- Nem kell Inuyasha, jól vagyok. Minden rendben, hidd el. És a pici is nagyon jól van. - Elindultak hazafelé. Találkoztak Mirokuval és Sangoval, és elmondták nekik a jó hírt.

- Gratulálunk! Ez csodálatos. Mikor mondjátok el az ikreknek?

- Az még ráér. Szerintem jól megvannak a másik világban.- mondta Inuyasha. – De Kagome, neked most le kéne feküdnöd, gyere, bekötözöm a kezedet.

- Rendben, menjünk. - Inuyasha óvatosan bekötözte a sebet. Kagome elég kimerült volt, hamar el is aludt. Inuyasha eközben elmerült gondolataiban.

- „Kikyonak pont most kellett megjelennie. Az, az átkozott, ezért még meg fogja kapni a magáét!” - Azonban nem volt sok ideje erre, hiszen megjelent Miroku.

-         Héj, Inuyasha! Gyere ki egy pillanatra, kérlek!

-         Mit akarsz?

-         Kikyoról van szó. Mielőtt elhagyta volna a testemet, hagyott egy üzenetet számodra.

-         Igen? És mégis miféle üzenetet hagyott, amit nem tudott volna átadni személyesen?

-         Nem tudom, egy ládikát adott. De szerintem veszélyes lehet.

-         He, nem érdekel a veszély, kérem.

-         Gondolj Kagoméra is, mi lesz vele, ha történik veled valami.

-         Ne aggódj már. Add ide azt az üzenetet!

-         Tessék, de én figyelmeztettelek. - Inuyasha átvette a ládát, és elrohant.

-      Héj, most meg hova mész? 

-      Mondd meg Kagoménak, hogy ne aggódjon miattam, majd jövök.

-      Rendben. – mondta, és nagyot sóhajtott.

-      „Vajon mi lehet benne. Kinyitom” – mikor kinyitotta egy cetli volt benne: „Inuyasha! Gondolom Kagomét választod, szóval, ha élek, és ő terhes, elveszem a gyerekét, én várom, így lesz egy kötelék, mi összeköt minket, kénytelen leszel velem lenni. Kagomét soha ne hagyd egyedül, mert én lecsapok!
                                            Kikyo”

-      Inuyasha! – halotta meg a hangokat, mire azonnal visszarohant a házba, és Kagome elé ugrott, mielőtt a már bent lévő Kikyo bántaná.

-      Hagyd őt békén!

-      Szóval elolvastad az üzenetemet… Nem, baj. Legalább itt vagy, hogy végignézd, hogy mi történik vele.

-      Vele semmi, de te meghalsz! – ordította, majd kilökte Kikyot az ablakon, de sajnos a nagy lendülettel ő is leesett.

-      Inuyasha, menj arrébb! – mondta egy ismerős hang.

-      Sesshomaru?

-      Menj már arrébb!

-      Jó. – mondta, majd arrébb ugrott, mire Kagura előjött Sesshomaru háta mögül.

-      Pengetánc! – támadott, mire Kikyo meghalt.

-      Köszönöm, nem jöttök be?

-      Miért, is ne? – válaszolt Sesshomaru. Inuyasha beengedte őket. A két szellem leült a kanapéra, majd Inuyashával elkezdtek beszélgetni. – Kagome hol van?

-      Alszik.

-      Felmegyek hozzá, kérdezni szeretnék tőle valamit. – mondta Kagura, majd felállt, és bement a hálószobába. Szerencséje volt, Kagome ébren volt, és ült az ágy szélén.

-      Kagome, kérdezhetnék valamit? Kikyorol lenne szó.

-      Persze, mit akarsz róla tudni?

-      Hogy került vissza az élők közé? Hisz azt hittem, most tényleg meghalt.

-      Ez nagyon jó kérdés, de sajnos én se tudom rá a választ. Kikyonak nagyon nagy az ereje, lehet, hogy a védőfal, ami a halottak között tartotta, túl gyenge volt. De ehhez Miroku jobban ért.

-      Értem.

-      Hogy, hogy erre jártatok?

-      Csak sétáltunk, mikor Sesshomaru meghallott egy sikítást, és tudta, hogy te vagy az.

-      Ja.

-      Mennünk kell, mielőtt összevesznek.

-      Jó, szia.

-      Szia, Sesshomaru, induljunk!

-      Jó, menj, utolérlek.

-      Ok. – ekkor Kagura levette a tollat, kidobta az ablakon, az átváltozott, a lány ráugrott, és már el is repült. Odalent csapódás hallatszott.

