- Tessék?

- Jól hallottad. Medi, Hito, gyertek ide!

- Igen? – kérdezték egyszerre az ikrek.

- De, hát ezek emberek… Vagy, ők is korcsok?

- Mit mondtál? – dühödött fel a két kicsi, majd egyszerre átváltoztak félszellemmé.

- Nem mondjátok, hogy meg akartok ölni? – nevetett Kouga.

- Megölni nem, de megverni igen…

- Várj öcsi… Ki az, az Ayame?

-         Ayame… Ő is egy klántag. – mondta Kouga.

-         Igen az, és most menjünk. Kouga, téged Ayame már keresett, úgyhogy menj oda. – mondta Kagome, majd felkapta Hitot.

-         Várj meg Kagome… - mondta Inuyasha, majd felemelte Medit. – Gyere, érjük utol.

-         Ok.

-         Kagome, állj meg! – Kagome megállt, és Inuyasha felé fordult.

-         Jó. – Inuyasha hamar odaért, majd együtt folytatták útjaikat. – Szerinted visszament Ayamihoz?

-         Nem, ha meg mégis, nem beszélgetni.

-         Aha.

-         Anyu…

-         Igen Hito?

-         Ki volt az a bácsi?

-         A neve Kouga. Apátoknak régi ellensége, aki azt hitte magáról, hogy az asszonya vagyok.

-         Szóval azért mondta azokat… - mondta Medi.

-         Igen.

-         Ok, leteszel apa?

-         Persze, de miért?

-         Ott egy tó!

-         Én is megyek! – ordította Hito, majd kiugrott anyja kezéből és a tó felé vette az irányt.

-         Régen mi is így örültünk a víznek.

-         Ahha. Jah, mennek a nagyszüleikhez?

-         Persze, már rég megbeszéltem.

-         Jó.

-         Ja, Sangoék meg sajna nem lesznek otthon.

-         Miért?

-         Miroku el akar menni a közeli hegyekbe kempingezni.

-         Értem. – a kicsik már a tónál voltak. Medi, levette a felsőjét, és ekkor lehetett észrevenni, hogy a ruhája alatt volt neki egy póló, s mikor alsóját, akkor egy piros miniszoknya.

-         Te tudtad, hogy így jött? – kérdezte Kagome ledöbbenten Inuyashát.

-         Nem. – válaszolt. Ekkor a kislány egy fejest ugrott.

-         Te nem jössz Hito?

-         Nem.

-         Ne mondd már, hogy még mindig félsz a víztől!

-         És akkor mi van?

-         Semmi. – válaszolt morcosan Medi. Még egy órát maradtak. Mikor a lány kijött a tóból, csurom víz volt. Szerencse, hogy nem laktak messze, mert már sötétedett. A család elkövetkező hat napja átlagosan telt. A két kicsi mindig veszekedett, Inuyasha és Kagome nem sokat voltak együtt, mert mindig a két kicsivel törődtek. Eljött az ikrek szülinapja. Kagome megsütötte a tortát, és segített Inuyashának a díszítésben.

-         Nem sokára felkelnek. – mondta Kagome.

-         Igen.

-         Ááá! – sikított Medi. – HITO! MIT KERES EGY JÁTÉKPÓK AZ ÉJJELISZEKRÉNYEMEN?

-         Így jártál!

-         Most nézzük el ezt a kis rosszaságot…

-         Legyen.

-         Gyere, menjünk le.

-         Ok, de ne duzzogj majd egész nap!

-         Nem szokásom.

-         Még szerencse.

-         Boldog születésnapot! – kiáltotta egyszerre a két szülő. Minden fele piros díszítés volt, és egy nagy tábla, mire az volt írva, hogy „Boldog születésnapot!”

-         Hú…

-         Ebben egyetértünk Hito.

-         Tessék, itt vannak az ajándékok. Ez Medié…

-         … és ez Hitoé. – fejezte be Inuyasha Kagome mondatát. – a két gyerek kinyitotta ajándékát. Mind a kettejüknek egy- egy tűzpatkány szőréből készült piros ruha volt, ami pont úgy nézett ki, mint amilyen Inuyashának van. Alattuk egy- egy nyári is volt. Az is piros volt, csak pólóval, és Medinek toppal. Hitonak rövidnadrág volt hozzá, míg testvérének miniszoknya.

-         Próbáljátok fel!

-         Ok. – hangzott az egységes válasz, s a két kicsi elvonult felpróbálni a ruháikat. Mindkettejükre, mint, ha ráöntötték volna, olyan volt.

-         Nagyon jól áll nektek.

