|
1.fejezet:Holdfény
2006.04.03. 14:55
1.fejezet:Holdfény
Kellemes, teliholdas éjszaka volt mégis mozgalmas. A tájat egy patak szelte ketté amely egyenletesen csobogott alá. A halak vidáman fickándoztak benne, így még azt est sötétjében is. Az egész völgyet hatalmas fák uralták s bokrok voltak az alatvalóik amelyek védték a uruk nyugodt álmát. Mégis valami szokatlan bontakozott ki az egyik öreg tölgynél. Embernek látszott de amikor a hold kibújt a felhők takarásából megváltozott a kinézete. Hosszú ezüstös haja, díszes páncélja, hófehér kimonója s ujjai végén hosszú karmok ékeskedtek. Teste nyugodtan dőlt neki a fa érdes kérgének de úgy látszott őt ez nem zavarta. Szemei csukva voltak alvást színlelve mégis látszott rajta a végtelen éberség. A következő pillanatban megmozdult és felemelte a fejét körbetekintve a tájon. Aranyszemei megvilágították a koromfekete éjszakát valami után kutatva. Felállt, szemei összeszűkültek és csak egyetlen fagyos név hagyta el a száját:
- Naraku.
Teste elrugaszkodott a földtől és máris a levegőben volt. A szag irányába ment de valami mást is érzett. Egy másik szellemét de ennek kellemes és hívogató illata volt. Megpillantott egy kisebb tisztást de nem oda szállt le hanem a fák sűrűjébe. A tisztás közepén már javában folytak az események. Két szellem harcolt az egyik egy féregszerűség aki Naraku bűzét árasztotta magából a másik egy hosszú ezüstös hajú feletéb csinos szellemlány volt. Egy egyszerű mégis hatásos kardot forgatott.
- Mégis meddig akarsz itt szerencsétlenkedni te lány. Légy jó és add ide a szilánkokat.
- Előbb halok meg minthogy a te kezedbe jussanak! - felelte a lány és a szellem felé szaladt.
- Aztán emlékezz hogy mit mondtál! Nézz magadra már alig állsz a lábadon könnyen elbánok veled. Készülj a halálodra!- támadt a féreg is.
- Azt te csak hiszed. - a lány meglendítette a kardját és valami vöröses fény jött ki belőle ami porrá zúzta az ellenfelét.
A lány elrakta a még mindig izzó kardját és lassan összerogyott. Sesshomaru most sétált ki a fák mögül végtelen nyugalommal. Először az elporladt féregre nézett majd az elájult lányra. A szépséges arca most piszkos és sáros volt kimonója megtépve s ezüsthaja összekuszálódva. De most hogy jobban megnézte, az arcát két vékony méregcsík fedte s ujjai végén hosszú karmok voltak.
- ,, Az én fajtám’’. – mondta magában Sesshomaru majd rátekintett a ma este olyan jól látható fényes teliholdra.
Kellemes, teliholdas éjszaka volt mégis mozgalmas. A tájat egy patak szelte ketté amely egyenletesen csobogott alá. A halak vidáman fickándoztak benne, így még azt est sötétjében is. Az egész völgyet hatalmas fák uralták s bokrok voltak az alatvalóik amelyek védték a uruk nyugodt álmát. Mégis valami szokatlan bontakozott ki az egyik öreg tölgynél. Embernek látszott de amikor a hold kibújt a felhők takarásából megváltozott a kinézete. Hosszú ezüstös haja, díszes páncélja, hófehér kimonója s ujjai végén hosszú karmok ékeskedtek. Teste nyugodtan dőlt neki a fa érdes kérgének de úgy látszott őt ez nem zavarta. Szemei csukva voltak alvást színlelve mégis látszott rajta a végtelen éberség. A következő pillanatban megmozdult és felemelte a fejét körbetekintve a tájon. Aranyszemei megvilágították a koromfekete éjszakát valami után kutatva. Felállt, szemei összeszűkültek és csak egyetlen fagyos név hagyta el a száját:
- Naraku.
Teste elrugaszkodott a földtől és máris a levegőben volt. A szag irányába ment de valami mást is érzett. Egy másik szellemét de ennek kellemes és hívogató illata volt. Megpillantott egy kisebb tisztást de nem oda szállt le hanem a fák sűrűjébe. A tisztás közepén már javában folytak az események. Két szellem harcolt az egyik egy féregszerűség aki Naraku bűzét árasztotta magából a másik egy hosszú ezüstös hajú feletéb csinos szellemlány volt. Egy egyszerű mégis hatásos kardot forgatott.
- Mégis meddig akarsz itt szerencsétlenkedni te lány. Légy jó és add ide a szilánkokat.
- Előbb halok meg minthogy a te kezedbe jussanak! - felelte a lány és a szellem felé szaladt.
- Aztán emlékezz hogy mit mondtál! Nézz magadra már alig állsz a lábadon könnyen elbánok veled. Készülj a halálodra!- támadt a féreg is.
- Azt te csak hiszed. - a lány meglendítette a kardját és valami vöröses fény jött ki belőle ami porrá zúzta az ellenfelét.
A lány elrakta a még mindig izzó kardját és lassan összerogyott. Sesshomaru most sétált ki a fák mögül végtelen nyugalommal. Először az elporladt féregre nézett majd az elájult lányra. A szépséges arca most piszkos és sáros volt kimonója megtépve s ezüsthaja összekuszálódva. De most hogy jobban megnézte, az arcát két vékony méregcsík fedte s ujjai végén hosszú karmok voltak.
- ,, Az én fajtám’’. – mondta magában Sesshomaru majd rátekintett a ma este olyan jól látható fényes teliholdra.