-      Mi történt? – futott le ijedten Kagome.

-      Csak elment Sesshomaru.

-      Ő csapta be az ajtót?

-      Igen. Gyere, menjünk föl.

-      Jó. – mondta egy mosoly kíséretében a lány, majd Inuyasha nyakába ugrott.

-      Fel fogok borulni!

-      Nem baj, legalább én puhára esek. - Felmentek a szobájukba, Kagome leült az ágyra, Inuyasha pedig mellé.

-Ugye nincs semmi bajod, drágám. Ha Kikyo megjelenik, mindig történik valami. Miért nem tud ő is megváltozni, mint Kagura?

-Inuyasha, én nem akarom, hogy Kikyo a barátunk legyen. Soha nem tudnék úgy viselkedni vele, mint Kagurával. Ne haragudj, de tudod, milyen érzések fognak el, ha megjelenik az a papnő.

-Tudom, bocsika.  Mit szólnál, ha jövő héten hazahoznánk az ikreket? Már annyira hiányoznak.

-Ez már sokkal jobb ötlet. Nekem is nagyon hiányoznak, olyan üres a ház nélkülük.

-De addig is élvezzük ki az időt. Nincs kedved fürdeni egyet?

-De, menjünk. – mondta Kagome, és egy csókot nyomott a fiú ajkára. Nem volt kedvük óvodások módjára pancsolni, inkább, mint két felnőtt, feküdtek egymás karjaiban, és élvezték a nap sugarait. Kagome a biztonság kedvéért kikészítette a törölközőt a sziklára, ahol voltak. Ez most nagyon jól jött, hisz egy férfi közeledett.

- Kagome, szellemszagot érzek, vigyázz! – a lány azonnal a törölközőjébe csavarta a testét, és elindult a part felé. Inuyasha hasonló módon cselekedett. De a szellem gyorsabb volt, felkapta Kagomét, és a nyakánál fogva felemelte. Szegény lány, halálra rémült, még a szoknyája is kiesett a kezéből, csak a póló takarta el a testét. Inuyasha már nyúlt is a Tetsuaiga után, ám a szellem megszólat

- Meg ne próbáld, te korcs, ha rám támadsz, a barátnődnek vége. Bár az is lehet, hogy csak magammal viszem, és otthon eljátszogatok vele, nagyon csinos kislány.

- Engedd el, te átkozott.

- Engedjem el? Nem lenne az, felelőtlenség? Leesik a földre, és beüti a hasát, ki tudja, még el is veszítheti a babáját.

- Te… átkozott…

- Tegyél le, kérlek… – könyörgött kisírt szemekkel Kagome – mit ártottam én neked? Ne bántsd a babánkat!

- Jaj, szegény kislány, ne aggódj, eszem ágában sincs bántani, nekem csak az ékkő kell.

- Te az elpusztított ékkőről beszélsz? – kérdezte meglepetten Kagome.

-         Micsoda?

- Hát… - ekkor megjelentek az ikrek.

-         Ki ez a szörny? – kérdezte meglepetten Hito.

-         És ki volt az a papnő, akit leütöttem? Hasonlít anyára. – kérdezte Medi.

-         Az én nevem Hotashi, és az ékkövet akarom.

-         A papnő, meg Kikyo volt. – válaszolta mérgesen apjuk.

-         Hé, te… engedd el anyát!

-         Nem.

-         Medi… - kacsintott rá Hito, melyre a lány énekelni kezdett, mit a szörny nem bírt elviselni, és elejtette Kagomét. Inuyasha, természetesen elkapta.

-         Jól vagy?

-         Igen, de Medi, mi volt az előbbi?

-         Figyelj, Hito, mutasd meg. – erre Hito csettintett, mire rázendített az eső. A szörny menten meghalt, de Inuyasha rátért a tárgyra.

-         Állítsd el! – rivallt rá Inuyasha.

-         De nem tudom, csak el tudom indítani.

-         Cuh, akkor futás! - mondta Inuyasha, majd felkapta Kagomét, a kicsik átváltoztak, és Medi már ott se volt. – Hová tűnt?

-         Nem tudom, iszonyatosan felgyorsult. – válaszolt Hito. Mikor hazaértek, Medi a szobájában volt, és énekelt. Gyönyörű hangja volt.

-         Medi! - kiáltott fel Kagome, mire lánya, már ott is volt. – Mitől vagy ilyen gyors?

-         Nem tudom. Hitoval versenyeztünk, én meg, csak úgy előtte futottam 5 körrel.

