Sesshoumaru: *Biztos Kikyou az. Nehéz úgy aludni hogy közbe nézbek...de csak sikerül valahogy.*

Alig telt el 2 óra, arra ébredt hogy kopog az eső az ablakon. Sessh kinyitotta a szemét. Kikyou az ágya mellett egy széken aludt. Így, hogy jobban megnézte egész jól nézett ki. Kint kegyetlenül szakadt az eső. Felkelt hogy kimenyjen egy kicsit friss levegőt szívni. Kikyou felébrett a motoszkálásra. 

Sesshoumaru: Bocsáss meg. Nem akartalak felébreszteni.

Kikyou: Semmi baj.

Felkelt és kiment a konyhába. És elkezdett talán főzni. Sessh kiment és leült a ház előtti kis padra. Nézte az esőt. Jó illata volt. Elfedte a halandószagot.... Kb fél óra múlva kijött Kikyou és leült mellé. Kezébe nyomott egy tányér levest.

Sesshoumaru: Én nem eszem ilyeneket.

Kikyou: Gyógynövényekből készült. Jót fog tenni.

Sesshoumaru elfintorodott de végülis elkezdte enni. Arra számított hogy keserű lesz, de finom volt. Amilyennek egy levesenek lennie kell. Volt benne só, sok fűszer, zöldség, meg még ki tudja mi. Végül Kikyou törte meg a csendet.

Kikyou: Tehát Inuyasha meghalt.

Sessh már szmított rá hogy felhozza ezt a témát.

Sesshoumaru: Igen. De azt hittem gyűlölted Inuyashát. Sőt, meg akartad ölni.

Kikyou: Igen de az már régen volt. Azóta kiderült hogy Naraku kijátszott minket egymás ellen. És akkor már mindegy volt.

Sesshoumaru: Naraku is meghalt.

Kikyou: Igen. Nálam biztonságban lesz az ékkő. Már nincs Naraku. Remélem így már nem lesz több baj vele. Csak egy kicsit magányos leszek.

Sesshoumaru: *Vajon ezzel mire célzott?* Menyjünk be. Hideg van.

Kikyou: Sesshoumaru! Köszönöm. Már rég beszélgettem valakivel ilyen jót.....

Kikyou megfogta Sessh kezét és elkezdett közeledni a szellem arcához...pontosabban szájához. Ő nem igazán ellenkezett. Csókolták egymást. Feláltak, majd kicsókolózták magukat az esőre.

Kikyou: Sessh! Menjünk be! Csuron vizesek vagyunk.

Sesshoumaru: Nem érdekel.

A szellem mohón tépte Kikyou száját, nyelvét. Eléggé ki volt éhezve. Kikyou szintén.

Kikyou: Menny.....ünk... már.... be!

Sesshoumaru: Rend.....be...Menny...ünk.

Kikyou eltaszította magától a szellemet és hátatfordított. Sessh követte persze közben rátapadva a miko nyakára.

Kikyou: Nyugodj már le!

Sesshoumaru: Nem bírok!

Beértek a házba. Sesshoumaru leteperte Kikyout az ágyra és elkezdte szinte letépni róla a ruhát közbe folyamatosan csókolta a nyakát. A papnő átkarolta a szellemet. Hagyta hogy leszedje róla és magáról a ruhát. Mikor ez sikerült Sessh végigcsókolta Kikyou tüzes testét. Ekkor a papnő a párna alá nyúlt és előszedett egy tőrt. Észrevétlenül a rajta felvő szellem fölé emelte és belészúrta. Sessh szája megdermedt a miko hasán. Kikyou kiszabadította magát és felöltözött. Odalépett a szellem ruháihoz és kivette az övből a Tensaigát.

Kikyou: Ostoba! Mit gondolsz? Lepaktálok egy szellemmel és belenyugszom hogy Inuyasha meghalt? Ezt most elviszem és feltámasztom vele Inuyashát. Most már nem fog minket zavarni az a Kagome.

Azzal kiviharzott a szobából magára hagyva ezzel a meghökkent és sebesült Sesshoumarut. Még alig fogta föl a történteket.

