Kard és lélek

I. fejezte

Különös események.

Vérszag terjengett a téli éjszakában. A csillagok szeme elé egy lemészárolt falu képe tárult. A hóban lábnyomok vezettek a domb felé. Gazdájuk egy fiatal lány volt. Egy szellem. Hosszú lángvörös haját, ami egyébként a térdéig ért most a fogcsikorgatóan hideg szél tépdeste. Arcán fekete mintázat vonult végig. Szeme zöld volt, akár a smaragd. Szinte világított. Arcán fájdalom és elkeseredet düh tükröződött.  Kezéről folyt a vér. Ő volt az, aki lemészárolta a falut. Tehetetlen dühében.

- Mért kellet meghalnia? –halkan lehajtott fejjel kérdezte az éjszakától.

- Mért kellett meghalnod? – Ordított bele az éjcsendjébe.

- Mond miért? – könnyeivel küszködve.

Felnézett a teliholdra, s még jobban elkeseredett.

Valami mozgott a háttérben. A lány megfordult. – Bárki is vagy most meghalsz! – Rontott a hangok irányába. De a vesztébe rohant!

Öt miko várt arra, hogy belépjen a csapdájukba.

- Most megfizetsz azért a sok vérontásér, amit elkövettél! – Szólt hűvös és ellentmondást nem tűrő hangon a vörös ruhás miko.  Ruhája egyhangúságát csak hosszú derékig érő fekete haja törte meg!

- Kezdjük a szertartást! –Ne engedjétek kitörni! – Adta az utasításokat  Reiko.

- Rendben! –Kezdhetjük! –Jött az egyhangú válasz!

- Mivel nem ölhetünk meg, ezért Örök álomra ítélünk! – Jött a parancsoló hang.

Megkezdődött a szertartás. A mikok elhelyezkedtek. A szellem lány körül felragyogott egy ötágú csillag – a mágia jele.

-~ Mi ez? Mi történik? ~ – futottak át a gondolatok a Szellem agyán.

 Ártatlanok vére.
Gonosz lélek szíve.
Lelked kristálybörtönben,
Nyugodjon békében.
Életre hívni csak az tudjon,
ki egy suhintással ad életet.
Belé reménytelen szerelembe ess,
Ha a szerelem viszonzásra le,
Életed is megváltást nyer.
De, ha a szerelem viszonzatlan,
Az örök pokolban éled végtelen élted.
S most.
Kinek kezéhez annyi ártatlan vér tapad,
200 éves nyugalomra lel-e kristály fogságában.

A Szellem teste hirtelen görcsbe rándult. Kétségbe esetten próbált levegőhöz jutni, de hiába próbálkozott. Dühében és félelmében kiáltani próbált, de egy hang sem jött ki a torkán. Szemének fénye kezdett kialudni. Már nem kapkodott görcsösen a levegő után. Szépen lassan összekuporodott a földön. Hirtelen kékes ezüstös lángok csaptak fel körülötte, amik lefoszlatták ruháját. Mire a lángok kialudtak Ezüstös kristályréteg borította a Szellem testét. Arcán már nyoma sem volt az előbbi félelemnek, mérhetetlen béke és nyugalom tükröződött az arcán. Éppen olyan volt, mint egy gyönyörű szobor.

A tökéletes mestermű.

- Immár lelke álomba merült. – szólalt meg Jokyoden.

- Most már egy biztos helyen pihen. Bízom benne, hogy onnan sohasem fog kiszabadulni. –Reiko szólt közbe.

- Abban is biztos vagyok, hogy nem szabadul ki egyhamar, hiszen egyszerű halandó vagy szellem nem törheti meg a varázst. – Akago szólt közbe kicsit fáradtan.

- Én viszont azt mondom, míg élünk, addig készen kell állnunk, hiszen sohasem tudhatjuk, mikor bukkan fel az élet pengéje és találja meg a Tigrist.

Kétszáz évig háborítatlanul pihenhetett, a Tigris szellem. Kétszáz Év háborítatlan magányban.

- Végre megtaláltam! Sikerült megtörnöm a kaput őrző varázst! Hogy-hogy eddig nem vettem észre, hogy itt helyezték örök álomra. Mindegy, nem számit a lényeg, hogy most felébresztem, és a harcommá teszem… - Egy hatalmas villám hasított bele a térbe. Naraku teste darabokban lebegett a védőpajzsán belül. – Mi?

- Ez meg hogy lehet, nem éreztem ezt a pajzsot! – Nem tudok rajta áthatolni. He?