-         Furcsa, de legalább kapóra jön. Mikor vettétek észre ezeket az erőket?

-         Amikor Soutával piszkáltuk Medit, ő meg nem akart letámadni, így elkezdett énekelni, és egyszerűen nem bírtuk ki.

-         Értem, és te az esőset?

-         Nagyon meleg volt, én meg ezt mondtam, hogy kár, hogy nincs eső, és amikor csettintettem, elkezdett zuhogni.

-         Még annyi, hogy miért jöttetek vissza?

-         Mert unatkoztunk.

-         Jó, nekünk is van egy jó hírünk. – mondta boldogan Inuyasha.

-         Mi? – hallatszott egyszerre.

-         Lesz egy kistestvéretek.

-         TESSÉK?!

-         Nem is örültök? – szomorodott el Kagome.

-         Nem, és felmentem. – mondta durcásan Hito.

-         Én is. – követte testvérét Madison. Mind a ketten bezárták az ajtót, és csak idegeskedtek. Hito kinyitotta a rejtett ajtót, melyen át, át tudott menni testvéréhez. Át is ment.

-         Nem igazság! – idegeskedett Hito.

-         Ja, kinek kell ide még valaki, vagyunk elegen, nem?

-         De, ha megszületik, elköltözök.

-         Jah, majd építünk egy erődöt, és, ott elleszünk.

-         Ok, ezt megbeszéltük. – ekkor a testvérpár összecsapta a tenyerét, mikor Inuyasha berúgta az ajtót, mert nem tudott bemenni.

-         Nektek, meg mi bajotok? Tudjátok, hogy az előbbi anyátoknak mennyire rosszul esett.

-         Tudod, milyen rosszul esett, nekünk az, hogy meg se kérdeztek, mégis jön még egy gyerek, pedig így négyen elvagyunk…

-         Medi jól mondja. Majd csak vele fogtok foglalkozni, mi meg el leszünk felejtve, ide- oda fogtok bízni. Ez nekünk nem kell.

-         Igen, mikor megszületett, mi Hitoval elköltözünk, és akkor nem kell azért aggódni, hogy megint bajt csináltunk. És most menj ki a szobámból, és tedd vissza az ajtót.

-         Ne merjetek velem így beszélni!

-         Mert, mi lesz?

-         Ki mondta, hogy lesz valami? – mondta Inuyasha, majd visszacsapta az ajtót, és visszament Kagoméhoz.

-         Na, mi volt? – kérdezte Kagome.

-         Semmi, eldöntötték, hogy ha megszületik a baba, elköltöznek.

-         Mert?

-         Attól félnek, hogy csak a picivel fogunk foglalkozni, és őket, csak ide- oda bízzuk.

-         Értem… - bár Kagome szomorúan, de odaült az ágyra, és kifelé nézett.

-         Mi a baj?

-         Nekik semmi se jó!

-         De, hát gyerekek.

-         Na, és? Akkor nekik mindent szabad? – kelt ki magából Kagome, és kiment karba tett kézzel a szobából.

-         Hova mész?

-         Neked nem mindegy?

-         Nem! – ekkor Inuyasha Kagome elé ugrott. A lány elsétált mellette, és elment a legközelebbi tó partjáig. Ott ült egy kisebb sziklán, míg Kouga meg nem jelent.

-         Szia Kagomém!

-         Szia Kouga. Mit keresel itt?

-         Csak téged, és, hogy itt vagy, elvehetlek feleségül.

-         Hagyj békén, jó!

-         Vagy mi lesz?

-         INUYASHA! – kiáltott Kagome, de mivel Inuyasha nem jött elkezdett futni a házuk felé.

-         Állj meg, úgyse fogsz meg előzni. Bár ékkő nincs a lábamban, még nem vagy gyorsabb nálam.

-         Hagyj békén! INUYASHA! – mikor a lány meglátta, hogy nincs hold az égen. Inuyasha már futott Kagome felé. Ekkor (mint mindig) elesett egy kövön, és Inuyasha pont jókor ért oda, ahhoz, hogy elkapja a lányt.

-         Jól vagy Kagome?

-         Nem… - lihegte Kagome.

-         Kouga, te meg mit keresel itt?

-         Természetesen az asszonyomat.

-         Inuyasha, a kicsiket, ugye nem hagytad egyedül?

-         De.

-         Ne! – és ekkor Inuyasha füléhez hajolt, majd belesúgta – mi lesz, ha Kikyo megjelenik?

-         Gyere, megnézzük, nincs- e baj.

-         Héj, Kagome, te velem jössz! Az én asszonyom vagy.