Kellemes, teliholdas éjszaka volt mégis mozgalmas. A tájat egy patak szelte ketté amely egyenletesen csobogott alá. A halak vidáman fickándoztak benne, így még azt est sötétjében is. Az egész völgyet hatalmas fák uralták s bokrok voltak az alatvalóik amelyek védték a uruk nyugodt álmát. Mégis valami szokatlan bontakozott ki az egyik öreg tölgynél. Embernek látszott de amikor a hold kibújt a felhők takarásából megváltozott a kinézete. Hosszú ezüstös haja, díszes páncélja, hófehér kimonója s ujjai végén hosszú karmok ékeskedtek. Teste nyugodtan dőlt neki a fa érdes kérgének de úgy látszott őt ez nem zavarta. Szemei csukva voltak alvást színlelve mégis látszott rajta a végtelen éberség. A következő pillanatban megmozdult és felemelte a fejét körbetekintve a tájon. Aranyszemei megvilágították a koromfekete éjszakát valami után kutatva. Felállt, szemei összeszűkültek és csak egyetlen fagyos név hagyta el a száját:
- Naraku.
Teste elrugaszkodott a földtől és máris a levegőben volt. A szag irányába ment de valami mást is érzett. Egy másik szellemét de ennek kellemes és hívogató illata volt. Megpillantott egy kisebb tisztást de nem oda szállt le hanem a fák sűrűjébe. A tisztás közepén már javában folytak az események. Két szellem harcolt az egyik egy féregszerűség aki Naraku bűzét árasztotta magából a másik egy hosszú ezüstös hajú feletéb csinos szellemlány volt. Egy egyszerű mégis hatásos kardot forgatott.
- Mégis meddig akarsz itt szerencsétlenkedni te lány. Légy jó és add ide a szilánkokat.
- Előbb halok meg minthogy a te kezedbe jussanak! - felelte a lány és a szellem felé szaladt.
- Aztán emlékezz hogy mit mondtál! Nézz magadra már alig állsz a lábadon könnyen elbánok veled. Készülj a halálodra!- támadt a féreg is.
- Azt te csak hiszed. - a lány meglendítette a kardját és valami vöröses fény jött ki belőle ami porrá zúzta az ellenfelét.
A lány elrakta a még mindig izzó kardját és lassan összerogyott. Sesshomaru most sétált ki a fák mögül végtelen nyugalommal. Először az elporladt féregre nézett majd az elájult lányra. A szépséges arca most piszkos és sáros volt kimonója megtépve s ezüsthaja összekuszálódva. De most hogy jobban megnézte, az arcát két vékony méregcsík fedte s ujjai végén hosszú karmok voltak.
- ,, Az én fajtám’’. – mondta magában Sesshomaru majd rátekintett a ma este olyan jól látható fényes teliholdra.
Kellemes, teliholdas éjszaka volt mégis mozgalmas. A tájat egy patak szelte ketté amely egyenletesen csobogott alá. A halak vidáman fickándoztak benne, így még azt est sötétjében is. Az egész völgyet hatalmas fák uralták s bokrok voltak az alatvalóik amelyek védték a uruk nyugodt álmát. Mégis valami szokatlan bontakozott ki az egyik öreg tölgynél. Embernek látszott de amikor a hold kibújt a felhők takarásából megváltozott a kinézete. Hosszú ezüstös haja, díszes páncélja, hófehér kimonója s ujjai végén hosszú karmok ékeskedtek. Teste nyugodtan dőlt neki a fa érdes kérgének de úgy látszott őt ez nem zavarta. Szemei csukva voltak alvást színlelve mégis látszott rajta a végtelen éberség. A következő pillanatban megmozdult és felemelte a fejét körbetekintve a tájon. Aranyszemei megvilágították a koromfekete éjszakát valami után kutatva. Felállt, szemei összeszűkültek és csak egyetlen fagyos név hagyta el a száját:
- Naraku.
Teste elrugaszkodott a földtől és máris a levegőben volt. A szag irányába ment de valami mást is érzett. Egy másik szellemét de ennek kellemes és hívogató illata volt. Megpillantott egy kisebb tisztást de nem oda szállt le hanem a fák sűrűjébe. A tisztás közepén már javában folytak az események. Két szellem harcolt az egyik egy féregszerűség aki Naraku bűzét árasztotta magából a másik egy hosszú ezüstös hajú feletéb csinos szellemlány volt. Egy egyszerű mégis hatásos kardot forgatott.
- Mégis meddig akarsz itt szerencsétlenkedni te lány. Légy jó és add ide a szilánkokat.
- Előbb halok meg minthogy a te kezedbe jussanak! - felelte a lány és a szellem felé szaladt.
- Aztán emlékezz hogy mit mondtál! Nézz magadra már alig állsz a lábadon könnyen elbánok veled. Készülj a halálodra!- támadt a féreg is.
- Azt te csak hiszed. - a lány meglendítette a kardját és valami vöröses fény jött ki belőle ami porrá zúzta az ellenfelét.
A lány elrakta a még mindig izzó kardját és lassan összerogyott. Sesshomaru most sétált ki a fák mögül végtelen nyugalommal. Először az elporladt féregre nézett majd az elájult lányra. A szépséges arca most piszkos és sáros volt kimonója megtépve s ezüsthaja összekuszálódva. De most hogy jobban megnézte, az arcát két vékony méregcsík fedte s ujjai végén hosszú karmok voltak.
- ,, Az én fajtám’’. – mondta magában Sesshomaru majd rátekintett a ma este olyan jól látható fényes teliholdra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