- Már értem, majd Sesshoumaru kiengedi nekem! – Kukukuku… Kezdte nevetését Naraku, miután elolvasta a sziklába vésett szöveget! – Igen Sesshoumaru és a kardja majd szívességet tesznek nekem! – Azzal olyan hírtelen eltűnt, mint amilyen hirtelen feltűnt az előbbi villám.

A telihold teljes pompájában uralkodik az éjszakai égbolton. Fényét Olykor egy-egy kósza felhő tompítja. Az erdőben egy tisztáson tábortűz járja éjszakai táncát. A tűz négy alakot világított meg. Agy férfit, akinek hosszú ezüst haja volt. Homlokán kék félhold díszelgett. Szemei aranysárgák. Tekintete nyugodt és komoly. Békésen ült egy fatövében és elgondolkodva figyelte a teliholdat. A másik alak egy kislányé volt, aki közel ült a tűzhöz és arra ügylelt, hogy a halak, amiket sülni rakott a tűzbe meg ne égjenek. A harmadik egy kis zöld szellem volt. Aki olykor-olykor felmorrant álmából. A negyedik pedig, egy kétfejű sárkány-ló volt. Aki szintén békésen aludt.    

- Sesshoumaru hírtelen felkapta a fejét. Beleszagolt a levegőbe, majd talpra állt.

- Ez a szag! Most megölöm. – szólt félhangosan. S elindult a szag forrása felé. Jaken és Rin gyorsan összeszedték magukat és utána indultak. Hamarosan kiértek egy tisztásra. S ott állt velük szemben Naraku. Sesshoumaru már nyúlt is a Toukijin után, hogy azzal szeletelje fel ellen felét. De ekkor megszólalt Naraku.

- Gyere a Mount H… Hegy maradványaihoz, ott megküzdhetünk! – ezzel olyan hírtelen el is tűnt, mint amilyen hírtelen megjelent!

Közben beérték Sesshoumarut kísérői is. Ahun nyugtalanul ingatta a fejét, Rin kicsit aggódva figyelte nagyurát. Jaken már épp kérdezte volna, hogy mi történt de úgy gondolta kivételesen, jobb, ha meg se nyikkan. Ekkor a Nagyúr megtörte a csendet. – Indulunk! – Ellenvetést nem tűrve elindult. Jaken végig azon morfondírozott, hogy hogyan tehetné fel kérdését.  Ahun Rinnel a hátán elindult Sesshoumaru után Jaken lassan észbekapott és utánuk rohant. De vagy háromszor felbukott mire utolérte őket.

- Vajon mi történhetett? Sesshoumaru-sama ingerültnek tűnik. – Jaken morfondírozott magában, amiből csak egy fa gyökere zökkentette miben már megint hasra esett.

- Rin tűnődve nézte a Nagyurat – Sesshoumaru-sama, hova megyünk? –Utat adva kíváncsiságának. Sesshoumaru nem is vette figyelemben Rin kérdését, sokkal jobban foglalkoztatta az, amit Naraku mondott.

- Mit tervez az a nyomorult? Már egyszer jártam ott, de az a hegy megsemmisült nincs ott más csak romok, akkor meg mi lehet az, ami miatt ott akar velem megküzdeni? Mind egy már megint valami mocskos trükköt forral a fejében. –

- Rin álmosan tekintett fel az égre. Majd elnyúlt Ahun hátán és elaludt.

jjj

- Az este nyugodtan telik! Hamarosan holdfogyatkozás lesz. Még 2nap! Legalábbis én úgy saccolom. – Mit gondolsz InuYasha? – Érdeklődött Miroku.

- Képzeld én is észrevettem! Muszáj emlékeztetned rá? – Zsörtölődött InuYasha

- Van valami a levegőben, valami gonosz erő. Érzed Miroku? – Összeráncolt szemöldökkel meredt az égre a Hanyou.

- Igen, igazad van. Valami készülőben van.

- Biztos vagyok benne, hogy Naraku áll a dolgok hátterében!

- Hát ti meg mért nem alszotok? – kérdezte Sango kicsit álmosan, mivel felébredt a fiúk beszélgetésére.

- Á… Sango! – és ezzel Miroku oda sétált Sango mögé.

Már megint akcióba lendült a szerzetes. De mint mindig most is egy hatalmas pofon lett a jutalma.

- HÁT SOSEM JAVULSZ MEG? – förmedt rá Sango.

Miroku bal szeme alatt egy hatalmas monokli jelent meg. Ott, ahol elterült a földön ott is aludt el. Reggelig meg sem mozdult.

- Uh… Sango ez hatalmas volt, még most is fáj – Méltatlankodott a szerzetes.

- Megérdemelted! – válaszolta hidegen a lány.