-         Biztos, de nem bírok benne mozogni. – nyavalygott Medi.

-         De én igen. Majd én megvédelek!

-         Inkább bízom az életem egy bolha kezébe.

-         Nem mondod…

-         Ne veszekedjetek!

-         Bocsi.

-         Medi, megy már a lövés?

-         Megmutassam Hiton?

-         Hé!

-         Ne, a céltáblán.

-         Ok.

-         Menjünk. – a céltábla kinn volt az udvaron. A kislány első lövése talált. Pont a közepébe. – Hito lőj te is egyet!

-         Ok. – Hito lövése is célba talált.

-         Inuyasha, te is célba találsz?

-         Nem.

-         Lőj egyet!

-         Nem.

-         Inuyasha…

-         Na, jó. – Inuyasha lőtt egyet, és, nem, csak, hogy mellé ment, majdnem eltalálta a közeledő Mirokut.

-         Hé! A táblát célozd!

-         Bocsi… én mondtam, hogy nem találom el!

-         Egy próbát megért.

-         Biztos…

-         Ja, azért jöttem, hogy átadjam az ajándékokat. Sangoék nem tudnak jönni, mert el lettek hívva egy sürgős szellemirtásra. – mondta, majd átadta az ajándékokat. Medi kapott még egy csomag varázsigét, Hito, meg egy tekercset.

-         De, én nem tudok olvasni.

-         Addig nem is látsz rajta betűket. Amikor már szépen fogsz olvasni, akkor jönnek majd elő.

-         Ok. Trükkös.

-         Ugye? Mennem kell, nem akarok zavarni.

-         Ok, szia.

-         Ja, mi lenne, ha ti ketten holnap átmennétek mamához egy hétig?

-         Ok. Otthon lesz Souta?

-         Igen, de le ne amortizáljátok az öcsém, ja és ne változzatok át sok ember között.

-         Ok. – egész estig ünnepeltek, tortát ettek, meg még mindent, amit ilyen bulikon szoktak.

Másnap dél előtt:

-         Menjetek, a kútig csak eltaláltok.

-         Ok.

-         Elmentek.

-         Aha, most mit csináljunk?

-         Menjünk be, ma eső lesz.

-         Ok.

-         Én meg azt hittem, hogy gyönyörű napunk lesz.

-         Én is, de még lehet szép… - ekkor Inuyasha megcsókolta Kagomét.

-         Már szép is. – mondta Kagome, majd visszacsókolt. Ebből nemsokára fekvés lett. Inuyasha levetkőztette Kagomét. A lány ugyanígy tett kedvesével, s nem sokára megtörtént, amire vágytak. (Most nem részletezném…) Mikor végeztek a lány Inuyasha ölében aludt el. Mikor fölkelt, látta, hogy Inuyasha már ébren van, csak annyira el van merülve gondolataiban, hogy észre se vette, hogy felkelt. – Jó estét! – tudni illik estig aludt.

-         Neked is, látom, felkeltél.

-         Igen. Mióta vagy ébren?

-         Nem tudom…

-         Nem baj. Mi ez a hangzavar?

-         Sango üldözi az idősebbik Mirokut.

-         Van egy olyan érzésem, hogy Sango győzött.

-         Szerintem is.

-         Megyek fürödni…

-         Ok, menj csak, én addig megnézem, mi történt. – Inuyasha odament az ajtóhoz, de ott már senki sem volt. – Eltűntek. – Inuyasha felment a hálószobába, és befeküdt az ágyba. Kagome, mikor végzett, felment Inuyasha után.

-         Hát itt vagy…

-         Igen.

-         Nah, mit láttál.

-         Semmit, mert mire odamentem, eltűntek.

-         Értem. Én alszok, nagyon fáradt vagyok.

-         Én is. Jó éjt.

-         Neked is. – mondta a lány, és elaludt Inuyasha mint mindig, még legalább egy órát forgolódott, majd neki is sikerült elaludni.

Következő napon:

Reggel Kagome nagy mosollyal ébresztette kedvesét egy tál müzlivel együtt, melyet még a másik világból hozott.

-         Jó reggelt, jól aludtál?

-         Igen… - mondta álmosan a fiú, majd kérdően Kagoméra nézett. – Mennyi az idő?

-         Nemsokára dél.

-         Akkor jól elaludtam.

-         Igen, kérsz müzlit?

-         Ahha. – a fiú gyorsan befalta a müzlit, majd levitte a tálat Kagoméhoz.

-         Na, finom volt?

-         Igen. Olyan idegesítő ez a csönd.