Sesshoumaru és Akera

Csodás napra virradt a középkori Japán. A madarak csiripeltek, a nap sütött és enyhe szellő lengette a cseresznyefák ágait. Semmi sem zavarta meg a nyári nyugalmat. Egy jelentőségteljes alak lépkedett az erdőben. Hosszú, ezüstösfehér haját meglengette a szellő, prémje hetykén lógott le válláról. Arany szeme csak úgy szikrázott. Szép férfi volt. Útitársai egy kétfejű sárkányló, egy kobold és egy 7 év körüli halandó kislány volt. Hirtelen a férfi, Sesshoumaru, aki a nagy kutyaszellem, Inutaisho fia volt, megállt, és szólt követőinek:

- Itt maradunk. – Azok meg csak bólintottak.

Délután Sesshoumaru nagyúr úgy döntött elmegy sétálni. Furcsa illat költözött orrába. Ismerős volt, de mégsem. Valami egészen furcsa illat. Sesshoumaru emlékezett rá, hogy gyakran érezte ezt az illatot, ha véletlenül egy halandó faluba tévedve elment egy friss szerelmespár mellett. Sőt. Még korcs kisöccse és a halandó barátnője közelében is érezte. De sosem foglalkozott vele. Most is csak azért keltette fel a figyelmét, mert a közelben nemhogy egy falu, de még testvére szagát sem érezte. Csak ez a mindent elborító, édeskés illat volt az orrában.  Útközben azzal nyugtatta magát, hogy csak a cseresznyefa virágait érzi, de ez egészen más volt. Már jó ideje sétált, amikor egy tisztásra ért. Itt érezte az illat forrását. Megállt, és körülnézett. Tekintélyt parancsoló volt, és mégis volt valami érzékeny benne. Tán a halandó lány, Rin miatt, aki megtanította szeretni. Bár ezt a mai napig nem ismerte el a nagyúr…

Hirtelen belekapott a szellő Sesshoumaru hajába, és a tisztáson, kb. 5 méterre a nagyúrtól megjelent egy gyönyörű nő. Neki volt ilyen érdekes illata. Sesshoumaru tágra nyílt szemekkel nézte a tüneményt, aki huncut mosollyal az arcán elindult felé. Hosszú barna haja volt, középen elválasztva, és a japán móddal ellentétben nem volt fufruja. Sötét szeme volt, barna, de volt benne egy másik szín is. Arany… Virágos kimonó volt rajta, lila alapon mélykék virágokkal. Kimonója a combja közepéig ért, és világosbarna saru, aminek pántját lábszára köré tekerte. Egy pontra meredt, Sesshoumarura. Rendíthetetlenül haladt a nagyúr felé, aki úgy érezte, ahogy közeledik felé ez a csoda, úgy erősödik szívverése. Ezt még magának se merte elhinni. Végül a lány megállt Sesshoumaru előtt, és elmosolyodott. Gonosz, huncut mosoly volt ez, amit a nagyúr igen rossz néven vett, de a szíve mélyén tetszett neki. A lány belenézett az aranysárga szempárba, majd felemelte kezét, rátette Sesshoumaru arcára, majd megszólalt:

-         Szóval Te vagy a nagy és hatalmas Sesshoumaru nagyúr. – mondta.

-         Ismerlek?- Azt hiszem te vagy az egyetlen, aki nem… - válaszolta a lány, egy kis szomorúsággal a hangjában. – Sesshoumaru furcsán nézett rá. Tényleg nem ismerte. Végül a lány így szólt:

-         A Szerelem vagyok, Sesshoumaru. – mondta. A nagyúr csak nézett. Nem értette. A Szerelem?? Látva Sesshoumaru arcát, a lány magyarázatba kezdett.

-         Látszik a szemeden, hogy nem vagyok teljesen ismeretlen számodra, követted az illatomat.

-         Te szellem vagy?

-         Nem, még csak az kéne! – kacagott a lány. Sesshoumaru ezt kissé zokon vette. Mégis hogy merészeli kinevetni a fajtáját egy halandó… Halandó? Nincs halandó szaga. Akkor milyen teremtmény lehet. A lány, mikor megnyugodott, ismét belekezdett történetébe:

-         A Nőiség és a Szerelem tündére vagyok Sesshoumaru. Meghallgatom szellem, halandó, állat, növény, bármilyen csoport nő tagjainak kívánságát, ami a szerelemmel kapcsolatos, és igyekszem teljesíteni azokat. Ez a dolgom. Egyesek boszorkánynak is tartanak. Az ostobák… Hogy nem lehet meghatározni a különbséget tündér és boszorkány között?...

Sesshoumaru szeme elkerekedett, és titkon kicsit szégyellte magát. Már hallott ezekről a tündérekről, de ő is csak boszorkánynak tartotta őket. Nem is értette miért kapnak akkora tiszteletet. A lány keze lecsúszott Sesshoumaru arcáról, a mellkasára, pont a szíve fölé

- Ideges vagy, mondd csak?- kérdezte. – Ne feszengj, ez ront el mindent.

A szellem szíve pedig majdnem kiugrott a helyéről.

- Sok nő kívánságának vagy tárgya, Sesshoumaru. – azzal közelebb hajolt, és szájon csókolta a nagyurat, aki teljesen ledöbbent. Már éppen viszonozta volna a csókot, amikor a lány elhúzódott tőle, és elindult. Sesshoumaru utána kiáltott:

- VÁRJ! Mi a neved?- a lány visszafordult, elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

- Akera. – majd eltűnt az erdő sűrűjében. Sesshoumaru pedig csak állt meredten, és a csodálatos tünemény után bámult. Nem tudta mi történik vele. Melegség töltötte el fagyos szívét, és maró hiány csapta meg egész lényét. Akarta ezt a lányt. Akera… A hangja még mindig ott csengett a fülében, illata az orrában keringett. Pár perc múlva összeszedte magát, visszavette semmitmondó, unott arckifejezését, és elindult a tábor felé, oda, ahol a többieket hagyta.