- Hol van InuYasha? – nézett körbe Kagome. –Mindjárt kész a reggeli és ő még sehol.

- Lement a folyóhoz. Úgyis ha megérzi a kaja illatát, akkor fejvesztve rohan majd vissza. – Nyugtázta Shippou amint nyúlt a reggelije után.

Alighogy ezt Shippou kimondta már ott is állt mögötte az előbb említett. És egy jól irányzott csapással fejbe vágta a róka kölyköt.

- Ki mondta, hogy meg eheted a tésztámat?- förmedt rá a Hanyou Shippoura.

Leült és a kezébe vette a kajáját. Neki látott falatozni.

- InuYasha! - szólt Kagome kicsit bosszúsan.

A fiú felnézett a tányérjából. És sürgősen letette azt, jó messzire magától.

- Fekszik! – Szólalt meg végül Kagome. Utána folytatta reggelije elfogyasztását.

-

Miután befejezték a reggelit Kagome és Sango elpakoltak.

-Merre megyünk tovább? – kérdezte Kagome.

Mielőtt bárki is javasolhatott volna valami InuYasha adta meg a választ- Északra. A Hakureizan hegy maradékaihoz. –Vitát nem tűrő hangon.

Erre mindenki felnézett a Hanyoura.

Szinte egyszerre tették fel a kérdést: Miért?

Tegnap láttam Naraku mérgező darazsait és Kagurát. Éppen abba az irányba tartottak. Valami tervez az-az alávaló.

Ezzel elindult. A többiek követték. Mindenki azon gondolkodott, hogy most vajon mit tervez ellenük Naraku.

Sango tűnődve néz maga elé.

- Mond Kagome! Szerinted, ott van az öcsém is? – szomorúság ül ki az arcára.

- Nem tudom Sango. Nem tudom. De biztosan jól van. – kedves és biztató mosoly ült ki az arcára.

Kis idő múlva már nyoma sincsen az előbbi szomorúságnak és most már InuYasha a két lány témája.

- Hé… InuYasha. Milyen messze van még innen az a hegy? – Kérdezte Shippou.

Úgy kb. kétnapi járásra. - Adta meg a választ Miroku.

- De hát két nap múlva Új hold. Biztos, hogy oda akarsz menni? – szólt közbe Sango kicsit meg lepetten.

- Tudom, de akkor is odamegyünk. Tudni akarom, hogy mire készül. – És gyorsított a tempón.

- Nézzétek ott egy falu! Maragyunk itt éjszakára. –szólt Kagome.

 -Egyet értek Kagoméval. Különben is nézzétek az eget. Nagy vihar lesz estére és nincs kedvünk bőrigázni. –Állt Sango Kagome mellé.

- Hm… – Miroku tűnődve néz a falu felé.

- Hehe…- meg is találta mait keresett- Egyet értek a lányokkal. Itt kéne töltenünk az éjszakát! – És hatalmas lépésekkel elindult a falu felé.

- A két lány összenézet! –Sose változik meg!- mondták szinte egyszerre.

- Nem valószínű, hogy valaha is meg fog javulni. – Mind hárman hatalmast sóhajtottak.

- Na mi lesz? Megyünk már? – Türelmetlenkedett InuYasha.

- InuYasha az orrára csapott. –Ez Myouga. Te meg mit akarsz?

- Üdv InuYasha úrfi - Szólt az imént összelapított bolha.

- Valami nagy baj van készülőben. A Hakureizan hegy maradékai fölött baljós fekete fellegek gyűlnek. Az a hír járja, hogy valami furcsa és titokzatos személy, egy rég elfeledet sírhely után érdeklődik. Emellett rengeteg démon lepte el a környéket. – ezt mind egy szuszra mondta el a bolha.

- Biztos vagyok benne, hogy Naraku áll a dolgok hátterében. – és mosolyogni kezdett a Hanyou.

- Vajon megint mi dolga lehet ott Naraku-nak? Emlékszetek annak a hegynek a gyomrában állt össze majdnem teljesé az ékkő.

- Hé… Mi lesz már? Jöttök végre mindjárt esik. - Rikácsolt Shippou a fal bejáratából.

A csapat gyorsan beérte a kis róka démon. Bementek a fogadóba, ahol Miroku előadta a szokásos „baljós fekete fellegek gyűlnek a fogadó felet” című előadását.

Miközben bent elfogyasztották a vacsorájukat, odakint megindult az égi háború. A szél erősen tépte a fákat. Az eső nagy nehéz cseppekben esett. Baljós elő jeleket hozott magával északról a szél.

Valami készül. Valaki Ébred.

Vége az első fejezetnek.