Sesshoumaru: *Hogy lehet ez? Elárult! Becsapott ez a halandó! És elvitte a Tensaigát! Most hogy gyógyulok meg? Áhh...de fáj.*

Hirtelen Kikyou lépett be az ajtón.

Kikyou: Elfelejtettem. Azt hiszem előbb utóbb meggyógyulnál. Ez a kis szúrás nem volt elég neked.

Kivette Sessh ruhájából a Tetsusaigát majd bajlósan közelített.

Kikyou: Félek hogy mihelyt felépülnél megkeresnél hogy bosszútállj. Ezt nem hagyhatom!

Az ágyhoz lépett és lecsapott a nehéz kardal. A gyilkos fegyver vészesen közeledett. Majd végül célba ért! Hatalmas ordítás járta át a szobát. Sesshoumaru körülnézett. Sötét volt. Az ágyon ült. Mellette egy széken Kikyou aludt. A szellem ráébrett hogy csak álmodott. Az ordításra Kikyou felriadt. Odasietett az ágyhoz.

Kikyou: Fájdalmaid vannak?

És megérintette Sessh homlokát aki ingerülten rákiáltott.

Sesshoumaru: Ne érj hozzám halandó!!

Majd kikánszálódott az ágyból és felvette a fölsőjét és a prémjét.

Kikyou: Hová akarsz menni?

Sesshoumaru: Semmi közöd hozzá!

Ellenőrizte hogy nála van-e a Tensaiga. Ott volt a helyén. Ki vette az övéből a szent ékkövet és Kikyou felé dobta akinek sikerült elkapnia. Kint esett az eső. Sesshoumaru kitárta az ajtót és kilépett. Kikyou elkapta a ruháját.

Kikyou: Nem mehetsz el!

Sesshoumaru kitépte magát a papnő szorításából.

Sesshoumaru: Eressz!!

Majd megfordult és lekent egyett Kikyounak. Ő a földre esett. csak azt látta hogy a szellem eltűnik az erdőben.

Sesshoumaru: *Nem tudok megbízni benne. Visszamegyek a faluba ahol Rinéket hagytam és élünk tovább. A szent ékkő biztonságban mostmár Inuyasha sincs, enyém a Tetsusaiga. Minden tökéletes.*

Sesshoumaru sietősebbre vette. Az eső mégjobban esett. Amerre csak nézett sehol se látott olyan helyet ami megvédhetné az eső elől. Beért az erdőbe, de itt is ugyanúgy esett. Nemsokára meglátta Ahunt. Megfogta a kantárját de ebben a pillanatban a sárkányló elkezdte húzni. Sesshoumaru követte. Kis idő múlva egy barlanghoz értek.

Sesshoumaru: Ügyes vagy Ahun. *Gongoltam hogy hasznát veszem*

Bementek a barlangba. Mindketten csuron vizesek voltak. A szellem levette a ruháit, csak valami alsógatya féle maradt rajta.

Sesshoumaru: *Nem hiszem hogy bárki is zavarna. Ilyen időben senki sem jár kinn. De a biztonság kedvéért beljebb megyek.*

Sötét volt. Még a szellem is nehezen látott. De alváshoz nincs szükség fényre. Lefeküdt a földre. A puha ágy után kemények voltak a sziklák. De elaludt. Reggel ébrett fel. A barlang szájából világosság ömlött a Sesshoumaru és Ahun testére. Sesshoumaru kijjebbment hogy megnézze milyen idő van. Melegen sütött a nap. Az éjszakai esőzés után ugyan még nem száradtak föl a nagy tócsák, de úgy nézett ki ha így megy tovább estére meg sem fog látszani az egész. Sesshoumaru kiterelte Ahunt a barlangból és a ruháit is kitette száradni. Ő maga kitelepedtett a napra. Fél óra mulva fölvette a ruháit. Igaz, még egy kicsit nedvesek voltak, de nem bírt tovább várakozni. Most nem ült fel Ahun hátára, úgy gondolta jót fog tenni egy kis gyaloglás, hiszen már vagy 2 napja csak fekszik. Út közben nem volt semmi érdekes. Csak egyszer álltak meg egy kisebb vízesésnél inni, aztán indult tovább. Sokat gondolkodott Kikyoun. 

