshoumaru: Mindegy. Mondd meg szükségem van-e még ápolásra. Szeretnék minél hamarabb visszamenni.

Kikyou: Nem lenne ajállatos most elmenned. Igaz most már gyorsabban gyógyulsz, én azt mondom maradj éjszakára.

Sesshoumaru: *Éjszakára...he?* Te vagy a papnő. Különben is szivesebben alszom ágyban, mint a szbadban. És úgy érzem eső lesz. Maradok.

Visszament a  másik szobába és lefeküdt aludni. Egy ki idő mulva észrevette hogy figyelik.