Sesshoumaru: *Vajon tényleg belenyugodott hogy Inuyasha meghalt? Lehet. De az is lehet hogy nem. Lehet hogy most is éppen azon dolgozik hogy föltámassza. De hisz az csak egy álom volt. Segített meggyógyulni én meg csak megütöttem egy álom miatt. Végül is hálásnak kéne lennem? Egyre jobban beszorulnak az életembe a halandók. Itt van ez a Rin is. Mért mentettem meg? Nem tudom. De épp ez az! nem tudom hogy mit mért csinálok. Már sokkal kedvesebb vagyok mint régen. Ez is Rin miatt van. Helyes ez? Végül is az apám is halandókkal társult. De akkor én is olyan korcs lennék mint Inuyasha. Én nem akarom hogy a gyerekem is ugyan azt élje át mint Inuyasha. Vajon apánk mért csinálta akkor? Tudta jól milyen jövö várhat egy korcsra. Akkor mért tette? Ez az amit sose értek meg.*

Sesshoumarunek kezdett ismerőssé válni a terep. Igaz, kb 2 órára saccolta innen a falut.

Sesshoumaru: *Remélem Rinnek tetszik a ruha. Vajon mi lesz ha nagyobb lesz? Lehet hogy belészeretek. Hogy tudok majd ellenállni? Hogy rátámadtam Kikyoura is. És mi lesz ha gyerekünk születik? Olyan korcs mint Inuyasha. Nem. Azt nem hagyhatom. De akkor mit tegyek? Mindegy. Majd akkor kitalálom. És talán még Rinel is beszélek.*

Ahogy egyre jobban közeledtek a faluhoz Sesshoumarut egyre jobban nyomasztotta valami. Nem tudta pontosan megmondani mi az, dehatározottan nyugtalan volt. Már nyagyon közel volt. Megcsapta az orrát a vér szag.

Sesshoumaru: *Remélem nem történt semmi Rinnel*

Egyre erősödött a szag. Sesshoumaru elkezdett rohanni. Már biztos volt benne hogy a faluban történt valami. Már az utolsó fáknál járt. Igaza volt. A faluban le voltak mészárolva az emberek. Fullasztó volt a terjengő vér szaga. Mindenhol a falusiak szétszórt tetemei hevertek. Sesshoumaru a szemével Rint kereste. Eredménytelenül. 

Sesshoumaru: RIN!!!

Egy halk hang szólalt meg az egyik rom mögül.

Rin: Sesshoumaru sama...

Sesshoumaru azonnal odasietett. Rin tehetetlenül feküdt a földön, új ruhája vérben ázva.

Sesshoumaru: Rin! Jól vagy?

Rin: Igen...csak a hasam...nagyon fáj

Sesshoumaru: Majd meggyógyítom. Mi történt?

Rin: Nem is tudom...olyan gyorsan történt...Jött egy csomó ember szerintem banditák lehettek voltak vagy 50 en. Szerintem a vezérük szellem volt. Aztán jöttek és kifosztották a falut. A férfiakat és a gyerekeket megölték, a nőket elvitték magukkal de nekem azt mondták hogy nem tudják hogy nő vagyok-e ezért életben hagynak de előbb levágják az ujjaimat.

Sesshoumaru szeme önkéntelenül is a lány kezére tévadt.

Rin: De aztán jött a vezérük és azt mondta hogy szellemszagot érez rajtam és meg kell hogy öljenek. De aztán közbeugrott az a kedves idős hölgy és megmentett. Akkor a vezér azt mondta hogy akkor hagyjuk és menyjünk. Az egyik ember azért még a hasamba szúrta a kardját. Aztán elmentek. Sesshoumaru sama! Nagyon fáj!

Sesshoumru: Gyere. Elviszlek innen és meggyógyítalak.